Az U20-as vb-ezüstcipős focista nagyon régen lépett utoljára pályára

Mervó Bence, foci, magyar foci, U20-as vb
New Plymouth, 2015. június 4. Mervó Bence (b) és a brazil Joao Pedro az U20-as labdarúgó-világbajnokság E csoportjának második fordulójában játszott Magyarország-Brazília mérkőzésen az új-zélandi New Plymouthban 2015. június 4-én. (MTI/AP/Ross Setford)
Vágólapra másolva!
Február közepén igazolt a labdarúgó NB II-ben szereplő Budafokhoz Mervó Bence, azonban azóta egyetlen tétmérkőzésen sem lépett pályára, mivel térdműtétje után még a rehabilitációját végzi – tudta meg az Nso.hu.

A lap úgy tudja, hogy szépen halad a 24 éves támadó felépülése, aki jelenleg gyógytornára jár. Várhatóan októberben kezdheti majd el a kocogást, és ezek után kapcsolódhat be az edzésekbe.

Mervó Bence az ETO utánpótláscsapataiban pallérozódott, 2014 májusában pedig bemutatkozott az NB I-ben a felnőttek között a Győr színeiben. 2015 nyarán tagja volt az U20-as világbajnokságon szereplő korosztályos magyar válogatott keretének. Az új-zélandi torna első csoportmeccsén, Észak-Korea ellen mesterhármast ért el, később Brazília, majd a nyolcaddöntőben Szerbia kapuját is bevette, és öt góljával a vb társgólkirálya, ezüstcipőse lett.

Mervó Bence egyelőre nem futotta be azt a karriert, amelyet sokan reméltek Forrás: MTI/AP/Ross Setford

A világbajnokság után rövid ideig az MTK Budapest játékosa volt, majd a svájci első osztályú FC Sionhoz igazolt. 2016 tavaszán a lengyel élvonalbeli Slask Wroclawhoz került kölcsönbe, ahol első félszezonjában tíz bajnoki mérkőzésen játszott, és négy gólt szerzett. Ősszel tizenkét tétmeccsen lépett pályára a lengyeleknél, majd 2017 februárjában a Dunaszerdahelyhez igazolt.

A DAC-nál sérülések hátráltatták, így csupán tíz bajnoki találkozón játszott. Tavaly júliusban visszatért nevelőegyesületéhez, Győrben azonban csak fél évet töltött el, a tavaszi szezonban már a Budafok keretének tagja volt – igaz, sérülése miatt tétmérkőzésen még nem játszott.