Vágólapra másolva!
A Bajnokok Ligája-győztes Liverpool szerdán 2-2-es döntetlent követően tizenegyesekkel 5-4-re legyőzte az Európa-ligában címvédő Chelsea-t a labdarúgó európai Szuperkupáért kiírt isztambuli mérkőzésen. A meccs hőse az a spanyol kapus, Adrián lett, aki mindössze tíz napja került a Liverpoolhoz, és csak a brazil Alisson Becker sérülése miatt jutott lehetőséghez.

Augusztus elején nem sok ember volt a földön, aki megjósolta volna, hogy az európai Szuperkupa hőse Adrián San Miguel del Castillo, vagy ahogy a legtöbben ismerik, Adrián lesz. A 32 éves kapus az idény végén hagyta el az ugyancsak angol West Ham Unitedet, így sokáig csapat nélkül maradt.

Adrián a Club Brugge-be szerződött Simon Mignolet helyére érkezett augusztus 5-én – a belga labdarúgó hat idény után távozott az Anfield Roadról –, méghozzá ingyen.

Bár a bemutatkozásakor úgy nyilatkozott, hogy az első perctől igyekszik majd nyomást gyakorolni Alissonra, talán még ő sem gondolta, hogy ilyen hamar eljön az esélye, mivel a vetélytársát a világ egyik legjobbjának tartják a szakemberek.

A Liverpool új kapusa, Adrián lett a hős Isztambulban Forrás: Anadolu Agency/2019 Anadolu Agency/Salih Zeki Fazlioglu

Az élet viszont úgy hozta, hogy már augusztus 9-én, a Premier League első fordulójában bemutatkozhatott, miután a Norwich City elleni hazai mérkőzésen a csapat első számú kapusa,

Alisson egy kirúgás során megsérült.

A brazil játékos nem épült fel a Szuperkupára sem – a hírek szerint 6 hetet kell kihagynia –, így Adrián kapott ismét lehetőséget.

A korábban a West Ham mellett a Real Betisben is megfordult kapus a hosszabbításban összehozott egy büntetőt, amelyet Jorginho be is lőtt, de a tizenegyespárbaj már az ő nagy pillanatát hozta. Az első négy körben mindenki értékesítette a maga tizenegyesét,

a csereként beállt Tammy Abraham lövését viszont már védeni tudta Adrián, így a mindössze tíz napja ingyen Liverpoolba kerülő spanyol lett a hős Isztambulban.

A 32 éves kapusért egyébként eddigi pályafutása során

még egyszer sem fizettek átigazolási díjat,

mivel 2013-ban előző csapata, a West Ham United is ingyen szerződtette a Real Betistől. Adrián évekig alapember volt az előző klubjánál, viszont az előző szezonban már csak öt tétmeccsen – két FA-kupa- és három Ligakupa-találkozón – jutott szóhoz Lukasz Fabianski mögött.