Társoldalunk:

Nem a trófeák motiválják Jürgen Kloppot

2019.09.10. 14:31

A korábbiakhoz hasonlóan most sem a trófeák megnyerése motiválja Jürgen Kloppot, a Bajnokok Ligája-győztes FC Liverpool vezetőedzőjét.

A német szakember erről kedden, egy frankfurti szponzori eseményen nyilatkozott, és úgy fogalmazott, minden mérkőzést meg akar nyerni, és a játékosaiból napról napra a legjobbat igyekszik kihozni.

Aztán meglátjuk, ez hová vezet" - jelentette ki az 52 éves edző, hozzátéve, hogy természetesen változatlanul szerepel a céljai között az angol Premier League megnyerése a Liverpoollal.

Jürgen Klopp a hóna alá csapta a trófeát - de nem ez motiváljaForrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Jan Woitas

"Az előző idényben nagyon közel voltunk ehhez, és a végén még az sem számított, hogy csupán egy meccset veszítettünk el az egész szezonban. Ezt eléggé kellemetlen tudomásul venni" - mondta Klopp, utalva arra, hogy májusban a Manchester City 98 ponttal lett bajnok, és egy ponttal előzte meg a Liverpoolt.

"Ezzel a csapattal sok mindenre lehetünk képesek, az angol bajnoki cím pedig az elmúlt évek kemény munkájának gyümölcse lenne" - nyilatkozta Klopp, akinek irányításával négy forduló után a Pool százszázalékosan vezeti a Premier League-et.