Társoldalunk:

Kemenes Szabolcs lett a III. kerület új edzője

2019.06.03. 14:20

A III. kerületi TVE közös megegyezéssel szerződést bontott Gál Istvánnal a bajnokság befejeztével, helyét pedig Kemenes Szabolcs veszi át - olvasható az NB III-as klub közleményében.

A korábbi NBI-es labdarúgó játszott Magyarországon többek között a Ferencváros, a Budapest Honvéd és a Paks színeiben is az élvonalban. Legutóbbi klubjánál, a Budaörsnél kapusedzőként és utánpótlás szakmai igazgatóként is dolgozott. Kemenes Szabolcs pályaedzője Czvitkovics Péter lesz, aki adott esetben játékosként is segíteni fogja a III. kerületi TVE csapatát.

Kemenes Szabolcs vezetőedzőként kap lehetőségetFotó: Csudai Sándor - Origo

„Aki közelebbről ismer engem az tudja, hogy már régebb óta vezetőedzői ambícióim vannak. Az a lehetőség, ami most megadatott nekem egy óriási dolog az én karrieremben, egy új élet kezdete az edzői pályámban. Amikor szóba jött, hogy én lehetek a TVE vezetőedzője akkor először el sem akartam hinni, hogy ez valóban realizálódhat azonban a hozzám közel állók folyamatosan bátorítottak és támogattak, ez erőt adott. Számomra az edzősködés egy szenvedély és az, hogy ilyen körülmények között dolgozhatok a közeljövőben óriási motiváció. Bízom benne, hogy élni fogok a lehetőséggel és nagyon várom a közös munkát Péterrel és a játékosokkal. Köszönöm a Budaörsnek az elmúlt időszakot, rengeteget tanultam az ott töltött két év alatt!" – nyilatkozta Kemenes Szabolcs.

„Úgy terveztem, hogy még a következő szezonban is játszani fogok, de az aktív labdarúgás mellett tudatosan építem az edzői karrierem. Négy éve már folyamatosan utánpótlás csapatoknál  dolgozom. Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a csapat eredményesen szerepeljen és elérjük a céljainkat. Nagyon sok munka vár ránk, de állunk elébe és nagyon várjuk már a felkészülés kezdetét. A pályafutásom végéhez közeledve a következő év egy átmenet lesz számomra, amikor is játékosként is számíthat rám az egyesület de a prioritást már az edzősködés fogja élvezni" – nyilatkozta Czvitkovics Péter.