Vágólapra másolva!
Szombat este a Liverpool 2-0-ra legyőzte a Tottenham Hotspurt a Bajnokok Ligája angol házidöntőjében, a madridi Wanda Metropolitano Stadionban. Az örök másodiknak tartott Jürgen Klopp két elvesztett BL-döntő után győzött, míg a Liverpool hatodszor nyerte meg a legrangosabb európai kupasorozatot. A Mersey-parti csapat legjobbja a holland középső védő, Virgil Van Dijk volt, akit Angliában már megszavaztak az év játékosának, úgyhogy jöhet számára az Aranylabda.

A találkozónak a Liverpool volt az esélyese, mert a Premier League-ben 26 pontot vert a Tottenhamre, ráadásul oda-vissza legyőzte az észak-londoni csapatot. Jürgen Klopp együttese a tavaly szeptemberi és az idén márciusi bajnoki rangadón is 2-1-re nyert. A BL-rutin is a liverpooliakat segítette, ugyanis ez volt fennállásuk 9. Bajnokok Ligája-döntője.

A Liverpool útja rögös volt a Bajnokok Ligája-győzelemig vezető úton, de az a csapat, amelyik háromgólos hátrányból kiüti a Lionel Messivel felálló Barcelonát az elődöntőben, minden kétséget kizárólag megérdemli a trófeát.

Szavazzon! Jogos tizenegyest fújt be Skomina?

Szalah 1 perc 48 másodperc után tizenegyesből talált be, ezzel a BL-döntők történetének második leggyorsabb gólját lőtte.

A rekordot az AC Milan legendája, Paolo Maldini tartja, aki a 2005-ös isztambuli fináléban már az 50. másodpercben vezetést szerzett a Liverpool elleni 3-3-as meccsen.

- mondta mosolyogva az első gólt szerző Mohamed Szalah, aki a hét elején még arról beszélt, hogy nem szereti a videobíró-technikát.

- tette hozzá az egyiptomi támadó, aki Rabah Madjer, Samuel Eto'o, Didier Drogba és Sadio Mane után az ötödik afrikai játékos lett, aki gólt szerzett BL-döntőben.

Mohamed Szalah, akit tavaly egyszezonos csodának tartottak Forrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit/Frankhoermann/Sven Simon

A Liverpool első góljához szükség volt a videobíróra is.

Sokak szerint nem ért tizenegyest a francia Moussa Sissoko kezezése a 24. másodpercben, a szlovén Damir Skomina mégis befújta,

és a visszanézés után is szabálytalannak találták a Spurs játékosának megmozdulását.

Szavazzon!

Mit gondol a Skomina által megadott tizenegyesről?

Mauricio Pochettino sportszerűen nyilatkozott a mérkőzés után Forrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit/Frankhoermann/Sven Simon

A Tottenham edzője szerint is kulcsfontosságú volt a korán megítélt tizenegyes, de nem akarta a bíróra fogni a vereséget.

„Nagyon csalódottak vagyunk, de büszke vagyok a játékosaimra.

Nagyon fájdalmas érzés kikapni, de higgadtnak kell maradnunk, és elfeledni a szomorkodást – értékelt Mauricio Pochettino, a Tottenham menedzsere.

Gratulálni szeretnék a Liverpoolnak, Jürgen Kloppnak, de játékosaimnak, a klubomnak és a szurkolóinknak is, mert fantasztikusak voltak az egész szezonban.

Most nagyon rossz, de pár óra múlva meg fog változni a gondolkodásunk, és pozitívak lesznek az érzéseink. Ha egyszer eljutsz idáig, mindig erre fogsz vágyni, mindig meg akarod ismételni, ez a legnagyobb mérkőzés a világbajnoki döntő után. Remélem, játszunk még BL-döntöt, minél hamarabb" – tette hozzá az argentin tréner.

Sok fontos tapasztalatot szereztünk a sorozatban, rengeteget fejlődtünk, de meg akartuk nyerni ezt a finálét" – értékelt a Tottenham hátvédje, Jan Vertonghen.

Hugo Lloris pályafutása egyik leggyorsabb gólját kapta Forrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit/Frankhoermann/Sven Simon

„A teljesítményünket elnézve jobban is játszhattunk volna, de nem könnyű úgy, hogy ilyen hamar hátrányba kerülsz.

Erősnek kell maradnunk, és bár nem léphettünk rá a siker útjára, remekül futballoztunk ebben a BL-sorozatban, nagyot lépett előre a klub" – nyilatkozta Hugo Lloris, az észak-londoniak világbajnok francia kapusa.

A döntőben ugyan nem kellett óriási bravúrokat bemutatnia, de mégis Alisson Becker a Liverpool sikerének egyik kulcsszereplője.

Az előző szezonban a Liverpool a potyázó kapusa, Loris Karius miatt bukta el a Real Madrid elleni BL-döntőt. Jürgen Klopp is belátta, hogy nem bízhat a végtelenségig honfitársában, ezért világrekordnak számító 62,5 millió euróért megvette az AS Roma brazil válogatott kapusát (ez a rekord két hónap múlva megdőlt, amikor a Chelsea 80 millió euróért leigazolta az Athletic Bilbao kapusát, a 23 éves Kepa Arrizabalagát). Az idei szezonban a Liverpool kapta a legkevesebb gólt a Premier League-ben, Alisson pedig 27 meccset lehozott kapott gól nélkül.

Alisson Becker a világ egyik legjobb kapusa Forrás: AFP/Gabriel Bouys

A brazil csodakapus egész szezonban életben tartotta a Liverpool Bajnokok Ligája reményeit. Klopp csapata egy meccsel a csoportkör vége előtt két győzelemmel és három vereséggel állt, így utolsó fordulóban le kellett győznie a Napolit hazai környezetben. A drámai meccset 1-0-ra megnyerte a Liverpool, de a továbbjutást a kapusának köszönhette, aki több bravúrt is bemutatott a meccsen, a 92. percben pedig kivédte Arkadiusz Milik ziccerét.

A Barcelona elleni elképesztő fordítás után szinte mindenki a két duplázót, Origit és Wijnaldumot méltatta, pedig ha katalán csapat csak egy gólt is szerzett volna az Anfielden, biztosan kiesik a Liverpool. Alisson azonban több ziccert is fogott, ezzel pedig megteremtette az esélyt a továbbjutásra.

Örök igazság, hogy mindig a gólszerzők a legnépszerűbbek, de nem véletlenül mondják, hogy egy jó csapat ott kezdődik, hogy végy egy jó kapust. Jürgen Klopp így tett tavaly nyáron, és nagyban ennek köszönheti, hogy megnyerte első Bajnokok Ligája-trófeáját.

Jürgen Klopp, a Liverpool edzője az első német, aki angol csapattal nyert Bajnokok Ligáját. Az 51 éves trénert korábban örök másodiknak csúfoltak, ugyanis a tavalyi kijevi Bajnokok Ligája-döntő már a hatodik elvesztett fináléja volt (ebből két BL és egy El). Az egyetlen kivétel a Dortmunddal aratott Német Kupa-győzelem 2012-ből.

Láttak már valaha olyan csapatot, mint ez, amelyik üres tankkal is ennyire hajt? És van egy olyan kapusom, amelyik a legnehezebb szituációkat is könnyedén megoldja. Nem ez volt életünk legjobb mérkőzése, de fontos a siker a fejlődésünk miatt is, sokat segít majd nekünk, de most nem is kell még ezzel foglalkoznunk. Normális esetben húsz perccel a mérkőzés vége után félig részeg vagyok már, de most csak hideg víz van nálam – kezdte Jürgen Klopp, aki elmondta, hogy a Liverpool tulajdonosai nem helyeztek rá nyomást, amiért 2015-ös érkezése óta még nem nyert trófeát a csapattal.

Jürgen Klopp a családjának ajánlotta a Bajnokok Ligája-győzelmet Forrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit/Frankhoermann/Sven Simon

A német showman a kinevezésekor azt mondta, hogy ha négy év alatt sem tud trófeát nyerni a Liverpoollal, akkor majd Svájcban vállal edzői munkát, ott biztosan sikerülni fog.

„Sokkal jobb nyerni, mint egy picivel lemaradni a sikerről. Ebben a pillanatban csak megkönnyebbülést érzek. Nagyon örülök a játékosok és a szurkolók örömének, de a fő érzelem most bennem a megkönnyebbülés. Holnap majd átbuszozunk a városon, és akkor fogunk rájönni, hogy mit is tettek ma ezek a srácok. Nagyon sűrű volt ez a szezon, de a leggyönyörűbb lett a befejezése.

Nagy megkönnyebbülést érzek a családom miatt is, már hatszor repültünk el nyaralni ezüstéremmel, nem volt valami jó érzés.

Nagy kihívás volt a két csapat számára háromhetes kihagyás után pályára lépni, de a döntőben az eredmény a lényeg. Játékosaim megmutatták, hogy képesek a sikerre. A végén Alisson pár nagyot védett, úgy tűnt, nem lehet neki gólt lőni. Nem akarom most elemezni, miért győztünk, egyszerűen csak élvezni akarom a győzelmet" – mondta boldogan Jürgen Klopp, aki egy üveg sörrel a kezében érkezett a sajtótájékoztatóra.

  • Klopp mindössze a második német edző, aki egymást követő szezonokban BL-döntőbe jutott a csapatával, ez korábban csak Jupp Heynckesnek jött össze 2012-ben és 2013-ban.
  • A német szakember Bob Paisley, Joe Fagan és Rafa Benítez után a negyedik, aki BEK/BL-győzelemre vezette a Liverpoolt.
  • A német edzők között Udo Lattek, Dettmar Cramer, Ottmar Hitzfeld és Jupp Heynckes után ötödikként jutott fel erre a csúcsra.

Ha már Klopp nem akarja elemezni a döntőt, a helyzetek minőségét vizsgáló xG mutató is alátámasztja, hogy a Liverpool megérdemelten nyerte meg a Bajnokok Ligája-döntőt.

„Nehéz ezt az érzést szavakba önteni. Egy ilyen idénnyel a hátunk mögött jobban megérdemeltük a trófeát, mint bármelyik más csapat, különleges tettet hajtottunk végre. Domináltuk a mérkőzést, amely nem volt magas színvonalú, de erre már nem is szabad gondolnunk.

– mondta a 20 éves Trent Alexander-Arnold, aki jobb hátvédként 16 gólpasszal zárta a szezont.

Jordan Henderson sírva ölelkezett Jürgen Kloppal a lefújás után Forrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit/Marvin Ibo Guengoer

„Menedzserünk nélkül nem tudtunk volna győzni, amit tett a kinevezése óta, az egyszerűen hihetetlen. Nagyon különleges légkört teremtett, sokkal erősebb a csapatszellem, mint korábban, minden dicséretet megérdemel. Büszke vagyok arra, hogy tagja lehetek ennek a klubnak, és egy ilyen különleges alkalommal a csapatkapitánya is lehettem. Kemény időket is megéltem, de olyankor is csak előre tekintettem, éppen úgy, mint ez a klub. A mostani a legszebb pillanata az életemnek, a gyermekeim születésétől eltekintve. Erről álmodtam gyerekkorom óta.

– mondta a csapatkapitány, Jordan Henderson.

A Tottenham játékosait nyilván megfogta a második percben bekapott gól, de utána még maradt 93 percük focizni. Mégis csak a 75. percben kapcsoltak nagyobb sebességre, mintha azt hitték volna, hogy lesz még egy visszavágó. A Spurs első félidei produkciójáról mindent elmond, hogy nem volt kaput eltaláló lövése. És talán Pochettinónak sem kellett volna Lucas Moura helyett a kezdőbe neveznie azt a Harry Kane-t, aki április óta nem játszott tétmeccset bokasérülés miatt.

A kezdőbe jelölt Harry Kane csak 11-szert ért labdába az első félidőben Forrás: Opta Joe/Twitter

A Spurs gyenge játéka miatt az első félidőben Kinsey Wolanski vitte el a show-t. A lengén öltözött nő befutott a pálya kellős közepére, hogy egy szexoldalt reklámozzon. Az akciója annyira sikeres volt, hogy egyetlen óra alatt 150 ezer követőt szerzett a produkció a honlapjának.

A mérkőzés legjobbja a holland Virgil van Dijk lett, aki talán az utóbbi évek legjobb liverpooli igazolása. A holland válogatott csapatkapitányáért 2018 januárjában 85 millió eurót fizetett a Liverpool, ezzel ő lett minden idők legdrágább védője. Az átigazolásra sokan felkapták a fejüket, hiszen a világ legdrágább játékosai nem a Southamptontól érkeznek, Van Dijk azonban gyorsan rácáfolt a kétkedőkre. Érkezése óta gyökeresen megváltozott a Liverpool védelme, amely az idei szezonban már a legkevesebb gólt kapta a Premier League-ben, a holland pedig megkapta az év játékosa díjat az angol profi labdarúgók szervezetétől.

Van Dijk szezonjáról mindent elmond, hogy 64 mérkőzés óta egyetlen játékos sem tudta kicselezni, így nem túlzás azt állítani, hogy ő a világ legjobb középhátvédje.

És ha már ő a legjobb, akkor miért ne nyerhetné meg az Aranylabdát? Idén nyáron nem lesz se világbajnokság, se Európa-bajnokság, így a klubcsapatokban nyújtott teljesítmény még jobban felértékelődik.

Nem a legnagyobb sztár, de Virgil Van Dijk a Liverpool legfontosabb játékosa Forrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit/Marvin Ibo Guengoer

Persze megeshet, hogy a Barcelonával bajnok, gólkirály és európai aranycipős Lionel Messi lesz a befutó, de nem lenne meglepő, ha a holland óriás megszorongatná az argentin gólvágót a France Football szavazásán.

„Gyönyörű ez a trófea. A tavalyi év nagyon kemény volt, sokat dolgoztunk azért, hogy az idei különleges legyen.

Büszke vagyok a csapatra és mindazokra, akik részt vettek a Liverpool sikerében – értékelt szerényen Virgil van Dijk, akit az UEFA hivatalosan is a meccs emberének választott. - Meg akartuk írni a saját történelmünket. Nehéz volt az után, hogy nem nyertük meg a bajnokságot (a Liverpool 97 pontot szerzett a Premier League-ben, a 2018-as évet leszámítva ennyi mindig elég lett volna a bajnoki címhez, de a 91 pont is már húsz alkalommal bajnoki címet ért volna az elmúlt években - a szerk.), de meg kellett ragadnunk a lehetőséget, hogy megnyerjük a Bajnokok Ligáját, ehhez pedig mindent bele kellett adnunk.

– tette hozza a holland játékos.

És ha már a legendáknál tartunk, érdemes felidézni Philippe Coutinho esetét, aki azért ment el Liverpoolból Barcelonába, hogy megnyerje a Bajnokok Ligáját. Való igaz, hogy a brazil középpályás már nyert két bajnoki címet és egy Király-kupát a katalán csapattal, de Liverpoolban kulcsember volt, míg a Barcában csak kiegészítő. Klopp azzal akarta maradásra bírni, hogy az Anfielden szobrot kaphat, míg Barcelonában csak egy játékos lesz a sok közül. Coutinho eladása óta a Liverpool két BL-döntőt is játszott, a Barcelona pedig tavaly és idén is csúfos kudarcot vallott a BL egyenes kieséses szakaszában, a brazilt pedig legszívesebben elzavarnák a szurkolók.

A Liverpool győzelme kapcsán érdemes még megemlíteni a második gólt szerző Divock Origit, aki Yannick Carrasco után a BL-döntők történetének második belga játékosa lett, aki betalált. A Barcelona elleni elődöntőben duplázó csatár összesen 217 percet játszott az idei BL-szezonban, három lövésből három gólt szerzett, amivel rekordot állított fel.

A végére pedig jöjjön egy BL-döntős kis statisztika:

  • Eddig 16-szor fordult elő, hogy valamelyik európai labdarúgó-kupasorozat döntőjét azonos nemzetbeli csapatok vívták, szombaton a Bajnokok Ligája fináléjában volt a 17. alkalom.
  • A BL-ben hetedszer volt házidöntő és másodszor vívták angol csapatok. A Liverpool korábban nem volt érintett ilyen fináléban, míg a Tottenham Hotspur 1972-ben a Wolverhampton Wanderers együttesét legyőzte az UEFA Kupa kétfelvonásos párharcában.
  • A Liverpoolnál a döntőben kevesebb mint 36%-ban volt a labda. José Mourinho 2010-es Intere óta egy csapat sem nyert BL-döntőt ilyen alacsony labdabirtoklással.
  • A Liverpool fennállása során hatodszor nyerte meg a legrangosabb európai kupatrófeát. Ennél csak az AC Milan (7) és a Real Madrid (13) nyert többször.

A Tottenham-Liverpool Bajnokok Ligája-döntő nem úgy fog bevonulni a futballtörténelembe, mint minden idők legjobb mérkőzése, de abban biztosak lehetünk, hogy az idei volt a sorozat történetének legjobb szezonja. Ezért kár, hogy a döntőt nem lehet a legjobbak között emlegetni.