Társoldalunk:

Tíz évre kitiltották Európából a bundázó focicsapatot

2019.07.12. 15:35

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) pénteken helybenhagyta az albán Skenderbeu labdarúgócsapatának tízéves kitiltását az európai kupaporondról, amelyet bundázás miatt kapott.

"A testület nagy meggyőződéssel felelősnek találta a Skenderbeu csapatát hazai és kontinentális mérkőzések befolyásolásában" – olvasható a CAS közleményében, amely "arányosnak és igazságosnak" nevezte az európai szövetség ítéletét.

Az UEFA a tízéves eltiltás mellett egymillió eurós pénzbírságot is kiszabott a hétszeres bajnok klubra, amely így minden idők leghosszabb kitiltását kapta.

Bizonyítottnak látták, hogy a csapat 2015-ben két Bajnokok Ligája-selejtezőt, továbbá két Európa-liga csoportmeccset. Emellett azzal gyanúsítja az egyesületet, hogy 2011 óta nagyjából ötven hazai összecsapáson is fogadási csalást követett el.

Az UEFA már 2016 nyarán ideiglenesen, a teljes vizsgálat lezárultáig egy évre eltiltotta a Skenderbeut - ennek következtében a Ferencváros a második helyezett Partizanival találkozott a BL-selejtezőben, amely ki is ejtette a magyar bajnokot -, majd a fegyelmi eljárás végén eddigi legszigorúbb ítéletét hozta meg.

A CAS áprilisban teljes titokban tartotta az üggyel kapcsolatos meghallgatásokat, mivel az UEFA alkalmazottai halálos fenyegetéseket kaptak a vizsgálódásuk során.