Vágólapra másolva!
A magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya először utazik Székelyföldre: a Nyári Szabadegyetem vendége lesz.

Ezúttal is ott lesz a sport a Tusványos néven ismert, az idén harmincéves nyári szabadegyetem és diáktábor programjában. A rendszerváltozásig visszanyúló kezdetek óta Bálványosról Tusnádfürdőre költöző rendezvényen politikusok, közéleti emberek, a fellépő zenekarok mellett (lesz Ákos-koncert és szombaton hagyományosan Tőkés László és Orbán Viktor tart előadást) különféle panelbeszélgetések résztvevője lesz a téli olimpiai bajnok Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang edzőjükkel, Bánhidi Ákossal, aztán Vincze Ottó és Görbicz Anita. A Puskás Ferenc-sátorban mindennap lesz sportos beszélgetés Mocsai Lajossal, Bozsik Péterrel, Nagy Lászlóval, Diószegi Lászlóval, Szondy Zoltánnal, Takács Mihállyal.

Az idei program egyik szenzációjának ígérkezik Dárdai Pál részvétele,

hiszen a Hertha BSC korábbi klubrekorder játékosának, majd vezetőedzőjének, a magyarok körében határtalanul népszerű korábbi szövetségi kapitánynak ez az első erdélyi útja, dacára annak, hogy korábban több interjúban beszélt székely felmenőiről.

Dárdai Pál egyelőre élvezi a pihenést Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Jens Buttner

Dárdai Pál meghívásának ötletét Világi Oszkár vetette fel. A felvidéki DAC tulajdonosa régi táborozó Tusványoson, s kettejük izgalmasnak ígérkező beszélgetését július 26-án pénteken délelőtt 11 órától a Nemzeti Sport főszerkesztője, Szöllősi György moderálja a tábor – a nagyszínpadot kivéve – legnagyobb rendezvényhelyszínén, a MIT sátorban.

„A családdal már régóta terveztük, hogy

– mondta a Nemzeti Sportnak Dárdai Pál. – Édesapám bukovinai székelyek leszármazottja, bennem is folyik székely vér – jellemző is rám a jó értelemben vett konokság. Boldogan teszek eleget a meghívásnak, már csak azért is, mert jelentős és szép programon vehetek részt. A táj gyönyörű, remélem, jut idő, hogy megcsodáljuk. Örülök, hogy végre eltölthetek egy-két napot Erdélyben. Eddig azért sem jutottam el oda, mert az elmúlt években, évtizedekben folyton úton voltam, de most, hogy nem kell edzést tartanom, valamelyest lazíthatok. Ezekben a hetekben nem a futball tölti ki az életemet, hanem a család és a pihenés, jól is érzem magam a bőrömben. Jólesik fújni egyet, még azt sem bánom, hogy nem a következő meccsen alkalmazandó taktikán kell törnöm a fejem.

Egyszer majd nyilván elérkezik az a pillanat, amikor rám tör az érzés, hogy hiányzik az edzősködés, de most annak jött el a pillanata, hogy felkerekedjek, és elutazzak Erdélybe."