Vágólapra másolva!
A vártnál korábban, augusztus 6-án megtörtént a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokságra eddig elérhető jegyek kisorsolása, amelynek eredményéről minden jegyigénylőt a regisztrációkor megadott e-mail címen értesített az UEFA.

A mostani, első körben kisorsolt, mintegy 1,5 millió jegyre több mint 19 millió igénylés érkezett az UEFA-hoz, ami azt is jelenti, hogy sajnos nem minden igénylő örülhetett kedd este: az Európai Labdarúgó-szövetség ekkor küldte ki az értesítéseket az eredményről.

Azonban számukra sincs veszve minden, hiszen jövő nyárig további jegyek is elérhetőek lesznek – igaz, már sokkal kisebb számban, mint a most véget ért első fázisban.

A most szerencsés, kisorsolt jegyigénylőknek augusztus 18-ig kell kifizetniük jegyeik árát az UEFA tájékoztató e-mailjében megjelölt módon, ugyanazon a felületen, amelyen korábban a jegyeket igényelték. Akik ezt a határidőig nem teszik meg, azok elveszítik jegyeiket - számolt be a magyar szövetség honalpja.

Kisorsolta az UEFA a 2020-as Eb jegyeit Forrás: mlsz.hu

A ki nem fizetett jegyek a Fans First programba kerülnek át, ahol azok a szurkolók vásárolhatják majd meg őket, akik a mostani sorsoláson nem jártak szerencsével. A program további részleteiről az UEFA a későbbiekben küld tájékoztatást, így érdemes a regisztrációkor megadott e-mail fiókot (és annak levélszemét mappáját is) rendszeresen ellenőrizni.

2019 decemberében a kontinenstornára kijutott nemzetek szurkolói számára további jegyek válnak elérhetővé, de ezúttal is sokkal alacsonyabb számban, mint az a mostani fázisban történt. Amennyiben egy csapat a Nemzetek Ligája rájátszásából kvalifikálja magát a 2020-as Európa-bajnokságra, akkor szurkolói 2020. áprilisában tudnak majd jegyet váltani.

Azoknak a szurkolóknak, akik jegyhez jutottak és azt/azokat augusztus 18-ig ki is fizetik, de mégsem tudnak részt venni a mérkőzésen, lehetőségük lesz a jegyeiket újra értékesíteni az UEFA hivatalos platformján ugyanazért az árért, amennyiért megvették azokat. Ekkor tehát újabb belépőket lehet majd megvásárolni. Ezen fázis részleteiről 2020 tavaszán ad majd tájékoztatást az UEFA.