Társoldalunk:

Saját brazil sztárjátékosa provokálja az NB I-es focicsapatot

2019.07.05. 19:20

A Labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Kisvárda Master Good fegyelmi eljárást kezdeményezett brazil kapusa, Felipe ellen, ugyanis nem tért vissza Magyarországra a felkészülés kezdetétre, és mindeddig semmilyen életjelet nem adott magáról.

Szombaton a tőketerebesi edzőmeccsel lezárul a Kisvárda Master Good felkészülésének második hete. A szurkolók az ukrán FK Minaj elleni felkészülési mérkőzésen tapasztalhatták, hogy Felipe nem áll a szakmai stáb rendelkezésére. Révész Attila, a Kisvárda sportigazgatója adott tájékoztatást az ügy hátteréről és a következményekről.

„Felipe nem érkezett meg a felkészülés kezdetére. Azóta sem kapcsolódott be a munkába, és még csak életjelet sem adott magáról. A közösségi média különböző csatornáin látjuk, hogy él és virul, láthatóan jól érzi magát Brazíliában. Amikor távolmaradása okait firtattuk, ügyvédje tolmácsolta felénk, hogy Felipe fogának kezeltetése miatt késik. Kértük az erről szóló orvosi papírokat, ezeket nem kaptuk meg, ehelyett Felipe jogi képviselője azt firtatta, miként tudnánk felbontani a szerződését” – kezdte Révész Attila sportigazgató.

A brazil Felipe bekerült az év csapatábaFotó: Hirling Bálint - Origo

„Klubunknak kutya kötelessége még ebben a helyzetben is megőriznie az értékeit, és ha a munkavállaló elvárja a szerződéses kötelezettségek teljesítését, akkor ez a mi részünkről is így van. Arról nem beszélve, hogy Felipe nyilvánvalóan provokál bennünket, és azt szeretné elérni, hogy bontsuk fel a szerződését. Ha ezt megtesszük, akkor az ő malmára hajtanánk a vizet, hiszen szabadon igazolhatóvá válna. Különböző forrásokból arról értesültünk, hogy Felipe már nem akar visszatérni Magyarországra, bár ennek ellentmond, hogy a kisvárdai lakásában hagyta több személyes dolgát is. Azt sem tudjuk, hogy folytatni kívánja-e pályafutását, mert a jelek szerint nincs edzésben” – folytatta a sportigazgató.

Révész Attila elmondta, hogy fegyelmi eljárást kezdeményeztek a kapussal szemben, akinek a visszafogadása a történtek után nem biztos, hogy szerencsés dolog lenne.

Természetesen nem nézzük tétlenül a helyzetet, és hivatalos felszólítást küldtünk az érvényes szerződéssel rendelkező kapusunknak, hogy haladéktalanul vegye fel a munkát, az elmulasztott napok miatt pedig fegyelmi eljárást kezdeményeztünk vele szemben, kilátásba helyezve a megbüntetését. Tájékoztattuk arról is, hogy kártérítési perre is készülünk vele szemben. Meglátjuk, erre hogyan reagál, más kérdés, hogy milyen fogadtatásban részesülne a részünkről, és erkölcsileg mennyire lenne aggályos a visszafogadása abban az esetben, ha esetleg mégis meggondolná magát” – zárta szavait Révész Attila.

Révész Attila, a Kisvárda sportigazgatójaForrás: Kisvárdafc.hu

Az OTP Bank Liga első fordulóját augusztus 3-án rendezik. A Kisvárda a Paksi FC-t fogadja a Várkerti Stadionban, valószínűleg a brazil Felipe nélkül, aki az előző szezonban rengeteget tett a szabolcsi újonccsapat bennmaradásáért.