Megtanulta és énekli a magyar himnuszt a kosárválogatott amerikai játékosa

Nis, 2019. június 28. Yvonne Turner (j), a magyar és Martina Crippa (b) az olasz válogatott játékosa a női kosárlabda Európa-bajnokság C csoportjában játszott mérkőzésen a Cair Sportcenterben, a szerbiai Nisben 2019. június 28-án. MTI/Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Egészen megható, hogy egy amerikai honosított játékos, Yvonne Turner megtanulta a magyar himnuszt és azt a társaival együtt énekli a női kosárlabda Európa-bajnokságon.

Kiküldött munkatársunk helyszíni jelentése Nisből.

Bár a magyar sportban nincsenek kevesen azok, akik ellenzik, vagy feleslegesnek tartják a honosítást, a magyar női kosárlabda-válogatott óriásit húzott Yvonne Turner csatasorba állításával. A Phoenix irányítója nemcsak egyfajta kötelező feladatnak, vagy pénzkereseti lehetőségnek tekinti a magyar válogatottban való szereplését. Jelenléte megnyugtatólag és ösztönzőleg hat a csapat többi játékosára. Ha kell, a mérkőzések alatt is összerántja a lányokat és tanácsokat ad a pályán.

Ezek mellett pedig a magyar himnuszt és énekli. Mert megtanulta.

A tanulási folyamat már 2018 őszén, Sopronban megkezdődött, amikor a klub ügyvezetője, Török Zoltán Turnenek a kezébe adta a magyar himnusz szövegét. Magam is ott voltam, amikor Jekatyerinburgba utazva a játékos szinte szóról szóra haladva memorizált.

Az amerikai Yvonne Turner, aki együtt énekli a magyarokkal a himnuszt Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Ekkor meséltek neki a magyar történelem nagyjairól, többek között Széchenyi Istvánról és Kossuth Lajosról is. Turner már a 2018 novemberi Eb-selejtezőkön szeretett volna játszani, de a FIBA akkor nem adta ki a játékengedélyét. Mostanra azonban minden akadály elhárult, bár csak hat nappal az Eb kezdete előtt csatlakozott a csapathoz, máris a válogatott egyik vezéregyénisége lett, akinek legynagyobb álma, hogy magyar mezben legyen ott a 2020-as tokiói olimpián.

Az olaszok pénteki 59-51-es legyőzése után Székely Norbert szövetségi kapitány fél nap pihenőt engedélyezett a csapatnak.

Studer Ágnes (b) és Horváth Bernadett (j), a magyar kosárlabda-válogatott játékosai, valamint Székely Norbert szövetségi kapitány a női kosárlabda Európa-bajnokság szünnapján, szálláshelyük medencepartján a szerbiai Nisben Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A játékosok a szombat délelőttöt a szálloda medencéje mellett töltötték. Szombat délután már edzett a társaság, vasárnap 16.00-kor a továbbjutás szempontjából tét nélküli meccsen búcsúzunk el Nistől, mert a már kiesett Törökország lesz az ellenfél.