Társoldalunk:

Csavar a Griezmann-ügyben, az Atlético feljelentette a Barcát

2019.07.12. 17:47

Az Atlético Madrid hivatalos közleményben támadja az FC Barcelonát a francia világbajnok Antoine Griezmann átigazolási miatt.

Péntek délután Antoine Griezmann ügyvédje besétált La Liga madridi székházába és kifizette a francia világbajnok támadój 120 millió eurós kivásárlási árát. Ezt követően az FC Barcelona a hivatalos honlapján jelentette be Griezmann megszerzését, így látszólag pont került a nyári átigazolási időszak egyik leghosszabb transzferjére.

Azonban a történet itt még nem ért véget, ugyanis az Atlético Madrid képviselői szerint a 120 millió euró nem elegendő Griezmann kivásárlásához.

Griezmann tavaly nyáron 2023-ig hosszabbított az Atléticóval hangzatos hűségeskü és egy erről készült dokumentumfilm kíséretében. A szerződésében 200 millió eurós kivásárlási ár szerepelt, ami 2019. július 1-én lecsökkent 120 millióra, amit most kifizetett a Barca.

Csakhogy a madridiak tudják, hogy Griezmann már 2018 novemberében megállapodott a Barcelonával, márpedig élő szerződéssel rendelkező játékossal tilos tárgyalni a klubja engedélye nélkül, csak szerződése lejárta előtt hat hónappal.

A Cadena Ser rádióadó birtokába jutott dokumentumok alapján a vb-győztes francia csatár már ősszel aláírt egy szerződési szándéknyilatkozatot, tette ezt úgy, hogy közben az Atlético Madrid még versenyben volt a Barcával a spanyol bajnoki címért.

Lesz még folytatása a Griezmann-ügynekForrás: AFP/Franck Fife

Az Atlético Madrid a hivatalos honlapján tudatta, hogy már elindította a fegyelmi eljárást Griezmann átigazolási ügyében.

Az Atlético Madrid úgy úgy véli, hogy a kifizetett összeg nem felel meg kivásárlási árnak, mivel egyértelmű, hogy a játékos és az FC Barcelona közötti egyezség azelőtt jött létre, hogy az említett záradékban szereplő összeg 200 millió euróról 120 millióra csökkent. A játékos klubtól való távozásának május 14-i bejelentését is megelőzte a megállapodás" - áll at Atlético Madrid közleményében. 

A 28 éves támadó májusban a hivatalos Twitter-oldalán tudatta a szurkolókkal, hogy távozik az Atlético Madridtól. Július 8-án pedig nem jelent meg csapata első edzésén, holott erre külön megkérték.

Griezmann arra hivatkozva nem csatlakozott a kerethez, hogy a napokban úgyis kifizetik érte a kivásárlási összeget.

Az Atlético nem először megy neki a Barcának. A madridi klub már 2017 decemberében is hivatalos feljelentést tett a FIFA-nál, amiért a Barcelona engedély nélkül kezdett tárgyalni Griezmann-nal.

Ha bebizonyosodik a katalán klub bűnössége, komoly büntetést kaphat. 2014-ben a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) két átigazolási időszakból is kizárta a Barcát, mert megsértette a nemzetközi átigazolásokra vonatkozó szabályokat több, 18 év alatti futballista szerződtetésénél.

És persze nem szabad elfeledkezni a Neymar-ügyről sem, amelybe a korábbi elnök, Sandro Rosell is belebukott. Rosell 2010 nyarától 2014 januárjáig volt az FC Barcelona elnöke, tisztségéről az után mondott le, hogy nyilvánosságra kerültek Neymar szerződtetésének anyagi részletei. A vádak szerint a brazil – aki 2017-ben a Paris Saint-Germainhez távozott – megszerzése sokkal többe került annál, mint amennyit bevallottak a 2013-as leigazolásakor.