Vágólapra másolva!
Nagy Ádám felépülése jól halad, s nem kizárt, hogy pályára lépet a magyar válogatott Szlovákia elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésén – erről a Bristol City vezetőedzője, Lee Johnson beszélt csapata Middlesbrough elleni találkozója előtt.

A magyar válogatott középpályás a QPR elleni bajnokin szenvedett bokasérülést augusztus 17-én, akkor úgy tűnt, nagyjából hat hetet kell kihagynia.

Nos, a vártnál jobban halad a 24 éves játékos gyógyulása, így nem kizárt, hogy Marco Rossi számolhat majd vele szeptember 9-én a szlovákok elleni találkozón.

Nagy Ádám felépülése jól halad Forrás: Rogan/JMP/Rogan/JMP/Rogan Thomson

„Ádám sérülése jól néz ki, ennek nagyon örülök. Jobban mozog már, javul a bokája. Válogatott meghívót is kapott, azonban a mostani, szombati bajnokin még túl korai lenne a visszatérése.

A terv, hogy az Eb-selejtezőn pályára léphet már,

utána pedig a Stoke elleni szintén bevethető lesz" – fogalmazott Lee Johnson.

(forrás: nso.hu)