Társoldalunk:

A Juventus majdnem kitiltotta saját edzőjét a Napoli elleni meccsről

2019.08.10. 12:16

Roppant furcsa szituációba került a Juventus azzal, hogy Maurizio Sarrit nevezte ki vezetőedzőnek az idei szezontól.

Az olasz bajnokcsapat augusztus 31-én a Napoli ellen játssza első hazai bajnoki mérkőzését a 2019-2020-as idényben. A klub az elmúlt években megszokott módon csütörtökön a honlapján jelezte, hogy senki nem léphet be a stadionba meccsnapon, aki Campania tartományban (ennek a székhelye Nápoly) született. Ennek oka a két csapat szurkolói közötti – finoman fogalmazva is – feszült viszony.

Aztán pénteken valaki észbe kapott, hogy idén nyáron azt a Maurizio Sarrit nevezték ki edzőnek Torinóba, aki történetesen Nápolyban született, azaz, ha ragaszkodnak a saját szabályaikhoz, akkor a láncdohányos Mister sem tehetné be a lábát az Allianz Stadionba.

Azért ez viccnek egy kicsit erős lenneForrás: Imaginechina/Stringer - Imaginechina/Stringer

Úgyhogy átfogalmazták a szabályt, és augusztus 31-én csak azokra vonatkozik a tiltás, akiknek campaniai lakcím szerepel a személyi igazolványukon. Kivételt csak azok jelentenek, akiknek Juventus-szurkolói kártyájuk van.