Vágólapra másolva!
A magyar kispályás labdarúgó-válogatott magyar idő szerint kedden kora reggel lejátszotta az első csoportmérkőzését a perthi minifoci-világbajnokságon. Nagy Lajos csapata hiába volt hátrányban a meccs elején, végül magabiztos játékkal, 4-2-re győzte le Szaúd-Arábiát a B csoportban.

Munkatársunk helyszíni jelentése Perthből, Ausztráliából.

Kis túlzással a repülőtérről érkezett meg a magyar csapat a perthi kispályás labdarúgó vb-re. Még 24 óra sem telt el a landolás után, máris jött az első meccs a masszív szaúdi együttes ellen.

A mérkőzés előtt a válogatottnak természetesen szólt a magyar himnusz, amelyet a játékosok együtt énekeltek a maroknyi magyar szurkolótáborral. Sok néző nem gyűlt össze erre a meccsre, de néhány magyar szurkoló persze ott volt a lelátón.

Az első nagy helyzet a magyar válogatott előtt adódott, de Mezőfalvi Loránd a jobb kapufa mellé lőtt. A folytatásban kiegyenlített játék folyt, majd Farasan Yahya előbb közelről kihagyott egy lehetőséget, a 6. percben viszont már kihasználta a kínálkozó lehetőséget, és

Tajti Bence kezei fölött a léc alá bombázott (0-1).

Szerencsére nem sokáig örülhetett az ellenfél,

Ladányi Dávid a 8. percben fantasztikus lövéssel egyenlíteni tudott (1-1).

Gyorsan meglehetett volna szerezni a vezetést is, de Gregus Richárd centikkel lemaradt a bal oldali beadásról a kapu torkában. A meccs hihetetlenül pörgős volt, pillanatokkal később a Yahya ezúttal a bal kapufát találta el.

A magyar minifoci-válogatott nagyot küzdött a vb első meccsén Forrás: Origo

A gyors gólváltást követőn kicsit szusszantak a csapatok, kevesebb volt a helyzet, de továbbra is izgalmas mérkőzést láthatott a közönség. A 23. percben egy kemény belépő után Tornyai Viktor kapott sárga lapot. Az első félidőben újabb találat viszont már nem esett, így

1-1-es döntetlennel vonultak pihenni a csapatok.

A második játékrész Gregus Richárd helyzetével indult, de sajnos a lövése centikkel a bal kapufa mellé ment. A 28. percben egy csúnya belépőt követően Szaúd-Arábia is kapott egy sárga lapot, így már ebben is 1-1-volt az állás.

Kiválóan játszott a magyar minifoci-válogatott Forrás: Origo

A 32. percben viszont már 2-1-re a magyar válogatott vezetett,

miután Ladányi megszerezte a második találatát. A kapott gól után Szaúd-Arábia azonnal feljebb kapcsolt egy fokozatot, de hiába volt elemében Yahya, Tajti Bence kiválóan védett. A 37. percben szép akció végén ismét

Ladányi villant, aki mesterhármassal indította a vb-t.

Ekkor Szaúd-Arábia teljesen szétesett,

a 40. percben Sós Márkó is betalált,

így már 4-1-es magyar vezetést mutatott az eredményjelző. A 42. percben Égető Márk szabálytalansága után büntetőhöz jutott az ellenfél, amelyet Yahya magabiztosan értékesített. Hiába a szépítés, a hátralévő időben is inkább a magyar csapat dominált, amely végül megérdemelten nyert 4-2-re, és várhatja a csütörtöki, Anglia elleni folytatást. Az angolok a keddi első meccsüket - meglepetésre - 3-2-re elvesztették a beugró afgánok ellen.

WMF világbajnokság, Perth, Ausztrália, B-csoport:
Magyarország-Szaúd-Arábia 4-2 (1-1)
G. Ladányi (3), Sós M., ill. Yahya (2)
A csoport másik mérkőzésén: Afganisztán-Anglia 3-2

A magyar csapat remekül játszott, egyáltalán nem látszott az, hogy a játékosok 24 órás utazás után kellett, hogy lejátsszák ezt a meccset. A csoport másik találkozóját, az Anglia-Afganisztán mérkőzést később rendezik meg.