Vágólapra másolva!
Az ausztráliai Perthben megrendezett világbajnokságon szereplő és a legjobb 16 közé jutó magyar kispályás labdarúgó-válogatott tagjairól azt már tudhatjuk, hogy a pályán kiválóan teljesítenek, ám azt talán kevesebben tudják, hogy kik azok a játékosok, akik eddig nagyszerű teljesítményt nyújtottak. Négy játékost választottunk ki, az ő történeteik következnek.

Horváth Zsolt: A nagyobbik fiamnak 12 évesen 44-es lába van

„Nem bántam meg, hogy nem lettem profi focista, mert a főiskolán ismertem meg az első feleségemet. 18 évet voltunk együtt, és négy gyermekünk is született.

Igazából akkor tudtam elmenni edzeni, amikor a négy gyerek lefeküdt aludni. Amikor este valaki a tévét nézi, én akkor tudtam futni, vagy tréningezni. Így is megérte, mert nagyon szeretem csinálni. Az elmúlt négy-öt évben inkább tétmeccseket játszok folyamatosan, és inkább magamtól edzek. Székesfehérváron van kispályás, meg nagypályás csapatom is, de nem sokat tudtam velük készülni a család, meg a munka miatt.

Szóval a jövőm sem lesz sokkal egyszerűbb. Imádom a gyermekeimet, így amikor csak tudok, már inkább velük vagyok. A fiaim is fociznak Fehérváron, 8 és 11 évesek. Fontos, hogy sportoljanak, a két lányom például táncol. A sportág viszont nem kötelező, a fiaimnak sem muszáj focizniuk, tőlem vízilabdázhatnak is.

Horváth Zsolt most várja ötödik gyermekét Forrás: Origo

Az előző feleségem félvér, így például a nagyobbik fiamnak 12 évesen 44-es lába van, két fejjel magasabb a korosztályánál, így már most látszik, hogy nagyon jó fizikai adottságai lesznek. Emiatt viszont kicsit lomhább is, így még össze kell rakni a mozgását. A kisebbik pedig egy golyó, nagyon erős, elképesztően szálkás, bárkit elsöpör. Szóval lehet belőlük valami, de nekem az a legfontosabb, hogy szeretik. Nem bánom, ha nem lesznek profi sportolók, nekem is nagyon összhangban van a család, a munka és a foci."

Mezőfalvi Loránd: Spamalot és Oscar ihlette a gyerekeim nevét

„Nekem két kisfiam van, Oszkár négy éves, Artúr pedig nyolc. Nekem kellett neveket adni a gyerekeknek, ami nem egyszerű feladat. A Spamalot nevű musical nagy kedvencem, amely alapvetően a Monty Python társulat Gyalog galopp című filmjének zenés átirata. Már ott volt anya pocakjában Artúr, amikor sétáltunk a Balatonba a feleségemmel, és éppen neveken gondolkoztunk. Teljesen átlagos nevet nem akartam adni a gyereknek, azt sem akartam, hogy az én nevemet kapja, mert soha nem tudják normálisan leírni, a Lorándot, rövid o-val, d-vel. Szeretek énekelgetni, így a vízben is ezt tettem, és eszembe jutott Artúr. Tetszett mind a kettőnknek, így ott eldőlt a kérdés.

Igaz, hogy Oscar a sofőr, akinek sok szerepe nincs a filmben, de ez a film címe. Ízlelgettük, és végül emellett maradtunk. Szerencsére jól nősültem, a feleségem nagyon elnéző, ha a sportról van szó.

Amikor kiderült, hogy jöhetek Ausztráliába, ő volt a legboldogabb, és nem azért, mert végre nem vagyok otthon.

Nagyon sokat segítenek a szüleim is, akikkel kétgenerációs házban élünk. Például most is, amikor két hétig nem vagyok otthon. Na meg persze akkor is, amikor otthon vagyok, de állandóan focizom valahol."

Ladányi Dávid: 37 liter pálinka fogyott el a lagzimon

„Nekem két hónappal ezelőtt volt az esküvőm. A párommal még a középiskolai években ismerkedtem meg, bár akkor még volt egy másik kapcsolatom. Egy iskolába jártunk, immár hét éve vagyunk együtt.

Voltak kispályás csapattársak is az esküvőn. Ha tehetném, újra megházasodnék vele. Ami a munkát illeti, egy talajlaborban dolgozom Debrecenben. Decemberben lesz az államvizsgám mezőgazdasági mérnökként, aztán térinformatikai szakon kell majd továbbmennem.

Ladányi Dávid, akinek a lagziján 37 liter pálinka fogyott el Forrás: Origo

Azzal teljesen egyetértek, hogy aki ezt elfogadja ezt az életmódot, mint pár, az előtt le a kalappal, mivel keveset tudunk találkozni. Heti három edzés, plusz a kispályázás, oda is az embernek a munka utáni szabadideje.

Mondjuk az utóbbit összekötöttem mindig a munkával. Nálunk még nincs gyerek, de nagyon szeretnénk" – mondta Ladányi Dávid.

Sikur Lajos: A feleségem is sportoló

„Nekem sem olyan rég volt az esküvőm, 2017 júliusában házasodtam össze a feleségemmel.

Egyszerű a helyzetem, mert a feleségem, Ráduly Fanni utánpótlás szinten válogatott vízilabdázó volt, az OB I-ben játszott, de a felnőtt nemzeti csapattal is edzett.

Sikur Lajos kisfia január elsején születhet meg Forrás: Origo

Ennek köszönhetően nem csinál problémát abból, ha bárhova is megyek a sporttal kapcsolatosan, így szerencsésnek érzem magam. Első diplomámra készülök, közgazdásznak tanulok. Jelenleg mindenki utál Budaörsön, mivel ottani közterület-felügyelőként dolgozom" – mondta Sikur Lajos.

A magyar kispályás labdarúgó-válogatott kedden reggel, magyar idő szerint 5.30-kor lép pályára Kolumbia ellen. A tét a legjobb nyolc közé jutás lesz.