Vágólapra másolva!
A MOL Vidi háromszoros házi gólkirálya, Marko Scsepovics nyilatkozott a csapata honlapjának. A szerb csatár beszélt a Danko Lazovicshoz fűződő viszonyáról, a magyar és a szerb futball között különbségről és az együttese folyamatos fejlődéséről.

– hasonlította össze a szerb és a magyar futballt a Vidi csatára, arra a kérdésre válaszolva, miért van több nemzetközi klasszisa Szerbiának.

Marko Scsepovics, a Vidi háromszoros házi gólkirálya Forrás: .molvidi.hu

Marko Scsepovics a Vidiről elmondta, amikor megkereste a klub, még bizonytalan volt.

„Arról nem volt szó, hogy elutasító lettem volna a klubbal szemben, mindössze időt kértem, hogy abban a helyzetben a lehető legjobb döntést tudjam meghozni. Az nem titok, hogy beszélgettem Dankóval a klubról és az országról, hiszen ő már Vidi-játékos volt akkor, és sokat számított a pozitív véleménye a döntésem meghozatalában. Nem csalódtam abban, amit mondott" – idézte Scsepovicsot a Vidi honlapja.

Most viszont cseppet sem bánta meg, hogy ide szerződött.

„Az elmúlt években szó szerint is végignéztem az építkezést, amely a klubnál zajlik, hiszen nap mint nap láttam, hogyan épül az új aréna. Emellett érzékelhető a klubfelépítés fejlődése is. Most nem is csak a Vidiről beszélek, az egész magyar foci fejlődik szerintem, ebben a régióban ritka, hogy ilyen lehetőséghez jut a labdarúgás. Én a fehérvári körülményekre igazi kincsként tekintek, megbecsülöm ezt, hiszen Szerbiában nincsenek hasonló feltételek" – mondta Scsepovics, aki a legnagyobb sikerének az El-főtáblás szereplést tartja.