Társoldalunk:

Botrány a Craiova-Honvéd meccsen: megdobták a bírót a román szurkolók, le kellett cserélni

2019.08.01. 21:37

Az Európa-ligás magyar kupacsapatok közül elsőként a Budapest Honvéd lépett pályára a román Universitatea Craiova ellen, de nem a budapesti csapat végzett elsőként, ugyanis az első meccshez hasonlóan ezúttal is 0-0-ra végeztek a felek. A hosszabbításban botrányos jelenetek miatt állt hosszú percekig a játék, végül tizenegyesekkel jutott tovább a Craiova.

Magyar szempontból nem alakult túl jól az első félidő, a Honvéd-játékosok folyamatosan tördelték a játékot, miközben a románok próbálkoztak támadások vezetésével.

A 12. percben először a románoknak kellett kényszerűségből cserélniük, majd a 34. percben az addig jól védő Lefkovits Robit kellett mentővel levinni a pályáról. A magyar kapus egy öklözés után szerencsétlenül ért földet, ami után megbicsaklott a térde. A kapust hosszasan ápolták a pályán, majd mentő vitte le, a helyére Berla Attila állt be, akinek ez volt az első meccse a Honvéd felnőtt csapatában.

Súlyosan megsérült a Honvéd kapusa - video

Lefkovits Robi, a Budapest Honvéd kapusa súlyos sérülést szenvedett a Craiova-Budapest Honvéd labdarúgó UEFA Kupa-selejtező visszavágóján. A Honvéd kapusa, Lefkovits Robi az első félidő 34. percében kiöklözött egy beadást, majd szerecsétlenül ért földet, és megbicsaklott a térde. A súlyosan megsérült játékos helyett a fiatal Berla Attila érkezett a kapuba.

A Honvédnak az első félidőben nem volt kaput eltaláló lövése.

A második félidő elején egy román szabadrúgás után ütötte a kapufára a labdát 20 éves Berla Attila, majd továbbra is maradtak támadásban a románok, de a második játékrészben már ugyanannyit volt a labda a magyaroknál, mint a Craiovánál, sőt az utolsó tíz percben két helyzete is volt a Honvédnak.

Giuseppe Sannino csapata igazán olaszos meccset játszott, erre azért már utalt az 5-3-2-es felállás is, összességében jól védekezett a kispesti csapat, miközben a románok egyre jobban veszítették el a türelmüket, így jutottunk el odáig, hogy az első meccshez hasonlóan itt is 0-0 volt 90 perc után, jöhetett a hosszabbítás.

A viszonylag eseménytelen ráadás végén Berla mutatott be egy bravúrt egy szabadrúgást követően, majd a megítélt szöglet előtt egymásnak estek a játékosok. Eközben a román szurkolók egy hanggránátot dobtak az északír játékvezető, Arnold Hunter közvetlen közelébe. A bírót hosszasan kellett ápolni, megint begurult a pályára a mentőautó, de nem kellett elvinni Huntert.

A 120 percet követően hosszasan tanácskoztak a tetthelyen a játékvezetők és az UEFA képviselői, még telefonos segítséget is kértek, majd a 153. percben jött a negyedik játékvezető, aki a 119. perctől levezette a fennmaradó egy percet.

Az M4 Sport videója az esetről.

A játékosok állófocira rendezkedtek be hatvan másodpercig, addig adogattak, míg a játékvezető lefújta a meccset, jöhettek a tizenegyesek.

Kamber rögtön kihagyta az elsőt, majd Ionita rögtön előnyhöz juttatta a románokat. A második körben Batik lövését is védte Pigliacelli, majd Fortes is kíméletlenül belőtte a maga tizenegyesét.

A harmadik körben jött N'gog, aki higgadtan lőtt a kapuba, Cicaldau sem hibázott, majd Lovric is kihagyta magyar részről, a negyedik románnak már rúgnia sem kellett, a következő körbe a Craiova jutott.

Európa-liga, selejtező, 2. forduló, visszavágó:
CSU Craiova (román)-Budapest Honvéd 0-0 - tizenegyesekkel: 3-1
Craiova, 22 134 néző, v.: Hunter (északír)
sárga lap: Vatajelu (59.), Bancu (93.), Ionita (111.), Fortes (132.), illetve Lovric (23.), Kukoc (33.), Moretti (52.), Moutari (57.), Kamber (115.), Batik (132.)

Craiova: Piglacelli - Martic (Briceag, 13.), Kelic, Acka, Bancu - Cicaldau, Mateiu, Ivanov (Qaka, 75.) - Barbut, Roman (Fortes, 94.), Vatajelu (Ionita, 63.)

Budapest Honvéd: Lefkovits (Berla, 40.) - Batik, Kamber, Lovric - King, Kesztyűs, Moretti (Uzoma, 73.), Banó-Szabó, Kukoc (Niba, 92.) - Moutari, Kulacs (N'Gog, 78.)