Az Origo Sport újságírója két gólt vágott a színészeknek

Vágólapra másolva!
Az újságírók fölényes győzelmét hozta a Színész-Újságíró Rangadó (SZÚR), amelyet a pénteken második alkalommal megtartott országos rendezvény, A Futball Éjszakája keretében játszottak le.

Ezúttal 40 helyszínen közel 400 program várta a labdarúgás kedvelőit. Többek között kilenc-kilenc NB I-es és NB II-es, valamint több mint egy tucat alacsonyabb osztályú csapat fogadta az érdeklődőket. Idén új helyszínként csatlakozott az átadás előtt álló Puskás Aréna, ahol teljes létszámmal zajlottak a stadiontúrák, és óriási volt az érdeklődés a látogatóközpont iránt is.

A központi helyszínen, a Vasas Illovszky Rudolf Stadionjában az újságírók 6-3-ra verték a színészek válogatottját, előbbieknél Antalics Ádám (Origo), utóbbiaknál Pásztor Tibor duplázott.

A Borsi László vezette újságíróknál többek között pályára lépett a 82 éves Várkonyi Sándor is, aki rendszeres résztvevője volt az évtizedekkel ezelőtt a Népstadionban megrendezett SZÚR-oknak. A színészeket erősítette Straub Dezső, Puskás Péter és Vecsei H. Miklós, a csapatkapitány pedig a rendezvény főszervezője, Nemcsák Károly volt.