Vágólapra másolva!
Néhány óra múlva kezdetét veszi az idei év egyik legjobban várt futballeseménye, a Bajnokok Ligája döntője, ahol a Liverpool és a Tottenham csap össze egymással a BL-trófeáért. A mérkőzést Madridban játsszák, a finálé előtt ellátogattunk a szurkolók körében legnépszerűbb helyszínekre.

Utunkat hol máshol, mint a Wanda Metropolitánónál kezdtük, hiszen az Atlético Madrid minden igényt kielégítő új stadionja ad otthont a döntőnek.

Csalódnunk kellett azonban, az aréna környékét ugyanis szinte hermetikusan lezárták, minden irányból kordonok vették körül,

így csak messziről tudtuk megcsodálni.

Megközelíthetetlen a Wanda Metropolitano Forrás: Origo

Egy, a stadionnál állomásozó rendőrtől megtudtuk, hogy vasárnapig biztosan nem is változik ez az állapot, talán hétfőtől látogatható újra a környék a megszokott módon, de stadiontúrára például csak keddtől lesz lehetőség, ahogyan vélhetően az Atlético ajándékboltja is aznap nyit ki legközelebb.

Ha már arra jártunk, azért körbesétáltuk a stadiont - és milyen jól tettük, hiszen

az egyik keresztező utcában belefutottunk Lucas Mourába

- még ha csak képletesen is.

Lucas Moura maszkja már a döntő helyszínén - hamarosan élőben is megérkezik a Tottenham brazil sztárja Forrás: Origo

Egy másik utcában kreatív szurkolók akcióját csodálhattuk meg, akik bár a jelek szerint nem jutottak belépőhöz, bizakodnak abban, hogy sikerül jegyet szerezniük. Mégpedig sajátos módon:

"Jegyeket keresünk" - áll a felhívás egy közeli iroda oldalára ragasztva A4-es papírokból, rajta az elérhetőségekkel Forrás: Origo

A stadiontól a szurkolói zóna felé vettük az irányt, amelyet Madrid belvárosában, több nevezetes téren alakított ki az UEFA. A hivatalos ajándékboltban kígyózó volt a sor, pedig alaposan a pénztárcájukba kell nyúlniuk az embereknek egy kis szuvenírért - egy sál például a két csapat címerével és a Bajnokok Ligája logójával ellátva 25 euróba kerül (kb. 8500 forint), és ez az egyik legolcsóbb termék.

És ha már sor, néhány méterrel arrébb a BL-serleggel (illetve alighanem annak egy jól sikerült másolatával) is lehet fényképeket készíteni

- már ha van felesleges 1 óránk, nagyjából ennyi a várakozási idő a tömegben...

Több százan várnak arra, hogy feljussanak a madridi Puerta del Sol téren kiállított BL-trófea másolathoz egy kép erejéig Forrás: Origo

A Liverpool-szurkolók egyébként megszállták a spanyol fővárost, erről már tegnap beszámoltunk, de aki nem látta, annak érdemes megnéznie a cikkben lévő videókat a hangulatról.

A Liverpool-szurkolók megszállták Madrid belvárosát

És hozzák az angol szurkolók jól ismert, oly sokszor megcsodált formáját.

Pénteken délután a Plaza Mayor téren felállított műfüves labdarúgópályán rendeztek már egy "gálameccset" is, ahol többek között olyan legendák léptek pályára, mint

Roberto Carlos, Figo, Mendieta, Cafú, Kluivert, vagy éppen Davor Suker.

Az iram hagyott némi kívánnivalót maga után, az egykori sztárok inkább sétáltak, mint futottak, a zsúfolásig megtelt lelátó és tér közönsége azonban ördöngös megoldásoknak és cseleknek is tapsolhatott.

Óriási volt az érdeklődés a legendák gálameccsére Forrás: Origo

Bízzunk benne, hogy ezekből ma este sem lesz hiány, és legalább annyira emlékezetes finálét vív egymás ellen a két angol csapat, mint az elődöntőbeli párharcokban a Barca és az Ajax ellen.

21.00 órától Tottenham - Liverpool BL-döntő Madridban, és élőben az OrigoSporton!