Társoldalunk:

Suárez öt éve harapott, miatta változtattak szabályt a fociban

2019.06.24. 17:03

2014. június 24-én, napra pontosan öt évvel ezelőtt rendezték az Olaszország-Uruguay csoportmérkőzést a brazíliai világbajnokságon, ahol Luis Suárez megharapta Giorgio Chiellinit. Az uruguayi támadó az eset után kilencmeccses eltiltást kapott, ráadásul a FIFA négy hónapra eltiltotta.

Suárez precedenst teremtett a harapásával, ugyanis 2018-ban a FIFA bővítette a szabálykönyvet, és külön tételként felvette a harapást a büntetendő szabálytalanságok közé.

  • a szabályzat 12. pontja kimondja, hogy aki a pályán megharapja ellenfelét, azonnali piros lappal bűnhődik, a vétlen csapat pedig szabadrúgással jöhet.

Suáreznek nem ez volt az egyetlen harapása. 2010-ben még az Ajax játékosaként megharapta a PSV focistáját, Otman Bakkalt. 2013-ban pedig a Chelsea hátvédéjét, Branislav Ivanovicot, ami miatt 10 meccses eltiltást kapott.

Az uruguayi csatár a botrányos megmozdulását követően elbújt a világ elől, és azt hitte, hogy sportszerűtlenségével tönkretette pályafutását. Később aztán átgondolta a történteket és nyilvánosan bocsánatot kért tettéért, ettől pedig megkönnyebbült.

Miután a Barcelonával folytatott tárgyalások végén az ügynököm felhívott, és közölte, hogy a megállapodás megszületett, örömömben elsírtam magam" - mondta Suárez, akit azért is hatott meg a Barca támogatása, mert meg volt győződve arról, hogy a katalán klub a botránya miatt nem fogja szerződtetni őt.

Suárezt a világbajnokság után 81 millió euróért vásárolta meg a Barca a Liverpooltól, annak ellenére, hogy a harapás miatt négy hónapra eltiltotta a csatárt a nemzetközi szövetség. A büntetés 2014 októberében járt le, a támadó pedig gólpasszal mutatkozott be a Real Madrid elleni El Clásicón.

Luis Suarez az elmúlt öt évben minden lehetséges trófeát megnyert a BarcelonávalForrás: NurPhoto/Pau Barrena

A 32 éves támadó azóta négy spanyol bajnoki címet, négy Király-kupát, három spanyol Szuperkupát, két klubvilágbajnokságot, egy Bajnokok Ligáját, és egy gólkirályi címet nyert a Barca játékosként, ami mellé még egy európai Aranycipő is társult.