Társoldalunk:

Az ember, aki egy mobiltelefonnal hódítja meg az átigazolási piacot

2019.09.13. 05:58

A spanyol élvonalban szereplő Sevilla évről évre az átigazolási piac legjobb üzleteit köti meg, akár adásról, akár vételről van szó. A rendszer mögött egyetlen ember, a klub sportigazgatója, Ramón Rodríguez Verdejo, azaz Monchi áll, kezében egy okostelefonnal. Na, meg egy tehetségeket ontó utánpótlásképző rendszerrel, és a világ egyik legnagyobb megfigyelőhálózatával a háta mögött, amelyik sorra bányássza elő azokat a játékosokat, akikkel aztán megcsinálják a nagy üzletet.

Az 1968 szeptember 20-án a Cádiz melletti San Fernandóban született Ramón Verdejo a Sevilla ifi csapatában lett futballista, majd az andalúz klub B, végül 1990-től az A csapatában játszott kapusként. Sem előtte, sem utána nem volt másik klubja, pedig a szó minden értelmében peremember volt, kilenc szezon alatt 85 bajnokin védett, mindig valakinek a tartalékjaként. De az 1992-93-as szezonban legalább együtt játszhatott Diego Maradonával, akire úgy emlékszik, hogy nagyjából 30 százalékos formában volt, de így is jobb játékos volt, mint bárki más a csapatban. A mai napig jóban vannak, Monchinak még az a Cartier órája is megvan, amit az argentin zsenitől kapott, amikor az az öltözőben kiszúrta a nevetséges Rolex-utánzatát.  

Ramon Rodriguez Verdejo, alias Monchi ül a sevillai Ramon Sánchez Pizjuan stadion kispadjánForrás: AFP/Cristina Quicler

A legfoglalkoztatottabb szezonja (1996-97) is arról marad emlékezetes, hogy a Sevilla kiesett a Primeira Divisionból. 1999-ben feljutást ünnepelve vonult vissza, hogy átülve a másik oldalra, a pályán eltöltött évek után, az akkoriban a pályán kívül sem túl sikeres (reális veszély volt, hogy el kell hagyniuk otthonukat, a Ramón Sánchez Pizjuán Stadiont) klub irányításából is kivegye a részét. 

2000 tavaszán a Sevilla utolsó helyezettként zuhant ki az élvonalból, Monchi pedig komolyan munkához láthatott. Sportigazgató lett, és gyorsan kiderült, hogy ezen a poszton valódi világklasszis. Két feladatot kapott a klubvezetéstől: verjen életet a klub utánpótlásprogramjába, és hozzon létre egy megfigyelő (scouting) hálózatot, hogy a Sevilla mindenkinél hamarabb találja meg azokat a tehetségeket, akik előbb sikerekhez segítik a csapatot, majd jó pénzért tovább lehet őket adni a sztárcsapatoknak.

Mondhatni, hogy sikeres munkát végzett: jelenleg 22 utánpótláscsapatban négyszáznál több fiatal focizik, az elmúlt két évtizedben – csak a legismertebbeket említve – olyan játékosokat neveltek ki és adtak tovább, mint Sergio Ramos, Diego Capel, Jesus Navas, vagy a tragikusan fiatalon elhunyt Antonio Puerta és José Antonio Reyes. Ami a megfigyelőhálózatot illeti, napjainkban mintegy 700 scout dolgozik Monchinak, illetve a klubnak. Ők fedezték fel, majd tették naggyá a brazil Adrianót, Dani Alvest, Júlio Baptistát, az argentin Federico Faziót, a mali Seydou Keitát, de a horvát Ivan Rakitic is tőlük került Barcelonába.

Monchi egyik legnagyobb "találmánya", Dani Alves, vagy, ahogy ő hívja, DanielForrás: AFP/Cristina Quicler

Rendszeresen előfordul, hogy más, akár sokkal nagyobb klubok scoutjai is Monchi embereit követik, hogy megpróbálják kiszagolni a terveit.

A Bleacher Report Monchiról szóló cikke két fontos tényre is felhívja a figyelmet: egyrészt, hogy sportigazgatóként teljhatalmat kapott az átigazolások terén, amivel levette a terhet a mindenkori edzők – legyen szó Joaqín Caparrósról, Juande Ramósról, Jorge Sampaoliról, Michelről, Unai Emeryről, vagy legújabban Julen Lopeteguiről – válláról, akiknek így nem kellett azzal foglalkozniuk, hogy játékosokat elemezzenek és tanulmányozzanak. A másik dolog, hogy ehhez száz százalékig meg kell bízniuk a sportigazgatóban, aki ezzel nem él vissza, nem tukmál játékost az edzőre. Monchi pedig jó csapatjátékos, akinek mindennél fontosabb a klub, amelyet élete során eddig mindössze két szezonra hagyott el: amikor Unai Emery az Arsenalhoz távozott, mindenki biztos volt benne, hogy Monchi is megy vele – ő viszont az AS Romához ment, ahonnan 2019. április 1-jén már vissza is tért Sevillába.

A rendszer szemmel láthatóan jól működik. Kellett pár év, mire elérte az üzemi hőfokot, de 2004 óta a 2012-13 szezont kivéve mindig ott voltak az európai kupákban, kétszer végeztek a La Liga harmadik helyén (2007 és 2009), nyertek egy Király Kupát (2007), az Európa-ligát (illetve elődjét, az UEFA-kupát) pedig összesen ötször (2006, 2007, 2014-16) nyerték meg a Monchi-érában. Hiába adnak el olyan sztárokat, mint a fentebb felsoroltak, folyamatosan képesek a helyükre olcsó, új, de a minőséget tartani tudó focistákat igazolni, vagy éppen az utánpótlásból kinevelni.

Attól ugyanis, hogy egy focista drága, még nem biztos, hogy jó is. Illetve lehet, hogy jó, de nem biztos, hogy éppen a Sevillának jó.  

„Nagyon alapos adatbázisokkal dolgozunk, de olykor éppen azok a szempontok a legfontosabbak, amelyek nem mérhetőek. Amikor egy játékosról már minden létező objektív adat a kezedben van, akkor kell feltenned magadnak a kérdést: Mennyire jó focista is valójában? És jó lesz-e vajon a Sevillánál is?idézi az Independent a 2015-ben a Panenka magazinnak adott interjúját. A kérdésre a legjobb válasz Ivan Rakitic esete: az akkor 23 éves horvát focistát többszöri megnézés és beszélgetés után 2,5 millió euróért vette meg a Sevilla a Schalkétól. Rakitic gyorsan beilleszkedett, első sevillai estéjén megismerkedett egy pincérnővel, akit azóta feleségül vett, és mielőtt 18 millió euróért eladták a Barcelonának, még csapatkapitányként Európa-liga-győzelemre vezette a Sevillát 2014-ben.

Monchi meghozza Rakiticet Sevillába:

Az pedig már irodalmi ritkaság, hogy a sportigazgató legyen egy játékos egyik legjobb barátja, itt viszont ez a helyzet: Rakitic első lányának Monchi a keresztapja. 

Monchi és a Sevilla nem akar sokat markolni, aztán keveset fogni. Annak idején szerették volna megszerezni Luis Suárezt, de addig nem léptek, amíg Luis Fabianótól meg nem váltak, azonban mire ez megtörtént, az uruguayi már aláírt Liverpoolba – van ilyen, nem sajnálták. Idén kinézték Joao Félixet, de gyorsan kiderült, hogy a portugál tinisztár nem a Sevilla költségvetésének a szintje – végül 126 millió euróért vette az Atlético Madrid a Benficától.

A Tottenhamben kizsigerelt Frédéric Kanoutéval viszont jobban jártak, mint azt bárki is gondolta volna: a mali csatár 2005-ben lett a spanyol klub játékosa, majd már-már legendája, 288 meccsen 136 gólt rúgott, és egy kivétellel valamennyi megnyert (6) kupadöntőben eredményes volt.

Monchi közvetlen felügyelete alatt 16 scout dolgozik, akiknek megvannak a saját embereik, az így felépülő hálózatnak pedig mintegy 700 tagja van.Mindenkinek megvan a maga területe, a klub által figyelt top 10 játékosról pedig listát vezetnek, amit havonta frissítenek. A top ligák és a többi kiválasztott bajnokság első néhány fordulóját tévén át követik a scoutok, majd októberben összeülnek, és eddigre már mindenki összeállít egy komplett "álomcsapatot" a maga bajnokságából. Minden posztra kell egy ember, ezt még 2005-ben tanulták meg. A játékosokat osztályozzák A-tól D-ig, ahol az A az "azonnal vegyük meg", a D a "nem baj, ha nem jön" kategória. Tavaszra van egy 200 fős lista, amit szisztematikusan elkezdenek tisztítani, aki túl drága, túl körülményes a megszerzése, vagy balhés karakternek tűnik, azt kihúzzák. Az A és B kategóriás játékosokból rakják össze az ideális csapatot, és ezután kezdődik meg a helyszíni munka.

Annak idején az azóta a világ legeredményesebb játékosává váló Dani Alvest az egyik embere szúrta ki a dél-amerikai U20-as kontinenstornán, ahová egyetlen más európai klub sem küldött megfigyelőt (ami ma már elképzelhetetlen lenne), majd Monchi is megnézte, éppen akkor, amikor már az U21-es csapatot vezette győzelemre Paraguay ellen – egy olyan meccsen, amit kilenc emberrel fejeztek be a brazilok. Alvest 2002-ben előbb csak kölcsönvették a Bahíától, majd végleg meg is vették. Daniel, ahogy Monchi hívja, öt trófeát nyert a Sevillával (egy Király Kupa, két UEFA-kupa, egy-egy spanyol és európai szuperkupa), majd 2008-ban 35,5 millió euróért eladták a Barcának. Ami igen szép haszon azok után, hogy 550 ezer euróért vették meg anno a brazil csapattól.

Kevés dolog mondja el jobban, hogy Monchi mennyire elismert a szakmájában, mint az, hogy a 2014-es barcelonai elnökválasztáson az egyik pályázó, Augusto Benedito a szokás szerint bedobott sztárjátékosok mellett azzal is kampányolt, hogy elhozza Monchit Sevillából a sportigazgatói székbe.

A szíve örökre Sevillában tartjaForrás: AFP/Cristina Quicler

Londonban is élt fél évet, de csak azért, hogy a folyékony francia nyelvtudása mellé az angolt is csiszolja egy kicsit, és nem azért, hogy kelendőbb legyen a piacon. „A Sevilla számomra először is szenvedély, csak aztán munka. Olyan klubnál dolgozhatok, amelyiktől mindent megkaptam, és ahol boldog vagyok. Önálló vagyok és független, miért váltanék?"

Szinte testrészévé vált a mobilja

Augusztus elején, a nyári átigazolási piac kellős közepén próbált meg hosszú interjút készíteni Monchival a The New York Times. Az interjúból nem lett semmi, de született a találkozásból egy remek portré, ami nagyon jól bemutatja a világ egyik legjobb klubigazgatóját és a munkáját.

Az újságíró (Rory Smith) és Monchi este nyolcra beszéltek meg találkozót, hogy egy finom vacsora mellett majd jól kibeszélgetik magukat. Egy megbeszélésről érkezett oda Monchi, aki közöte, hogy legfeljebb egy fél órára tud maradni, mert még van egy tárgyalása. De abban a félórában is dolgozott: a telefonját kitette az asztalra, kijelzővel felfelé, hogy lássa, ha hívják vagy üzenete jön – gyakorlatilag folyamatosan érkeztek az üzenetek. Például azért, mert ekkor zárta le a kolumbiai csatárnak, Luis Murielnek az Atalantának történő eladását. Az üzenetváltások túlnyomó része a WhatsApp-on keresztül történik, itt zajlanak az első egyeztetések.

Az átigazolási szezonban Monchi valósággal eggyé válik a telefonjávalForrás: AFP/Cristina Quicler

Amíg egyre válaszol, addig egy tucat másik érkezik, a legtöbbet soha nem nyitja meg, mert fizikai képtelenség lenne mindent elolvasni. Ezek után, talán furcsán hangzik, de legbelül bántja ez az apróság: nem csak szakmailag, de emberileg is, mert nem akar senkit megsérteni azzal, hogy nem válaszol neki, de június közepétől augusztus végéig (idén szeptember 2-ig), amíg nyitva az átigazolási piac, a többség bizony erre a sorsra jut. "Az átigazolási időszak a legjobb alkalom arra, hogy elveszítsd a barátaidat" – mondta neki egyszer José Castro Carmóna, a Sevilla elnöke. De ez az ára, hogy valakit a legjobbként és a leggyorsabbként tartsanak számon egy szakmában, ami telis tele van nagyon jó és nagyon gyorsan dönteni tudó riválisokkal.

A húsz éve még a csőd szélén álló, az 1948-as Király Kupa-győzelem óta a trófeákról csak álmodó, már akkor is nevetséges, 18 millió eurós költségvetésből dolgozó klub az elmúlt két évtizedben Európa egyik meghatározó csapata lett, amelyik szépen megtöltötte ezüstneművel az elnöki szobát, és a költségvetése is jócskán meghízott: a 2018-19-es szezonban már 212 millió euróból gazdálkodtak. "Minden téren jó menedzsment dolgozik, nem csak a pályán, hanem azon kívül is" – foglalja össze a siker pofon egyszerűnek tűnő titkát Carmona elnök.

Nemcsak a jó kapusnak van szerencséje

Hanem a közepes kapusból lett jó sportigazgatónak is. A Monchi-éra három leginkább emblematikus üzlete közül csak egy olyan volt, ahol nem kockáztatott a klub. A nyár elején egy autóbalesetben életét vesztő José Antonio Reyes a klub saját nevelésű játékosa volt, akit hiába imádtak a szurkolók, amikor az Arsenal bejelentkezett érte 20 millió eurót lobogtatva, nem volt választás: vagy a közönségkedvenc, a csapat legjobbja, válogatott sztárja megy, vagy a klub dől be az adósságok alatt. A szurkolók tiltakoztak, de ez volt az egyetlen logikus lépés. Reyes ment, szép éveket töltött Londonban, a Sevilla egyenesbe jött, és két évvel később megnyerte első nemzetközi trófeáját, az UEFA-kupát.

Dani Alves 2008-as eladásáról fentebb már írtunk. A harmadik üzlet szintén egy saját nevelésű játékoshoz köthető: "2005. augusztus 31-én, este 10:30-kor csörgött a telefonom, és a Real Madrid embere közölte, hogy kifizetik Sergio Ramos kivásárlási árát. Erre nem számítottunk. Egész nyáron nem is kerestünk középső védőt, csak azokra a posztokra vásároltunk, ahová úgy gondoltuk, hogy szükségünk van játékosra. Másfél óránk maradt a piac zárásáig, hogy találjunk valakit Sergio Ramos helyére. Felhívtam egy barátomat Belgiumban, akiben teljesen megbíztam, és mondtam neki, hogy azonnal ajánljon egy jó középső védőt. Mondott egy nevet, Ivica Dragutinovic. Annyit tudtam róla, hogy fehér. De nem volt veszteni valónk. A leckét viszont megtanultuk, soha többé nem kerültünk ilyen helyzetbe.

Az akkor már harminc éves szerb középső védőt kivásárolták a Standard Liége-nél futó szerződéséből, ő pedig a következő hét évben kirobbanthatatlan lett a Sevillából, nyert hat trófeát a klubbal, és 2011-ben 49-szeres válogatottként vonulhatott vissza az andalúz klubtól.

Monchi legjobb üzletei: 

év játékos neve vételár millió euró (a klub, ahonnan érkezett) eladási ár millió euró (a klub, ahová távozott)
2004 José Antonio Reyes   saját nevelés 20 millió (Arsenal)
2005 Julio Baptista 3,5 millió (S. Paulo) 20 millió (Real Madrid)
  Sergio Ramos saját nevelés 27 millió (Real Madrid)
       
2008 Christian Poulsen ingyen (Schalke) 9,75 milli (Juventus)
  Seydou Keita 4 millió (Lens) 14 millió (Barcelona)
  Dani Alves 0,5 millió (Bahía)  35,5 millió (Barcelona)
2010 Adriano 2,1 millió (Coritiba) 9,5 millió (Barcelona)
2011 Martín Cacéres  3 millió (Juventus)  9,5 millió (1,5+8 millió kölcsön majd végleg Juventus)
2013 Gary Médel 3 millió (CDUC)  13 millió (Cardiff)
  Geoffrey Kondogbia  4 millió (Lens) 20 millió (Monaco)
  Jesús Navas  saját nevelés 20 millió (Manchester City)
  Álavaro Negredo 15 millió (Real Madrid)  25 millió (Manchester City)
2014 Federico Fazio  0,8 millió (Ferro)  10 millió (Tottenham)
  Alberto Moreno saját nevelés 18 millió (Liverpool)
  Ivan Rakitic 2,5 millió (Schalke)  18 millió (Barcelona)
2015 Aleix Vidal  3 millió (Almería)  17 millió (Barcelona)
  Carlos Bacca 10 millió (Brugge) 30 millió (AC Milan)
  Grzegorz Krychowiak 5,5 millió (Reims)  27,5 millió (PSG)
  Kevin Gameiro  7,5 millió (PSG) 30 millió (Atlético Madrid)
2017 Jevhen Konopljanka ingyen (Dnyipro)  12,5 millió (Schalke)
  Vicente Iborra  6 millió (Levante)  15 millió (Leicester)
  Vitolo  3,2 millió (Las Palmas)  36 millió (Atlético Madrid)
2018 Steven Nzonzi  8 millió (Stoke City) 26,65 millió (AS Roma)
  Clément Lenglet  5,4 millió (Nancy) 35,9 millió (Barcelona)
2019 Pablo Sarabia  1 millió (Getafe)  18 millió (PSG)
  Wissam Ben Yedder  9,5 millió (Toulouse)  40 millió (Monaco)

Indul az új szezon

Monchi idén tavasszal tért vissza két év után Sevillába, és nem kevés munka várt rá. A távozása óta eltelt rövid időben négy edzőváltás volt, legutóbb tavasszal az ügyeletes "tűzoltó" Joaquín Caparrós ideje telt ki, így Monchi első feladata az volt, hogy edzőt találjon. Egy 25 fős listával indult, ezt szűkítette addig, amíg meg nem lett a befutó: a korábbi szövetségi kapitány és ex-Real Madrid-edző Julen Lopetegui. Akinek viszont csapatot kellett adni a kezébe, lehetőleg olyat, amilyet ő, mint ideálisat elképzelt magának. Lopetegui nem vesz részt a játékosvadászatban, ő csak megmondja a paramétereket, hogy milyen posztra, milyen típusú játékost akar. 

Ha azt mondja, hogy kell neki egy kőkemény védő, akkor én fogom a listánkat és azt mondom, hogy itt van ez a hat-tíz játékos, aki megfelel a kért elvárásoknak.

Júliusra tiszta lett a kép, a sportigazgató munkához láthatott, és miután volt elkölthető pénz - többek között a fenti listában is látható eladásokból -, mintegy 140 millió euróból be is vásároltak. A francia Jules Koundéért és a brazil-portugál Rony Lopesért fizettek a legtöbbet, 25-25 millió eurót, de előbbi 20, utóbbi 23 éves, egy-két jó szezont akár még keresni is lehet rajtuk. 

Julen Lopetegui nagy fogás lehet, ha beválik a kispadonForrás: AFP/Jorge Guerrero

Az elmúlt szezont a Portónál kölcsönben töltő Oliver Torres az Atléticóból, Joan Jordán az Eibarból érkezett, míg Sergio Reguilónt a Real Madrid adta kölcsön. Monchi saját bevallása szerint kimondottan szereti a sikerre éhes fiatalokat, akik akár egy kölcsönben töltött jó szezonnal próbálnak fentebb lépni egy sztárcsapat rangsorában, és azokat az idősebb spílereket is, akik meg szeretnének még egyszer megvillanni. 

"A Sevilla neve ma már sok kaput megnyit, legyen szó ügynökökről vagy családtagokról. Amikor megmutatjuk nekik a játékosról készült 25 riportot, és mindenhol azt látják, hogy A osztályzatot kapott a srác, akkor pontosan tudják, hogy komolyak a szándékaink"  – mondja a klub egyik alkalmazottja, Emilio de Díos. Hozzáteszi, ma már a szurkolók sem zúgolódnak egy-egy helyi kedvenc eladása miatt, mert tudják, hogy legalább ugyanolyan minőségű játékos fog érkezni helyette. Ha egy játékosunkért befut egy ajánlat, nem kezdünk sírni-ríni, így működik az üzlet, tisztában vagyunk a helyünkkel a gazdag csapatokhoz képest.

Monchi szerint a Sevilla sikerei mégsem abban rejlenek, hogy ő milyen jó üzleteket köt, hanem abban, hogy a klub mit tud adni az oda érkező játékosoknak, akik egy olyan közegbe kerülnek, ahol kihozhatják magukból a maximumot, és ehhez minden segítséget megkapnak. "Ha megkérdezik, hogy hányan mentek el innen úgy, hogy rosszat mondtak volna a klubra, bátran állíthatom, hogy nem volt ilyen. Rakitic, Dragutinovic, Daniel és a többiek, vajon még mindig sevillainak érzik magukat? Biztos lehet benne, hogy igen."