Vágólapra másolva!
Játszani és fejlődni akar a Bristol Cityben Nagy Ádám, aki már szombaton pályára léphet új klubjában. A 33-szoros válogatott középpályás, Nagy Ádám, aki 2016-ban a Ferencvárosból szerződött Bolognába, csütörtökön az angol másodosztályú csapathoz szerződött.

„Már túl is vagyok az első edzésen

– mondta a Nemzeti Sportnak csütörtök kora délután.

– Gyorsan pörögtek az események: a múlt szombati edzőmeccs után két szabadnapot kaptunk, és ennek a szokottnál is jobban örültem, hazaértem édesapám születésnapjára, nemcsak telefonon köszönthettem fel. Budapesten ért a hír, hogy mehetek Ferihegyre, de nem Bolognába, hanem Bristolba kell repülnöm az engem képviselő CMG vezetőivel, mert az ügynökeim munkája révén létrejött az egyezség. Ám új csapatomnál éppen a csütörtöki volt a pihenőnap, így csak tíz játékos volt kint a pályán, a többiekkel pénteken találkozom először. Még meg kell szervezni, hogy visszamehessek Bolognába, elhozom a cuccaimat, elköszönök mindenkitől, és lezárom azt a fejezetet."

Nagy Ádámot több klub is kereste, így adódik a kérdés: miért épp a Bristolt választotta, amely olasz hírek szerint 2.5 millió eurót (mintegy 810 millió forintot) fizetett érte a Bolognának?

Nagy Ádám bízik benne, hogy a Bristol Cityben újra sokat lesz a pályán Forrás: Bristol City/Twitter

„Szerencsére több lehetőségem is volt – mondta a középpályás. – Annak ellenére, hogy a tavaszom semmisnek volt tekinthető. Többször beszéltem Lee Johnson vezetőedzővel, aki

mindig hangsúlyozta: a posztomra keres embert, én vagyok az első számú jelöltje, bízik bennem.

Az internet révén könnyen okosnak érezheti magát az ember, rákerestem a klubra, a stadionra, a tavalyi eredményekre, de ami a legfontosabb: játszani akartam, és itt lesz lehetőségem. Tudom azt is, hogy

egy idegen közegben, teljesen más jellegű bajnokságban is meg akarom mutatni, mire vagyok képes. Egy új kezdet mindig izgalmas kihívás. A futballpiacon huszonnégy évesen nem számítok fiatalnak, de rengeteget akarok tanulni, fejlődni, futballistaként is, emberként ugyanúgy, ezért igent mondtam a Bristolnak. Itt csak tapasztaltabb futballista lehetek.

Tudom, ez másodosztály, de mégis Anglia, a figyelem középpontjában van ez a bajnokság is, egyáltalán nem hiszem, hogy egy holland vagy belga első liga jobb lenne ebben a helyzetben."

„Hatalmas motiváció van bennem – folytatta Nagy Ádám. – Nem volt könnyű a kispadról végignézni a meccseket, alig várom, hogy újra folyamatosan játszhassak, a futball intenzitásával errefelé nincs gond, ez a válogatott miatt is fontos nekem. Az edzőpálya kitűnő, minden adva van a fejlődéshez. A dédelgetett álmaimról meg nem mondtam le, világos volt, hogy Bolognából el kell jönnöm."

Új kaland kezdődik. Már szombaton a Bristol mezében futballozhat Nagy Ádám.