Vágólapra másolva!
A Copa Améria kedd éjszakai mérkőzésén Uruguay 1-0-ra legyőzte Chilét a C-csoportban, így az első helyen jutott a negyeddöntőbe. A gólon kívül is bőven tartogatott érdekességeket a meccs: a chilei Gonzalo Jara felrúgta a pályára rohanó szurkolót, míg az uruguayi Luis Suárez a kapus védése után reklamált kezezést.

A találkozó 23. percében a Barcelona klasszisa, Luis Suárez kiszorított szögből próbálta átemelni az ellenfél kapusát, Gabriel Ariast, aki

teljesen szabályosan védett kézzel, a támadó mégis tizenegyest reklamált az esetet követően.

Persze gyorsan rájött Suárez, hogy ennek semmi értelme, így inkább dühöngött egy kicsit a kihagyott lehetőség miatt.

Itt azonban még nem volt vége a furcsa jelenetsoroknak, a 77. percben a chilei válogatott 33 éves védője,

Gonzalo Jara elég fura módon segített a biztonságiaknak, ugyanis szó szerint felrúgta a pályára rohanó szurkolót.