Vágólapra másolva!
Szombat este a Liverpool Mohamed Szalah második percben szerzett tizenegyesgóljával és Divock Origi hajrában lőtt góljával 2-0-ra legyőzte a Tottenham Hotspurt a Bajnokok Ligája angol házidöntőjében, a madridi Wanda Metropolitano Stadionban. Az örök másodiknak tartott Jürgen Klopp két elvesztett BL-döntő után győzött, míg a Liverpool hatodszor nyerte meg a legrangosabb európai kupasorozatot.

A találkozónak a Liverpool volt az esélyese, mert a Premier League-ben 26 pontot vert a Tottenhamre, ráadásul oda-vissza legyőzte az észak-londoni csapatot. Jürgen Klopp együttese a tavaly szeptemberi és az idén márciusi bajnoki rangadón is 2-1-re nyert, ezzel az eredménnyel most is kiegyeztek volna a Mersey-parti szurkolók. A BL-rutin is a liverpooliakat segítette, ugyanis ez volt fennállásuk 9. Bajnokok Ligája-döntője, ráadásul a Klopp-csapat tavaly már karnyújtásnyira került a trófeától, de a német kapus, Loris Karius potyagóljai miatt a Real Madrid nyerte a sorozatot.

A Liverpool-szurkolók fantasztikus hangulatot csináltak a madridi Wanda Metropolitano Stadionban Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Jan Woitas

A Tottenham-szurkolók abban bízhattak a meccs előtt, hogy az áprilisban megsérült Harry Kane felépült a döntőre, Mauricio Pochettino pedig rögtön a kezdőbe is jelölte a kétszeres angol gólkirályt. Persze, nem lehet a pályán egyszerre 12 ember, így az argentin mesternek valakit ki kellett vennie a csapatából. A választása a brazil Lucas Mourára esett, aki az Ajax elleni elképesztő mesterhármasával döntőbe lőtte Spurst.

Tottenham győzelem esetén az észak-londoni csapat lett volna a Bajnokok Ligája (korábban BEK) történetének 23. győztese, 2012 óta pedig az első, amelyik még sosem győzött.

A Spurs 2008 óta az első debütáló a döntőben, akkor a Chelsea a Manchester Uniteddel szemben alulmaradt a moszkvai házidöntőben.

Lucas Moura a kispadra került Kane visszatérése miatt Forrás: NurPhoto/Giuseppe Maffia

A londoni csapat 1963-ban megnyerte a Kupagyőztesek Európa Kupáját, 1972-ben és 1984-ben pedig az UEFA Kupát, így a Juventus, az FC Barcelona, az Ajax Amsterdam, a Bayern München, a Chelsea és Manchester United után a hetedik klub lehet, amelynek vitrinjébe mind a három európai trófea bekerülhet. Mellette szól, hogy a mostani BL-menetelése során több meglepetést is produkált, így erre a döntőben is képes lehet.

A találkozó elképesztő iramban indult, a Liverpool már a 24. másodpercben kiharcolt egy tizenegyest.

A szenegáli Sadio Mané rálőtte a labdát a francia Moussa Sissokóra, akinek a testéről a kezére pattant a labda. A mérkőzést vezető Damir Skomina pedig azonnal megadta. A labda mögé Mohamed Szalah állt, aki a Real Madrid elleni tavalyi BL-döntőben vállsérülést szenvedett, és már az első félidőben le kellett cserélni. Most nagy erővel a kapu közepébe rúgta a labdát.

Szalah 1 perc 48 másodperc után talált be, ezzel a BL-döntők történetének második leggyorsabb gólját lőtte. A rekordot az AC Milan legendája, Paolo Maldini tartja, aki a 2005-ös isztambuli fináléban már az 50. másodpercben vezetést szerzett.

Mohamed Szalah a vezető gól után Forrás: AFP/Gabriel Bouys

A folytatásban kiegyenlített játék zajlott, volt pár kemény belépő, de szlovén játékvezető engedte a kemény játékot. A 17. percben kis híján növelte az előnyét a Liverpool. A szezon egyik legjobbja, a 16 gólpassznál járó Trent Alexander-Arnold bombázott 19 méterről, de a lövése néhány centivel elkerülte a jobb alsó sarkot.

Ez után a Tottenham átvette a játék irányítását, az észak-londoni csapat több mint 65%-ban birtokolta a labdát, azonban kaput eltaláló lövése nem volt az első félidőben. Szalah gólja után az első játékrész legemlékezetesebb pillanata az volt, amikor egy lengén öltözött nő befutott a pálya kellős közepére. A meccs végére a nemzetközi sajtó kiderítette, hogy egy szexoldalt reklámozott és azt is, hogy egyetlen óra alatt 150 ezer követőt szerzett a produkció az oldalnak.

Jimmy Jump helyett ezúttal egy hölgy vitte el a showt Forrás: AFP/Javier Soriano

A kezdőbe bekerülő Harry Kane-nek összesen 11 labdaérintése volt az első félidőben, ami sokat elmond a Tottenham játékáról. A Spurs a Bajnokok Ligája idei szezonjában még egyszer sem tudott vezetni a félidőben, mégis eljutott a döntőig, úgyhogy az észak-londoni szurkolóknak a gyenge játék ellenére volt miben bízniuk.

Ezek után meglepetés volt, hogy Mauricio Pochettino nem cserélt a szünetben, de a Spurs jól kezdte a második félidőt, és a kapuja elé szegezte a Liverpoolt.

A Tottenham edzője nem akart túl korán belenyúlni a meccsbe Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Jan Woitas

Az 54. percben Dele Alli kapott hosszú indítást, egy szép csellel tisztára játszotta magát majd 10 méterről lőtt, azonban Virgil Van Dijk az utolsó pillanatban, becsúszva blokkolta a Tottenham játékosának lövését.

Az 58. percben Jürgen Klopp pályára küldte a Barca elleni elődöntő hősét, a belga Divock Origit, míg Georginio Wijnaldumot a csapat legrutinosabb játékosa, James Milner váltotta. Pochettino a 65. percben megelégelte a semmittevést, és pályára küldte Lucas Mourát, hátha ismét olyan csodát tud tenni, mint Amszterdamban.

A 69. percben majdnem eldöntötte a meccset a Liverpool.

Origi lekészített labdáját Milner lőtte el 18 méterről, de a bombája néhány centivel elkerülte a bal alsó sarkot.

Divock Origi jól szállt be a mérkőzésbe Forrás: AFP/Ben Stansall

A 73. percben ismét helyzetbe került a Tottenham. Szon gyorsított rá a védelemre, majd remek labdát adott a balján érkező Dele Allinak, az angol válogatott játékos azonban lövés helyett át akarta emelni Alissont, de rosszul találta el a labdát, a brazil kapus pedig könnyedén megfogta azt. Két perccel később a dél-korai támadó egyedül átsprintelt a teljes liverpooli védelmen, úgy tűnt ziccert lőhet 12 méterről, de Van Dijk ismét jókor érkezett, és az utolsó pillanatban szerelni tudta a Tottenham játékosát.

A mérkőzés végére mintha szóltak volna az észak-londoni csapat játékosainak, hogy nem lesz visszavágó, és nagyobb sebességre kapcsoltak.

A 79. percben ismét egyenlíthettek volna, de Kieran Trippier hajszálpontos beadása után Dele Alli hét méterről kapu fölé fejelt. Egy perccel később már Alissonnak is be kellett mutatnia, hogy miért tartják sokan a világ egyik legjobb kapusának. Előbb vetődve kiütötte Szon 20 méteres bombáját, majd a kipattanó után magabiztosan fogta Lucas Moura bal alsó sarokba tartó lövését.

Ezúttal is Szon volt a Tottenham legveszélyesebb játékosa Forrás: Anadolu Agency/Burak Akbulut

A 85. percben ismét munkája akadt a brazil kapusnak. Christian Eriksen éles szögből ellőt szabadrúgását kellett kiütnie a bal felső sarokból.

Két perccel később eldőlt a mérkőzés.

Egy liverpooli szöglet után nem tudtak felszabadítani a Spurs játékosai, a labda Matiphoz került, aki Origi elé tálalt, a belga támadó pedig 13 méterről kilőtte a bal alsó sarkot.

Az ötperces hosszabbításban a Tottenham mindent megtett a szépítésért, de a Liverpool már rutinból lehozta a végét, kétgólos győzelmet aratott, és fennállása során hatodszor nyerte meg a legrangosabb európai kupasorozatot.

A Liverpoolt irányító Jürgen Klopp pályafutása első európai kupatrófeáját nyerte. Az 51 éves tréner 2013-ban a Dortmunddal, 2018-ban a Liverpoollal bukott el BL-döntőt. 2016-ban, az első liverpooli idényében pedig az Európa-liga döntőben vesztett a csapata a Sevilla ellen.

1. félidő
2Mohamed Salah
2Mohamed Salah
1
2. félidő
95
90Sadio Mane
89Sadio Mane
87Joel Matip
87Divock Origi
87
81Dele Alli
81Dele Alli
74Moussa Sissoko
74Moussa Sissoko
66Harry Winks
66Harry Winks
62Georginio Wijnaldum
62Georginio Wijnaldum
58Roberto Firmino
58Roberto Firmino
46
46
Összeállítások
Tottenham Hotspur4-2-3-1
Liverpool4-3-3
Football Pálya
17
Moussa
Sissoko
23
Christian
Eriksen
20
Dele
Alli
10
Harry
Kane
1
Hugo
Lloris
2
Kieran
Trippier
4
Toby
Alderweireld
5
Jan
Vertonghen
3
Danny
Rose
8
Harry
Winks
7
Heung-Min
Son
8
Naby
Keita
13
Alisson
Becker
66
Trent
Alexander-Arnold
32
Joel
Matip
4
Virgil
van Dijk
26
Andrew
Robertson
14
Jordan
Henderson
3
5
Georginio
Wijnaldum
11
Mohamed
Salah
9
Roberto
Firmino

Tottenham Hotspur

Kezdők
17Moussa Sissoko
74
74
23Christian Eriksen
20Dele Alli
81
81
10Harry Kane
1Hugo Lloris
2Kieran Trippier
4Toby Alderweireld
5Jan Vertonghen
3Danny Rose
8Harry Winks
66
66
7Heung-Min Son
13Michel Vorm
22Paulo Gazzaniga
6Davinson Sanchez
11Erik Lamela
12Victor Wanyama
15Eric Dier
16Kyle Walker-Peters
18Fernando Llorente
21Juan Foyth
24Serge Aurier
27Lucas Moura
33Ben Davies
Cserék

Liverpool

Kezdők
8Naby Keita
13Alisson Becker
66Trent Alexander-Arnold
32Joel Matip
87
4Virgil van Dijk
26Andrew Robertson
14Jordan Henderson
3Fabinho
5Georginio Wijnaldum
62
62
11Mohamed Salah
2
2
9Roberto Firmino
58
58
10Sadio Mane
90
89
22Simon Mignolet
6Dejan Lovren
7James Milner
12Joseph Gomez
15Daniel Sturridge
18Alberto Moreno
20Adam Lallana
21Alex Oxlade-Chamberlain
23Xherdan Shaqiri
27Divock Origi
87
62Caoimhin Kelleher
24Rhian Brewster
Cserék