Társoldalunk:

Minden érv a Manchester City mellett szól az idei BL-szezonban

2019.09.17. 05:58

Szeptember 17-én a selejtezők után a főtábla küzdelmeivel megkezdődik a Bajnokok Ligája 2019-2020-as idénye. Esélyesek vannak szép számmal, közülük is a legnagyobb a Manchester City. És bár pont ez az a küzdelemsorozat, ahol nyugodtan a kukába lehet dobni az előre megírt forgatókönyveket, most mégsem tennénk. Két klub három magyar játékosáért is szoríthatunk, meglátjuk mire mennek a nagy fiúk játszóterén.

Az UEFA tavalyi döntésének értelmében idén annyiban változott a BL-rendszere, hogy a négy topliga (angol, német, olasz, spanyol) 4-4 csapattal már a rajtnál elivette a főtáblás helyek felét, további tíz garantált helyet feltölöttek a második vonal (belga, francia, portugál, orosz, osztrák, ukrán, török) bajnokaival, illetve a dobogósaival (a Ligue 1-t az 1-3., míg a Premjer Ligát az 1-2. helyezettek képviselik), így összesen hat hely talált gazdára a maratoni hosszúságú, két hónapon át tartó selejtezősorozat végén. Amelyikben a Ferencváros is derekasan helyt állt, a bolgár Ludogorec oda-vissza legyőzése (2-1, 3-2), majd a máltai Valletta elleni magabiztos továbbjutás (3-1, 1-1) után a Dinamo Zagreb jelentette a végállomást (1-1, 0-4). A magyar bajnokkal így majd az Európa-liga főtábláján találkozhatunk. Lássuk akkor, miből élünk 2020. május 30-i isztambuli döntőig.

Így kezdődik a tánc:

Az esélyesek nyugalmával

Tulajdonképpen ezt a fejezetet rövidre is zárhatnánk azzal, hogy minden évben nagyjából ugyanaz az 4-6 csapat pályázik reális eséllyel a végső győzelemre. Idén sincs ez másként, ha hihetünk a fogadóirodáknak – és miért ne tennénk – akkor idén a Manchester City, a Barcelona, a címvédő Liverpool, a Real Madrid, a Juventus, a Paris Saint-Germain és a Bayern München rajtol a legkisebb oddsszal a versenyfutásban.

Legesélyesebbnek mi is a Premier League címvédőjét, a Manchester Cityt gondolnánk. Pep Guardiola a negyedik szezonját kezdi a klubnál, amelyet most már teljesen a maga képére formált, évről-évre kedvére alakíthatta a keretet és ezzel együtt a csapat stílusát. Négy igazolásra idén is sikerült elverni mintegy 155 millió eurót, ebből 137-et az Atlético Madridtól szerzett Rodrira és a Juventustól beszerzett Joao Cancelóra költöttek. A távozók közül talán csak a klublegenda, Vincent Kompany jelent komolyabb veszteséget, mert sem Fabian Delph, sem Danilo nem volt meghatározó játékosa a csapatnak.

Jól látjuk, hogy Guardiola már dörzsöli a tenyerét?Forrás: AFP/Oli Scarff

A City az eddigi négy bajnokiján háromszor fölényesen nyert (5-0, 4-0, 3-1), az viszont figyelmeztető jel kell legyen, hogy éppen az egyetlen rangadóját nem tudta behúzni, a Tottenham elleni hazai 2-2 sok szurkolóban ébreszthetett kellemetlen emlékeket az előző szezonból.

A Barcelona drukkerei szokás szerint hosszú szezonra készülhetnek, mert a katalánok minden emberi számítás szerint ott lesznek a BL hajrájában. A szurkolókat és Ernesto Valverdét is sikerült kis híján az őrületbe kergetni az átigazolási szezon utolsó percéig elhúzott Neymar-sztorival, de a sok kínkeserves tárgyalás végén minden jóra fordult: a brazil maradt Párizsban, mindenkinek visszaállt normális értékre a vérnyomása, és lehetett a munkára koncentrálni. Be kell szoktatni a 120 millió euróért megvett Antoine Grizemannt, akinek biztosan nem fog rontani a teljesítményén, ha nem kell hétről hétre azon izgulnia, hogy bekerülhet-e a kezdőbe az MSN mellett.

Nyugi, Tóni, nem jön a brazil!Forrás: NurPhoto/Xavier Bonilla/NurPhoto/Xavier Bonilla

Biztos, hogy nem lesz gond az Ajaxtól elcsábított Frenkie de Jong játékával sem, aki szépen lassan leveheti a terhet Sergio Busquets öregedő vállairól. A keret átesett egy alapos tisztogatáson, a távozók között vannak komoly nevek – Cillesen, Philippe Coutinho, André Gomes, Denis Suárez – de nincsenek pótolhatatlanok. A sorsolással nem volt szerencséjük a katalánoknak, mert nem tennénk rá a nyakunkat, hogy nem lehet elvérezni a Dortmund, Inter, Slavia Praha csoportban. 

Az előző kiírást olykor szemet gyönyörködtető focival megnyerő Liverpool némi meglepetésre csak a harmadik a bukmékereknél, amire még várjuk a magyarázatot. Jürgen Klopp – Guardiolához hasonlóan – már teljesen a maga képére formálta a keretet, ami idén nyáron szinte mozdulatlanná dermedt, Danny Ings és Daniel Sturridge kivételével csak perememberek távoztak, de a két említett is örülhetett minden egyes játékpercnek. A szezon első meccseit elnézve a keret nem fásult bele az együttlétbe. A támadószekció továbbra is félelmetes, talán nem nagy kockázat kijelenteni, hogy a Szalah, Mané, Firmino hármas most a világ legjobbja, stabil a középpálya, övék a világ egyik(?) legjobb kapusa Alisson személyében, és a leendő aranylabdás Virgil Van Dijk irányította védelemre sem lehet panasz. Ha Klopp még Szalahot is rá tudja venni, hogy passzoljon Manénak, akkor a szenegáli sem lesz durcás, viszont mindenki boldog lesz.

A Napoli, a Genk és a RB Salzburg mellől kötelező a továbbjutás, és egyáltalán nem lenne meglepetés egy címvédés sem.

Neymar itt, Neymar ott

A Real Madridnál már nem ilyen rózsás a helyzet. Az előző szezonban sok-sok viszontagságon keresztülment klubnál a nyár nem hozta el a várt megnyugvást. Teljesen fölöslegesen beleugrottak a Neymar-sztoriba, miközben nekik is megvolt a maguk baja Gareth Bale-lel, ami rá is nyomta a bélyegét a szezonkezdésre: három forduló után az egy győzelem és a két döntetlen nem valami fényes mutatvány. A gondok közepette azért Florentino Pérez tette a dolgát, azt ugyanis nem lehet mondani, hogy rosszul igazolt a Real: Eden Hazard hatalmas fogás elől, ahogy Ferland Mendy is az lehet hátul.

Florentino Pérez bemutatja: Eden Hazard-tForrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Juan Carlos Rojas

A Frankfurtból kihalászott Luka Jovics sorsa viszont kérdéses, könnyen lehet, hogy a Zidane által a végtelenségig favorizált Karim Benzema mellett-mögött nem sok sót fog megenni a fiatal szerb, persze egy több frontos, hosszú szezonban minden lábra szükség lesz. Gareth Bale ügye viszont pozitív fordulatot látszik venni: a walesi golfbajnok ha nem is kötött örök barátsági szerződést Zidane-nal, de visszakerült a csapatba, és gólokkal jelzi, hogy nem érzi ő magát annyira rosszul a Bernabéuban.

A Realt is felvonultató A csoportban kapott helyet a Paris Saint-Germain is (a Genk és a Galatasaray mellett). Az elmúlt szezonokban a BL keserű poharát gyakorlott mozdulatokkal emelgető franciáknak a továbbjutás nem okozhat gondot. Elvileg. Gyakorlatilag meg bármi lehet, mert, az idei nyár, mintha kissé megtépázta volna a PSG-t. A sérülésekkel, botrányokkal, és egymás kölcsönös sértegetésével színesített Neymar-ügy aligha ért véget azzal, hogy a brazil maradt Párizsban.

Ez Párizs! Ja, ez...Forrás: AFP/Franck Fife

A kedve ettől biztosan nem lett jobb, egy durcás sztár pedig könnyen szétzilálhatja a csapategységet, amire csak rátehetnek egy lapáttal a Rennes-ben elszenvedetthez hasonló váratlan vereségek. Thomas Tuchelnek és Lőw Zsoltnak fel van adva a lecke: újra el kell hitetni a játékosokkal, hogy képesek lehetnek megnyerni a BL-t. És a tulajdonosokat is meg kellene erről győzni. A PSG idén tiszteletre méltó mértéktartással igazolt, 7,8 millió eurós pluszban(!) zárták a nyarat, és a szakmai stáb igyekezett minden posztra hozni legalább egy, valóban erősítést jelentő játékost: érkezett a Real Madridnál örök kívülálló Keylor Navas (kapus), Abdou Diallo (védő), Idrissa Gueye és Ander Herrera (középpályások) és Mauro Icardi (támadó) – ez azért nem rossz névsor.

A Juventus szokás szerint ott furakszik az esélyesek között, és egy Cristiano Ronaldóval felálló csapatot mindig komolyan kell venni. Ráadásul az új edző, Maurizio Sarri és a vezetőség jól igazolt: ingyen jött Aaron Ramsey és Adrien Rabiot, visszatért a legenda, Gianluigi Buffon, de a fiatal holland Matthijs de Ligtért kiadott 75 millió euró sem tűnik ablakon kidobott pénznek.

Rabiot és De Ligt (balról és középen) is nagy fogás volt az idén nyári piaconForrás: Imaginechina/Zhou junxiang - Imaginechina/Zhou Junxiang

A Serie A várhatóan idén sem fogja különösebben igénybe venni a torinóiakat – még, ha a Napoli elleni idegtépő hazai 4-3 nem is ezt mutatta. A keret elég bő ahhoz, hogy Sarri a kevésbé fontos bajnokikon rendre tudjon két-három embert pihentetni, ami tavasszal komoly fegyver lehet az olasz bajnok kezében. 

Örök törvény, hogy soha nem becsüljük le a Bayern Münchent. A német óriás az elmúlt egy-két szezonban adós maradt az európai sikerekkel, de idén ez változhat. A távozók listája talán veretesebb – Robben, Ribéry, James Rodríguez, Hummels, Renato Sánches –, de a Benjamin Pavard, Lucas Hernández, Ivan Perisic, Philippe Coutinho négyes komoly erősítést jelenthet.

Valaki nagyon örül:

Ahogy az is, hogy a relatív sikertelenség ellenére biztosnak tűnik Niko Kovac állása. Zvezda, Olimpiakosz, Tottenham trió vár rájuk a csoportban, a továbbjutás nem lehet kérdés, és mire jön a tavasz, és vele a fontos meccsek, talán már a bajnoki cím megszerzését megakadályozni óhajtó riválisokat is leszakítják, így több energiájuk maradhat a BL-re.

Meglepetésre készen

A közvetlen esélyesek dolgát legalább féltucat csapat nehezítheti meg a „másodvonalból", akiket óriási hiba lenne lebecsülni. Első helyen a nyáron új edzőt kapó, és alaposan bevásárló olasz Internazionalét említenénk Antonio Contéval a kispadon. Október első hetében a Barca és a Juve elleni idegenbeli BL- és hazai bajnoki meccs után kiderül, hogy mennyire is kell őket komolyan venni. A Dortmund folyamatosan ott van a legjobbak nyomában, amelyik idén nyáron 100 millió euróból erősített, és ugyan képes kikapni az Union Berlintől is, de ugyanígy szinte bárkit le is tud győzni – mondjuk, inkább csak otthon.

A tavalyi döntős Tottenhamtől óriási meglepetés lenne, ha újra a döntőig jutnának. Két középpályásra (Tanguy Ndombele és Ryan Sessegnon) elköltöttek ugyan 85 millió eurót, míg az alapcsaptból csak Kieran Trippier távozott, de kétszer nem lesz kutyavásár Londonban. Veszélyesek lehetnek bárkire, de a tavalyi parádé aligha van bennük. Ahogy az Ajaxban sincs. A holland bajnokot, ahogy az várható volt, elkezdték módszeresen kifosztani a nagy klubok, Frenkie de Jongot vitte a Barca, Matthijs de Ligtet a Juve vitte el, még jó, hogy David Nerest és Hakim Ziyech-t meg tudták tartani.

Ő legalább maradt Amszterdamban:

Rutinban biztos, hogy sokat adott nekik az előző szezon, de kérdés, hogy tudták-e pótolni a távozókat. Az Atlético Madridnál is feltehetnénk a kérdést, hogy mi lesz velük Antoine Griezmann nélkül, de fölöslegesnek érezzük. Diego Simeone nem esett kétségbe a francia világbajnok távozása után, inkább 126 millió euróért megszerezte a számtalan nagy klub által körüludvarolt új portugál szuperthetséget, Joao Félixet, akit körberakott még két-három rutinosabb játékossal, és máris kész az új csapat, amelyik persze ugyanolyan, mint régi – Simeone-féle Atlético. Ebben a csoportban számolunk még az Olympique Lyonnal is. Na, azért nem, mint végső győzelemre is esélyes csapattal, de olyannal, amelyik ellen nagyon könnyű lesz ponto(ka)t hullajtani, főleg idegenben. Ha fogadni kellene, hogy melyik csapat lesz az idei év Ajaxa vagy Tottenhamje, mi a Lyonra tennénk a nagy pénzt.

Nem rossz, nem rossz, de...

Annyira azért nem is jók, hogy kicsit is komoly esélyesként kelljen velük számolni. A Napolinak és a Chelsea-nek is inkább a hazai BL-helyek elérése lesz az első számú feladat, semmint, hogy a nemzetközi porondon vitézkedjenek. Sem Carlo Ancelottin, sem Frank Lampardon nem fogják számonkérni, ha kiesnek, tegyük fel a nyolcad- vagy a negyeddöntőben.

Hajrá, magyarok!

Két csapatban három magyar játékosért szoríthatunk a csoportkörben. Gulácsi Péter és Willi Orbán sorozatban harmadszor lesz ott a főtáblán, és a Zenit, Lyon, Benfica négyesből akár még tovább is juthat, amire még nem volt példa. Gulácsi és Orbán is alapember Lipcsében, egész biztos, hogy ez a BL-ben sem fog változni.

Gulácsi Péter és Willi Orbán csapata már szinte bármilyen riválissal felveszi a versenytForrás: AFP/Odd Andersen

A másik magyaros csapat, a Red Bull Salzburg, ahol Szoboszlai Dominiknak juthat egyre nagyobb szerep. Ha a Liverpool, a Napoli és a Genk elleni meccseken is tud akkora gólokat vágni, mint tette azt a magyar válogatottban Szlovákia ellen, akkor könnyen lehet, hogy ő lesz az idei BL-idény egyik nagy felfedezettje. Ahogy már fentebb egy fél mondatban jeleztük, van még egy magyar szereplő, a PSG másodedzője, Lőw Zsolt személyében, akinek szurkolhatunk.

Ha meccsre menne a közelben

Akkor van választék, mert több környező országban is van idén BL-csapat. Legközelebb Zágráb van, ahol az Atalanta, a Sahtar Donyeck és a Manchester City fog pályára lépni. Nincs sokkal messzebb Belgrád sem, ahol a Crvena zvezda a Bayernt, az Olimpiakoszt és a Tottenhamet látja majd vendégül.

A 32 ezres Red Bull Arénában csak jut egy-két hely a magyar drukkereknek isForrás: APA-PictureDesk/KRUGFOTO / APA / picturedesk.com/Krugfoto

Salzburgban, amellett, hogy megnézhetjük a Poolt, a Napolit vagy a Genket, még Szoboszlai Dominiknak is szurkolhatunk. De nincs messze Prága sem, ahol a Slavia csak sztárcsapatokat lát vendégül, Dortmund, Barcelona, Inter sorrendben.

A Bajnokok Ligája idei kiírásának csoportkörét szeptember 17. és december 11. között rendezik.