Egyre jobban van Mészöly Kálmán

Év sportolója gálaest, Nemzeti Színház, Mészöly Géza, Mészöly Kálmán
Mészöly Kálmán feleségével, és fiával, Gézával az Év Sportolója gálaesten
Vágólapra másolva!
Egyre jobban érzi magát Mészöly Kálmán. A magyar fociválogatott korábbi szövetségi kapitányát tavaly januárban agyvérzéssel vitték kórházba, majd kiderült, kétoldali bakteriális tüdőgyulladással küzd. A szakemberek később megállapították, hogy koszorúér-szűkülete van, de végül nem műtötték meg. A térdízületében gyulladás alakult ki, húgyúti fertőzést is kapott, ráadásul a gyomrával és a bélrendszerével is volt problémája. Legfrissebb orvosi leletei alapján azonban remekül halad a felépülése - árulta el a Blikknek fia, Mészöly Géza.

A legnehezebb időszakon túl van a játékosként négyszeres magyar bajnok, európa-bajnoki bronzérmes korábbi klasszis, aki háromszor is irányította szövetségi kapitányként a magyar fociválogatottat. A „Szőke Szikla" becenévre hallgató ikon fia, Mészöly Géza a lapnak azt mondta, édesapja kőkeményen harcol a betegségekkel.

"Néhány hónappal ezelőtt kapott egy nagyon komoly fertőzést.

Erről az orvosok azt mondták, nem biztos, hogy más kikecmergett volna belőle, viszont apunak vasszervezete van, így le tudta küzdeni.

Valószínűleg az élsportolói múlt segített neki ebben. Boldogok vagyunk, hogy most már kifogástalan az állapota, és remekül érzi magát" – mesélte ifjabb Mészöly a Blikknek.

Mészöly Kálmán feleségével, és fiával, Gézával az Év Sportolója gálaesten Fotó: Polyák Attila - Origo

Édesapja étvágya kifogástalan, és már a gyógytornát, a teljes felépülését szolgáló edzéseket is jobb kedvvel, nagyobb lelkesedéssel végzi el, mint néhány hónapja.

"A felesége remekül főz, apunak nem lehet oka a panasza. A lecsó a kedvence, szinte bármennyit meg tudna belőle enni, mindig repetázik.

– tette hozzá Mészöly Géza.

Szorít a nemzeti csapatnak

Mészöly Kálmán természetesen továbbra is nagy rajongója a labdarúgásnak, folyamatosan követi televízión keresztül az eseményeket. Szurkol azért, hogy a magyar válogatott jól teljesítsen az európa-bajnoki selejtezőkön, azaz kijusson a jövő évi, részben hazai rendezésű kontinenstornára.