Társoldalunk:

Gera Zoltán már csak edzőként tekint magára

2019.07.04. 13:23

Gera Zoltán a Ferencváros és a magyar válogatott korábbi játékosa és másodedzője július óta az U21-es válogatott szövetségi edzője.

Gera Zoltán a Nemzeti Sportnak mondta el, hogy amikor megkapta a felkérést, arra jutott, hogy a Fradinál, majd a válogatottnál eltöltött évben sok tapasztalatra tett szert, amit hasznosítani tud majd a fiataloknál is.

"Már nem szeretnék kapocs lenni a csapat és a szakmai stáb között. „Csak" edző szeretnék lenni. Jelentős kihívás, hogy az utánpótlás legjobbjaival dolgozhatok" - mondta Gera Zoltán, aki egyelőre a részben hazai rendezésű, 2021-es U21-es Európa-bajnokság végéig vállalta a feladatot.

Gera ZoltánForrás: MLSZ TV

Gera a stábjával kapcsolatban konkrétumokat még nem mondott, most az a legfontosabb feladata, hogy alaposan feltérképezze az 1999-es és 2000-es korosztályt.

"Előfordulhat, hogy egy edző hívja fel a figyelmünket valamelyik tehetségre, hiszen ő dolgozik vele nap mint nap, ő tudja leginkább, mire képes. Szóval minden segítséget örömmel veszek. Nem csupán az Európa-bajnoki részvétel mondatja velem, hogy az U21-es válogatottság jelentős lépcsőfok egy magyar labdarúgó életében" - mondta Gera, aki teljes mértékben az U21-es csapatra koncentrál, de mellette segít a nagycsapatnak is, onnan legszívesebben egy Eb-kvalifikációval búcsúzna.

Ami pedig a novemberi, Uruguay elleni stadionavatót és a búcsúmeccsét illeti, azt mondta, tisztességesen felkészül, ha esetleg pályára kell majd lépnie.