Vágólapra másolva!
Böde Dániel első gólját szerezte a Paks színeiben, mióta nyáron a Ferencvárostól visszaigazolt, de balszerencséjére Stieber Zoltán is meglőtte első gólját az NB I-ben. A Puskás Akadémia Debrecenben tudott nyerni Gyurcsó Ádám duplájával, a Kaposvár fontos meccset nyert a Diósgyőr ellen, a Mezőkövesd hazai pályán kapott ki a Budapest Honvédtól.

A ZTE-Paks meccsen szerezte első gólját ebben az idényben Böde Dániel, a korábbi válogatott középcsatár első gólját szerezte, amióta ismét a paksiakat erősíti. A tolnaiak színeiben legutóbb 2012 májusában volt eredményes.

Böde öröme nem tartott sokáig, ugyanis Radó András révén hamar egyenlített az újonc ZTE.

Az első félidőben már fordított is a Zalaegerszeg, az Amerikából hazatérő, magyar válogatott Stieber Zoltán élete első gólját szerezte az NB I-ben.

Könyves Norbert a hatvanadik percben óriási helyzetet hagyott ki, a másik oldalon Nikola Mitrovic tíz perccel később nem hibázott, és eldöntötte a meccset a hazaiak javára.

És hogy a paksiak bánata még nagyobb legyen,

Böde Dániel a 74. percben piros lapot kapott,

amiért megütötte Kocsis Gergőt.

Böde piros lapja:

ZTE FC-Paksi FC 3-1 (2-1)
Zalaegerszeg, 2945 néző, v.: Erdős
gólszerzők: Radó (26.), Stieber (36.), Mitrovic (70.), illetve Böde (10.)
kiállítva: Böde (74.)
sárga lap: Demjén (79.), illetve Osváth (35.), Windecker (57.), Papp K. (92.)

Zalaegerszeg: Demjén - Bolla, Lesjak, Bobál D., Tamás K. - Kocsis G., Mitrovic (Hudák, 89.) - Bedi, Stieber, Radó (Babati, 81.) - Ikoba (Bobál G., 62.)

Paks: Holczer - Szabó J., Zachán, Fejes A., Osváth - Balogh B. (Remili, 71.), Papp K. - Windecker, Hahn, Könyves (Fejős, 71.) - Böde

A bajnokság második helyén álló Mezőkövesd kisebb hullámvölgybe került, Kuttor Attila csapata ugyanis harmadik bajnokijából már a második meccsét veszítette el. A Budapest Honvéd 2-1-re nyert, ezzel a kispesti csapat elmozdult a kieső helyről.

Giuseppe Sannino állását menthette meg ez a siker, Banó-Szabó és Ben-Hatira szerezte a fővárosiak góljait, Sajbán Máté a hajrában szépített.

Ben-Hatira gólja előtt a Kispestre visszatérő Vadócz adott gólpasszt.

Sajbán Máté gólja:

Mezőkövesd Zsóry-Budapest Honvéd 1-2 (0-1)
Mezőkövesd, 2456 néző, v.: Bogár
gólszerzők: Sajbán (79.), illetve Banó-Szabó (34.), Ben-Hatira (48.)
sárga lap: Vajda (18.), Neszterov (55.), Katanec (78.), Vadnai (91.), illetve Lovric (69.), Ben-Hatira (91.), Tujvel (94.)

Mezőkövesd: Szappanos - Eperjesi, Neszterov, Katanec, Vadnai - Berecz, Bertus (Pekár 74.) - Vajda (Sajbán 60.), Cseri, Nagy D. (Molnár G. 51.) - Zivzivadze

Honvéd: Tujvel - Batik, Kamber, Lovric - Uzoma, Nagy G., Banó-Szabó (Kesztyűs 61.), Vadócz, Aliji - Ben-Hatira (Lanzafame 91.), Moutari (Cipf 81.)

A Debrecen meglepetésre kikapott a Puskás Akadémia csapatától. Hornyák Zsolt csapatában első góljait szerezte a duplázó Gyurcsó Ádám. A vendégek már a találkozó első percében megszerezhették volna a vezetést, Vanecek előtt adódott óriási lehetőség, de ekkor Pávkovics a gólvonalról még menteni tudott. A tetszetősen játszó felcsútiak aztán egy szép kontratámadás végén a tizedik percben előnyhöz jutottak, és a folytatásban is aktívabbak voltak. A félidő végén a debreceni Haris "gólpasszt" adott Gyurcsónak, aki élt is a lehetőséggel, és megszerezte második találatát is.

A DVSC a hajrában tudott szépíteni, Szécsi Márk lőtt gólt a 83. percben, majd akár egyenlíthetett is volna Herczeg András csapata, de a későn ébredő DVSC több nagy helyzetet is kihagyott a hajrában.

Debreceni VSC-Puskás Akadémia FC 1-2 (0-2)
Nagyerdei Stadion, 3250 néző, v: Bognár gólszerzők: Szécsi (83.), illetve Gyurcsó (10., 43.) sárga lap: Ferenczi (6.), Tőzsér (31.), Kinyik (32.), Haris (40.), Varga K. (72.), illetve Urblík (41.), Nagy Zs. (51.), Vanecek (86.)

DVSC: Nagy S. - Kinyik, Szatmári, Pávkovics, Ferenczi - Tőzsér (Trujic, 63.) - Csősz (Garba, 46.), Varga K., Haris, Szécsi - Adeniji (Bényei, 93.)

Puskás Akadémia FC: Hegedüs - Szolnoki, Meissner, Hadzsijev, Nagy Zs. - Urblík, Van Nieff - Gyurcsó (Spandler, 88.), Knezevic (Vlasko, 86.), Sós (Kiss T., 70.) - Vanecek

A Zalaegerszeg mellett a másik újonc, a Kaposvár is nyerni tudott, a Diósgyőr ellen. Fezckó Tamás vezetésével először kapott ki a miskolci csapat, amely így a tabella utolsó helyére csúszott vissza.

A Kaposvár Nagy Tamás és Szakály Attila góljaival tudott nyerni 2-0-ra, ezzel pedig feljött az utolsó előtti helyre, most tehát a Diósgyőr az utolsó.

A Kaposvár már az első félidőben is kézben tartotta a mérkőzést, ehhez azonban szükség volt a viszonylag hamar megszerzett vezető gólra is, amely egy szép fejes nyomán született.

A Diósgyőr sem az első 45 percben, sem a fordulás után nem találta az ellenszert a hazaiak játékára, ráadásul a Kaposvár egy némiképp szerencsés, de megérdemelt góllal megduplázta előnyét. Ezután viszonylag eseménytelenül pergett le a találkozóból hátralévő idő, amelynek során a DVTK semmilyen veszélyt nem jelentett a hazai kapura, és pont nélkül távozott a somogyiaktól.

Kaposvár-Diósgyőri VTK 2-0 (1-0)
Kaposvár, v: Berke
gólszerző: Nagy T. (20.), Szakály A. (54.)
sárga lap: Hegedűs (48.), Vachtler (60.), illetve Karan (16.), Polgár (69.), Ivanovski (74.), Tamás (84.)

Kaposvár: Pogacsics (Slakta, a szünetben) - Vachtler, Hegedűs, Nagy T., Fodor - Nagy R., Szakály A., Nagy J. (Nagy K., a szünetben), Csiki (Balázs Zs., 83.) - Beliczky, Ádám

DVTK: Danilovic - Polgár (Tabakovic, 72.), Brkovic, Karan, Tamás - Márkvárt, Iszlai - Prosser, Hasani (Korbély, 55.), Rui Pedro - Ivanovski

Eredmények:
Debreceni VSC-Puskás Akadémia 1-2
Kaposvár-Diósgyőr 2-0
Mezőkövesd-Budapest Honvéd 1-2
Zalaegerszeg-Paks 3-1

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Paksi FC 23 15 4 4 42-26 16 49
GY
GY
V
GY
GY
I
2.
Ferencvárosi TC 22 15 4 3 59-22 37 48
GY
GY
GY
GY
GY
I
3.
Fehérvár FC 23 12 8 3 42-34 8 39
GY
GY
GY
V
V
I
4.
Puskás Akadémia FC 23 9 6 8 37-26 11 35
V
GY
GY
V
D
I
5.
DVSC 23 9 9 5 31-29 2 32
GY
V
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 23 9 10 4 29-44 -15 31
V
V
V
GY
V
I
7.
Kecskeméti TE 23 9 11 3 32-36 -4 30
GY
V
GY
V
V
I
8.
DVTK 22 8 9 5 35-35 0 29
D
V
V
GY
D
I
9.
ZTE FC 23 8 11 4 33-43 -10 28
GY
D
GY
GY
V
I
10.
Újpest FC 23 8 12 3 29-47 -18 27
V
GY
V
V
GY
I
Teljes lista