Vágólapra másolva!
A Real Madrid még júniusban 50 millió euróért leigazolta az FC Porto brazil hátvédéjét, Éder Militaót. A Copa América-győztes focistát szerdán mutatták be új klubjánál, azonban a sajtótájékoztatót meg kellett szakítani, mert a 21 éves játékos hirtelen rosszul lett.

A frissen igazolt Éder Militao először a Santiago Bernabéu Stadion gyepén integetett, majd dekázott párat. Ezt követően jött a hivatalos sajtótájékoztató, amelyet meg kellett szakítani, mert a brazil focista levertnek érezte magát, és elkezdett szédülni.

Militao rosszullétét az izgulással és idegeskedéssel magyaráztak a Real Madrid szakemberei, és azzal, hogy emiatt nem nagyon evett a Portótól igazolt brazil védő.

(Forrás: La Liga Loca)