Társoldalunk:

Gólkirály sem lett, tragkius sors jutott neki Németországban

2019.09.25. 05:17

Egy gólkirályt nem illik kritizálni. Főleg nem egy olyan játékost, aki negyedszer hódította el a miniágyút Németországban. Ennek ellenére voltak, akik tavaly szolidan bírálták a Bundesliga jelenlegi legeredményesebb góllövőjét, Robert Lewandowskit. Nekik elég hatásos választ adott a müncheni lengyel a mostani szezon első meccsein. Öt találkozó során ugyanis kilencszer talált be.

A Bundesliga1 18 csapatából 13 olyan van, mely eddig kevesebb gólt szerzett, mint Lewandowski egyedül. Ráadásul a lengyel már az idei öt játéknapon több pontot hozott a Bayernnek, mint tavaly az egész szezonban. Ugyanis a legutóbbi bajnokságban a 22 góljából csak kettő jelentett pontot a zsinórban hetedik bajnoki címét begyűjtő csapatának. Ha a Freiburg elleni 1-1-en nem lő gólt, és ha a Wolfsburg elleni 3-1-es diadalból nem veszi ki a részét két találattal, akkor a Bayern 3 ponttal kevesebbel zár. Idén öt játéknap alatt már több pontot, szám szerint négyet hozott góljaival csapatának. Hisz a Schalke elleni 3-0, a Hertha elleni 2-2 és a Leipzig elleni 1-1 alkalmával csak ő volt eredményes a Bayern csapatából.

A Bayern München gólvágója, Robert Lewandowski fantasztikusan kezdte a 2019-20-as idénytForrás: AFP/Uwe Kraft

És az öt találkozón szerzett kilenc gól egészen lenyűgöző. Ilyenkor szokták a német foci rajongói elővenni a legendás Gerd Müller statisztikáit. Hiszen – kis túlzással - minden létező és nem létező gólszerzési statisztikát a „nemzet bombázója" tart a Bundesligában. Gerd Müller soha nem kezdett úgy bajnokságot, hogy az első öt meccsen legalább kilenc gólt szerezzen. Végre egy adat, amelyben Lewandowski a király. Vagyis, felekirály. Ugyanis van valaki a Bundesliga történetében, aki egyszer az első öt fordulóban szintén kilenc gólt termelt. Az 1967-68-as bajnokságban. Ráadásul ő az első négy fordulóban talált be kilencszer.

Gerd Müller (balra) soha nem kezdett el úgy egy bajnokságot, hogy öt forduló alatt kilenc gólt lőjjön.Forrás: AFP/Staff

Peter Meyernek az 1967-68-as idény volt a második éve a Bundesligában. Egy évvel korábban, 26 évesen mutatkozott be a Düsseldorf csapatában, ahol 25 találkozón 8 gólt szerzett. Ezért is igazolta le a legendás Hennes Weisweiler által irányított, világverő álmokat dédelgető Borussia Mönchengladbach. A Hannoverbe távozó Jupp Heynckes helyére érkezett, Günter Netzer kifejezett kérésére. Mai pénzben számolva százezer euróért. A legendás irányító mellett a szintén később világbajnoki címet szerző Vogts és Wimmer fémjelezte még akkor azt a csapatot. Meyer villámgyorsan beilleszkedett a Gladbachba.

Mesterhármassal nyitott Gelsenkirchenben, a második fordulóban egy gól a Stuttgart ellen, a harmadikban kettő Brémában, a negyedikben újabb mesterhármas a Kaiserslautern ellen. Vagyis az első négy meccs után állt annyi góllal (kilenccel), amennyivel most Lewandowski áll öt után. Ám ekkor megtorpant és a következő öt mérkőzésén egyszer sem volt eredményes. Aztán a 10. játéknapon ismét betalált a Dortmund ellen, majd a folytatásban négyszer vette be a Neunkirchen kapuját, kétszer volt eredményes a Karlsruhe és a Köln, egyszer a Frankfurt ellen. Az első 15 fordulóban 19 gólt szerzett. Ennél (34 forduló után) kevesebb gólt szerezve lett Bundesliga-gólkirály 1989-ben Thomas Allofs és Roland Wohlfahrt, 1990-ben Jörn Andersen, 1994-ben Anthony Yeboah és Stefan Kuntz , 1996-ban Fredi Bobic, valamint 2002-ben Marcio Amoroso és Martin Max. Felesleges mondani is: minden idők legeredményesebb Bundesliga-teljesítményét ígérte ez a részeredmény. 1967 decemberében természetesen a szövetségi kapitány, Helmut Schön a válogatottban is kipróbálta. Az Albánia elleni Európa-bajnoki selejtezőn. Az a találkozó 0-0-s eredményt hozott Tiranában, és ezzel óriási bukást. Ugyanis ez volt az egyetlen eset a labdarúgás történetében, hogy az NSZK válogatottja Eb- vagy vb-selejtezőn nem tudott továbbjutni selejtezőcsoportjából. Az, hogy ez befolyásolta-e Meyer további válogatottbeli szerepét, soha nem derült ki.

Ugyanis ezzel a gólnélküli kudarccal nem csak egymeccses válogatott karrierje zárult le, hanem néhány nappal később egész labdarúgó-pályafutása is. Egy téli edzésen olyan szerencsétlenül ütközött saját kapusával, Volker Dannerrel, hogy súlyos lábtörést szenvedett. És az akkori orvostudomány soha többé nem tudta újból játékra alkalmas állapotba hozni. Másfél évig járt rendelőről rendelőre, vizsgálták, kezelték, biztatták. Másfél évvel sérülése után, az 1969-70-es szezon második fordulójában a Bayern ellen a szünetben csereként beállva játszott egy félidőt. Ám aztán soha többé nem lépett pályára profi mérkőzésen. Annak a szezonnak a végén a Mönchengladbach megszerezte története első bajnoki címét.

Peter Meyer (a gólvonalon feküdve), a Bundesliga tragikus sorsú gólvágójaForrás: Origo

Ám Meyert hiába hívták a záróforduló utáni ünnepségre, nem ment el. Az aranyérmet sem vette át. Azt mondta, hogy értékeli annyira a Bundesliga-bajnoki címet, hogy teljesítmény nélkül nem szabad birtokolni azt. És tiszteli annyira csapattársait, akik megdolgoztak érte, hogy nem kívánja a saját nevét velük egy szintre emelni. Ilyen fickó volt Meyer, aki minden idők egyik legsikeresebb német labdarúgója lehetett volna. Ám összesen csak másfél éves Bundesliga-karrier jutott neki. 44 találkozón lépett pályára, ezeken 27 gólt szerzett. A német válogatott 1972-es Eb-győzelme idején még csak 32 éves volt, a világbajnoki cím 1974-es begyűjtésekor pedig 34. Ki tudja, mire jutott volna Peter Meyer, ha nincs az a tragikus mozdulat akkor, amikor a csúcson volt?