Vágólapra másolva!
Gera Zoltán először irányította hazai pályán a magyar U21-es labdarúgó-válogatottat. A norvégok elleni, 3–0-ra elvesztett felkészülési mérkőzés után az NSO Tv-nek beszélt a tapasztalatairól, a mérkőzésen elkövetett hibákról, valamint a dánok és a norvégok ellen pályára lépő játékosokról. 

„Az első félidő első fele úgy-ahogy rendben volt, aztán kaptunk egy gólt szögletből, amit nem lett volna szabad. A második félidő elején buta hiba után rúgattunk az ellenféllel egy újabb gólt, és ott el is dőlt a mérkőzés. Az öltözőben elmondtam a játékosoknak, hogy nem tolerálom azt, ha szétesik a csapat, minden esetben együtt kell maradni, akkor is, ha az ellenfél vezet" - mondta Gera Zoltán, az U21-es válogatott szövetségi edzője.

Gera Zoltán a vereség után is próbálta biztatni a csapatot Forrás: Balogh David/fradi.hu

Hozzátette, bár egy vereség után nehéz bárkit is dicsérni, azért a két felkészülési mérkőzésen volt olyan játékos, aki meglepte a teljesítményével, de olyan is, aki arról „győzte meg", hogy nem biztos, hogy elég jó.

Az NSO Tv-nek arról is beszél, van-e olyan játékos, aki vezére tud lenni a magyar-szlovén közös rendezésű Európa-bajnokságra készülő válogatottnak.

Az interjú ide kattintva érhető el.