Társoldalunk:

UEFA-botrány: Üres teremben sorsolták újra a Fradi-Ludogorecet

2019.06.19. 06:23

Kedden már megírtuk, hogy furcsa módon cserélődött fel a Ferencváros és a bolgár Ludogorec Bajnokok Ligája selejtezős párharca. Eredetileg úgy volt, hogy a bolgárok otthonában kezd a Fradi, aztán ez megváltozott, és a párharc Budapesten indul. Az Origo Sport még kedden levelet írt az UEFA-nak. A szervezet először csak a sorsolási táblát küldte el nekünk, de az éjszaka folyamán megjött a részletes válasz. Egy biztos, nem mindennapi hiba történt.

Az UEFA illetékese hosszan magyarázza az esetet, tehát a következők történtek.

A procedúra alkalmából a kiemeltek és a nem kiemelt csapatok táljából egy-egy golyót kell kivenni, és azt a középen álló üres tálba helyezni, majd megkeverni ezeket és sorsolni. A sorsolást végző személy ott követte el a hibát, hogy amikor megfogta a Ludogorec nevét tartalmazó golyót, azt nem tette bele a tálba, hanem úgy tekintette, hogy akkor ebben a golyóban lévő csapat lesz a pályaválasztó.  Magyarul, elmaradt a keverési procedúra.

Az UEFA levele
Feladó: UEFA Media Relations
Date: 2019. jún. 18., K, 22:49
Subject: RE: question
To: Lantos, Gábor

Dear Gabor,
The draw procedure states the following: "One ball will be taken from each bowl and placed in a large empty bowl in the middle, where they will be shuffled. The first team drawn will play its first match at home against the second team drawn".

Unfortunately and by mistake, the person in charge of the draw ceremony took the ball from the bowl with the seeded teams and instead of placing it in the bowl in the middle, the person in question directly considered the team of PFC Ludogorets as the home team. As a consequence, Ferencvarosci TC was considered as the away team for the first leg.

This was not spotted by the two clubs in question. However this was spotted by Ernest and Young (EY&) who are in charge of auditing the draw, and this was brought to UEFA's attention following the conclusion of the draw.

As a consequence, it was decided to invite the two teams back into an empty auditorium following the conclusion of the draw and the situation was explained to them. UEFA, in conjunction with E&Y and the two clubs in question, decided that the balls were to be re-drawn.

E&A were responsible for closing the two balls. The balls were put in the central bowl and the draw was undertaken once again. On this occasion, Ferencvarosi TC were drawn first, which means that the club is now considered as the home team for the first leg match.

UEFA would like to apologise for the mistake, but there was no impact on any other teams, with the only change being in regards to the order the teams play in regards to this particular match.

Kind regards,

UEFA Media & Public Relations
UEFA

Ezt a hibát a sorsolást levezető személy sem észlelte. Majd amikor vége lett a teljes sorsolásnak, az azt felügyelő cég - az Ernst and Young - jelezte az UEFA-nak a hibát. Ekkor rövid tanácskozás után úgy döntöttek, hogy a sorsolást meg kell ismételni.  De ezt a nyilvánosság már nem láthatta, mert mindez egy üres teremben zajlott le.  Mindent megismételtek tehát, ekkor már a keverés is megtörtént, majd elsőnek a Fradit húzták ki, tehát így a magyar csapat lett a pályaválasztó ebben a párharcban.

A levél végén az UEFA bocsánatot kér mindenkitől, de megjegyzik, hogy mindez a többi csapatra nem volt hatással, csak annyi a változás, hogy a Fradi nem idegenben, hanem hazai pályán kezdi meg a BL-selejtezőt.