Társoldalunk:

U17-es vb: a magyar válogatott célja a továbbjutás

2019.07.11. 16:34

Csütörtök délután megtartották az U17-es labdarúgó-világbajnokság csoportjainak kisorsolását, Zürichben. A magyar válogatott elkerülte a legnevesebb csapatokat, de így is megkapta a torna történetének legsikeresebb csapatát, az ötszörös győztes Nigériát, amely legutóbb 2015-ben nyert, amikor megvédte címét.

A sorsolás után a magyar csapat szövetségi edzője, Preisinger Sándor elmondta, hogy a cél a nyolcaddöntőbe kerülés.

„Nehéz megmondani, hogy pontosan mennyire erős a csoport, amibe kerültünk, ez majd az ellenfelek alapos feltérképezését követően derül ki. Az biztos, hogy olyan válogatottakkal játszunk, amelyek felnőtt szinten gyakori résztvevői a világbajnokságnak, így egész biztos, hogy korosztályos csapatuk is komoly játékerőt képvisel" – mondta az mlsz.hu-nak Preisinger Sándor, aki az írországi Európa-bajnokság után terjedelmes interjút adott az Origónak.

A rekordgyőztes nigériai válogatott a végső győzelemre is esélyesForrás: AFP/Marcelo Hernandez

Nigéria korábban ötször nyerte meg az U17-es világbajnokságot, mellette pedig van öt elvesztett döntője is.

„Elsősorban első ellenfelünk, Nigéria eddigi U17-es vb-szereplése tiszteletet parancsoló, az afrikai válogatott ugyanis minden más csapatnál többször nyerte meg ebben a korosztályban a világbajnokságot. A célunk természetesen az, hogy kiharcoljuk a továbbjutást a torna nyolcaddöntőjébe".

A magyar csapat Goainiában fog játszani a csoportmeccseit.

„Örülök, hogy minden csoportmérkőzésünket ugyanabban a stadionban játsszuk, így nyugodtabb lehet a meccsek közötti felkészülés, de bízunk benne, hogy a vb későbbi szakaszában más stadionokat is megnézhetünk majd".

Preisinger Sándor ismertette az U17-es válogatott idei programját, és hangsúlyozta, hogy a keret ajtai nyitva áll a tehetséges játékosok előtt.

Preisinger Sándor az U17-es válogatott szövetségi edzőjeForrás: Polyak Attila

„A világbajnokságig három összetartás vár még a csapatra, júliusban elsősorban a kerettagok aktuális erőállapotára leszek kíváncsi, illetve megnézzük, hol tartanak azok a labdarúgók, akik az Európa-bajnokságon nem kerültek a csapatba, de számolunk velük a keret összeállításában. Augusztusban, a csehországi Jezek-tornán és szeptemberben, a horvátok elleni felkészülési meccseken már a leendő ellenfelek játékának ismeretében állítjuk össze a programot, és az előttünk álló csoportmérkőzéseket figyelembe véve igyekszünk csiszolni a csapatjátékunkat" – mondta a korábbi NB I-es gólkirály, aki visszavonulása után matematika-testnevelés szakos tanárként dolgozott.

A magyar U17-es válogatott mindhárom csoportmérkőzését a goianiai Olimpiai Stadionban játssza le: október 26-án Nigéria ellen kezd, majd 29-én Ausztrália, november elsején pedig Ecuador következik.