A Liverpool otthonában bizonyíthatnak Szoboszlaiék a BL-ben

- fbl Vertical
Salzburg's Hungarian midfielder Dominik Szoboszlai and Salzburg's Norwegian forward Erling Braut Haland react after the UEFA Champions League Group E football match Salzburg v Genk in Salzburg, Austria, on September 17, 2019. (Photo by KRUGFOTO / APA / AFP) / Austria OUT
Vágólapra másolva!
Szoboszlai Dominik és csapata, a Salzburg a címvédő Liverpool otthonában bizonyíthat a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában.

Az osztrák együttes a nyitó körben saját közönsége előtt 6-2-re győzte le a Genket, a Salzburg ötödik gólját a magyar középpályás szerezte, míg csapattársa, a norvég Erling Braut Haland az este főszereplőjeként mesterhármast ért el.

Ezúttal jóval nehezebb feladat következik számukra: a címvédő otthonában kell bizonyítaniuk, hogy helyük van az elitligában,

és nem csupán a véletlen műve volt a parádés belépőjük. Mindezt úgy, hogy az erőviszonyok mellett a statisztika sem az osztrákok mellett szól.

Szombaton mindkét együttes megnyerte bajnoki mérkőzését, a Liverpool hét győzelemmel hibátlanul, míg a Salzburg nyolc győzelemmel és egy döntetlennel áll otthon a tabella élén.

Szoboszlai és Haland a Liverpoolt is meglepnék Forrás: AFP/Krugfoto

A szerdai játéknap másik magyar érdekeltségű együttese az RB Leipzig a Lyont fogadja.

A lipcseiek idegenbeli győzelemmel - a Benficánál bizonyultak jobbnak 2-1-re -, a franciák hazai döntetlennel - a Zenittel végeztek 1-1-re - kezdtek a csoportkörben.

A Leipzig először találkozik kupamérkőzésen a Lyonnal, melynek az utóbbi években nem sok sikerélményben volt része, amikor német együttessel csapott össze. A franciák a legutóbbi nyolc, német csapatokkal szemben vívott mérkőzésük közül csak egyet nyertek meg három döntetlen és négy vereség mellett, ezek közül vendégként két döntetlen és két vereség a mutatójuk.

Ami a BL-ben való nyeretlenséget illeti, a Lyon nyolcas sorozatban van: hét döntetlen mellett egyszer maradt alul, legutóbb tavaly szeptember közepén viszont a Manchester City vendégeként tudott nyerni.

A lipcseiek eddigi hét BL-meccsén három játékos - Gulácsi, Orbán és Marcel Halstenberg - volt mindig kezdő, közülük a magyar kapus az egyetlen, aki végig is játszotta ezeket a találkozókat.

Gulácsi Péter alapember a Lipcsében a BL-ben Forrás: MTI/EPA/Filip Singer

Szerdán a forduló legjobban várt meccsén a Barcelona az Internazionalét fogadja. A spanyolok a szezonban egyelőre továbbra sem meggyőzőek, ráadásul az ismét sérült Lionel Messi a szombati bajnoki összecsapást is kénytelen volt kihagyni. A BL-ben viszont házigazdaként a legutóbbi 32 mérkőzésükön veretlenek (29 győzelem, 3 döntetlen), miként 23 hazai nyitómérkőzésükön is (21 győzelem, 2 döntetlen). Az olaszoktól viszont csak kisiklás volt a BL-meccs, mert a Serie A-ban hat forduló után százszázalékos teljesítménnyel éllovasok.