Társoldalunk:

Messi szerint elcsalták a Copát, csak Brazília nyerheti meg

2019.07.07. 12:50

Lionel Messinek megint nem jött össze az aranyérem az argentin fociválogatottal. Egy vesztes vb-döntő és két elbukott Copa-finálé után idén az elődöntőben esett ki a csapat, miután vereséget szenvedett a házigazda Brazília ellen. A Barcelona klasszisa a meccs után, majd a bronzmérkőzést követően is élesen bírálta a dél-amerikai szövetséget.

A brazilok elleni mérkőzés után Messi két elmaradt tizenegyest és egy piros lapot kért számon a bírókon, ráadásul a második eset utáni kontrából lőtte Brazília a második gólját.

A játékvezetők rengeteg baromságot fújtak, de egyszer sem nézték vissza videón, ami felfoghatatlan. Végig ez ment a meccs alatt. Az első kontaktoknál máris a braziloknak ítéltek, ez a szarakodás pedig teljesen kizökkentett minket. Nem magunkat mentegetem, de vissza kell néznünk az eseteket, elemezniük kell, és remélem, a CONMEBOL (a Dél-Amerikai Labdarúgó Szövetség – a szerk.) tesz valamit az ügyben – mondta akkor Messi.

Ezek után a Chile elleni bronzmeccsen egy kis kakaskodásért kapott pirosat a 38. percben (akárcsak a túloldalon Gary Medel), a 2-1-re megnyert mérkőzést követően pedig nem jött ki az öltözőből az éremátadásra.

A vegyes zónában aztán folytatta a CONMEBOL bírálatát:

„Egy sárga is elég lett volna, de valószínűleg az befolyásolta az ítéletet, amit az elődöntő után mondtam. A lényeg, hogy a csapat jól végzett a tornán. Valószínűleg »odafent« kitalálták, hogy számomra így érjen véget. Az érmet azért nem vettem át, mert nem akarok részese lenni annak a korrupt folyamatnak, ami az egész Copán zajlik. Messzebb is juthattunk volna, de nem engedték. Az aranyat csak Brazília nyerheti meg, de remélem, a játékvezetők és a VAR is hagyja majd Perut érvényesülni, habár ez nem túl valószínű”– zárta mondandóját a csalódott klasszis.

A Brazília-Peru döntőt magyar idő szerint vasárnap 22.00-kor rendezik a Maracana Stadionban.