Társoldalunk:

Botrány az NB II-ben: a biztonságiak eltörték a győri fociszurkoló arccsontját

2019.08.22. 10:15

Duplán fájdalmas volt az ETO siófoki veresége a 65 éves győri Horváth Tibornak. A szurkolót állítása szerint úgy megverték a hazai klub biztonsági emberei múlt hétvégén, hogy eltört az arccsontja, pedig csupán italért akart kimenni a vendégszektorból.

Óriási felháborodást váltott ki a győri szurkolókból a klub hivatalos közösségi oldalán megjelent egyik hozzászólás, ami szerint egy idős ETO-szurkolót megvertek Siófokon a hazai klub biztonsági emberei. A másodosztályban szereplő zöld-fehérek múlt hétvégén listavezetőként látogattak Siófokra, s a remekül rajtoló csapatot sok győri drukker kísérte el a Balaton-parti városba. Közöttük volt a 65 esztendős Horváth Tibor is, aki valószínű, már koránál fogva sem számít a renitens drukkerek közé. A győri nyugdíjas csupán italért és szotyiért szeretett volna kimenni a közeli boltba – számolt be az esetről a Kisalföld. 

Rágcsálnivalóért, innivalóért akartam kimenni, ezt egyébként a szektorokat elválasztó korlátnál lévő két biztonsági őr javasolta nekem – idézte fel a történteket Horváth Tibor a lapnak. – Azt mondták, húsz perc alatt megjárható az út, s ne is számítsunk arra, hogy gyorsan lesz büfé a vendégszektorban, talán majd negyedórával a meccs kezdete előtt kinyitják a fabódét. Nagyon meleg volt, sokat kellett utaznunk, s az egész délelőttöt ott töltöttük Siófokon, talán túl hamar kimentünk a stadionba, s már nem akartam az innivalóra annyit várni."

Horváth Tibornak eltört az arccsontjaForrás: Kisalföld/H. Baranyai Edina

A győri drukker ezért úgy döntött, kimegy a boltba, a bejáratnál lévő biztonságiak azonban nem akarták kiengedni a vendégszektorból. Vita alakult ki, aminek hevében megütötték a nyugdíjas szurkolót.

„Arra hivatkozva, hogy a jegyem csak egyszeri belépésre alkalmas, nem akartak kiengedni. Negyvenkét éve járok ETO-meccsekre, de ilyen még nem fordult elő velem. Többször is volt rá példa, hogy kimentem majd visszatértem a vendégszektorba. Egy cseppnyi emberség nem volt a biztonsági őrökben. Természetesen nem nyugodtam bele, hogy nem mehetek ki a boltba, s amikor megjegyeztem, hogy még a jegyemet sem kezelték rendesen, szó nélkül megütöttek. Bár nem veszítettem el az eszméletemet, megszédültem és máig sem emlékszem, hogy még hányszor ütöttek meg. Elestem, s az orromból dőlni kezdett a vér."

"Az odaérkező rendőrök kérdezték meg, hogy kérek-e mentőt. Nem voltam jól, így igent mondtam. Elképzelni sem tudom, mi történt volna, ha a szívritmus-szabályzómat találják el... Érthetetlen számomra, hogy fordulhatott ilyen elő, s hogy tehet ilyet egy elvileg a biztonságért megbízott és fizetett illető. Úgy nézek ki, mint aki verekedni akar? Soha nem kerestem a bajt, nem volt eltörve semmim, felfoghatatlan, miért kellett megütni. Azt állították, részeg voltam, ami nem volt igaz, megszondáztattak a rendőrök" – tette hozzá a győri drukker, akinek nyolc napon túl gyógyuló sérülése lett.