Vágólapra másolva!
A Fradi döntetlenjének köszönhetően az NB I nyolcadik fordulója után ismét ellépett a zöld-fehérektől a Fehérvár és a Mezőkövesd, igaz Kuttor Attila csapata a vesztett pontokat tekintve rosszabbul áll, mint a Ferencváros. A forduló meccse a Kisvárda-ZTE (3-3) összecsapás lett, a DVTK edzője kiborult, de nem volt igaza. Ez volt az NB I 8. fordulója.

Ne írják le a Debrecent

A listavezető MOL Fehérvár FC 2-1-re legyőzte a DVSC-t a sóstói MOL Arénában. Herczeg András csapata sorozatban negyedszer kapott ki az NB I-ben, és visszacsúszott a kilencedik helyre.

„Sajnos már a kilencedik percben gólt kaptunk, és ez a harmadik alkalom, amikor ilyen gyorsan vezet az ellenfél. Emiatt megint dupla energiát kellett mozgósítanunk.

Ennek ellenére ezt megcsináltuk, egyenlítettünk, helyzetünk is volt az első félidőben. A második játékrészben pontatlanok voltunk, több olyan labda is volt, amit jobban meg lehetett volna játszani. Ekkor megint betalált a Fehérvár, aztán már hiába igyekeztünk támadni, egyenlíteni, nem sikerült. Nem tudom, több volt-e a mérkőzésben, de úgy vélem, nem érheti szemrehányás a játékosainkat, mindent megpróbáltak.

Negatív spirálba kerültünk, ezért nem szabad most a távolba tekinteni, mindig a következő találkozóra kell készülni. Gratulálok a Fehérvárnak, és ne írják le a Debrecent sem" – nyilatkozta a találkozó után Herczeg András, a DVSC vezetőedzője.

A székesfehérvári szakmai stáb feszülten figyelte a mérkőzést Forrás: Adam Cuhorka/molfehervarfc.hu

Marko Nikolics elégedett csapata eddigi bajnoki szereplésével, de a DVSC elleni mérkőzés megártott az egészségének.

„A lehetséges huszonnégy pontból huszonegyet szereztünk nyolc forduló alatt, és vezetjük a bajnokságot a válogatott szünet előtt.

Az utolsó percben volt is egy veszélyes szabadrúgása a Debrecennek, de szerencsére ez most kimaradt. A válogatott meghívók miatt a jövő héten tizenegy emberrel készülünk majd, és szombaton a Vasas ellen játszunk edzőmérkőzést, utána pedig készülünk a Mezőkövesd elleni bajnokira, amelyet a kövesdiek jó szereplése miatt nyugodtan lehet rangadónak is nevezni" – mondta a lefújás után a székesfehérváriak vezetőedzője.

A Rákóczi lesz Windecker kedvenc csapata

A Paksi FC hazai pályán fordított az újonc Kaposvári Rákóczi ellen. A hazaiak győztes gólját Windecker József lőtte, akinek minden bizonnyal a Rákóczi a kedvenc ellenfele. A somogyiak ellen debütált az NB I-ben, az első NB I-es gólját szintén ellenük lőtte, és a 12 NB I-es góljából ez volt a harmadik, amit a kaposváriak ellen lőtt.

„Belülről olyan volt ez a meccs, mint egy hullámvasút.

Úgy érzem, az első félidőben is jól játszottunk, ugyanakkor sajnos pontrúgásból kaptunk egy gólt, viszont a lényeg, hogy meg tudtuk fordítani az eredményt. Most ugyan nagyon boldogok vagyunk, de ez csak egy hosszú útnak az eleje, és nem elégszünk meg ennyivel, keményen dolgozunk tovább a hasonló sikerekért" - nyilatkozta a paksi klub honlapjának a győztes gólt szerző Windecker József.

A paksiak egyik legjobbja a Fraditól igazolt kapus, Holczer Ádám volt, aki a találkozó 16. percében a szezon egyik legnagyobb védését mutatta be.

Szivics Tomiszlav, a Paksi FC vezetőedzője Forrás: paksifc.hu

Az újonc kaposváriakat az ág is húzza, ugyanis a hajrában megfordíthatták volna a meccset. A 84. percben Nagy Krisztián lőtt kapufát 2-1-es állásnál, majd a 89. percben a csereként beállt szlovén játékos, Matej Poplatnik fejelt az üres kapu mellé.

Egy jó Kaposvár ellen oldottuk meg a feladatunk. Az első félidőben - megannyi szép akciónkat követően - két-három gólt is kellett volna rúgnunk, ehelyett kaptunk egyet úgy, ahogy szoktunk, pontrúgásból. Nem először vétünk ilyen hibát, viszont pozitív, hogy felálltunk belőle, és megmutattuk az igazi karakterünk. A szünetben higgadt maradtam, éreztem, hogy nyerhetünk, és ezt próbáltam átadni a srácoknak. Nyolcvan percig kontroll alatt tartottuk a mérkőzést, a végén pedig, el kell ismerni, a szerencse is velünk volt, hiszen ellenfelünk kapufát rúgott. Lehet, hogy visszakaptunk egy kicsit abból, amit legutóbb hiányoltam. Gratulálok az egész csapatnak, nagyon nehéz helyzetből álltunk fel, a jövőben erre kell építenünk a következő találkozóinkat" – értékelt Tomiszlav Szivics, a Paks edzője.

Folytatódik a kövesdi tündérmese

Néhány évvel ezelőtt vaskos meglepetés lett volna, most azonban a második helyen álló Mezőkövesd érvényesítette a papírformát, és legyőzte az Újpestet az angyalföldi Illovszky Rudolf Stadionban.

„Győzelemre játszottunk most is, ez azonban mindig más-más taktikát kíván meg. Ezúttal sikerült, ami miatt nagyon boldog vagyok.

Sokszor elmondjuk, de nagy igazság: nálunk nincs kezdő vagy cserejátékos. Játékos van, aki ugyanannyira fontos láncszem, mint a társai. Büszke vagyok a srácokra, gratulálok a csapatomnak" – mondta a meccs után Kuttor Attila, aki minden bizonnyal versenyben lesz az év edzője címért.

Így ünnepelték a sikert a mezőkövesdi játékosok Forrás: mezokovesdzsory.hu

„Mindenekelőtt szeretnék gratulálni az ellenfél edzőjének és a csapatának. Nagyon jól építették fel a játékukat, és gyönyörű első gólt lőttek. Ez volt tulajdonképpen az igazi problémám, hogy az első gól előtt kifejezetten jól játszottunk, gólhelyzeteket alakítottunk ki, ügyesen tudtuk a támadásokat felügyelni, ez szinte a semmiből alakult ki. Innentől kezdve nagyon nehéz volt ezt a helyzetet megfelelően kezelni.

És az által, hogy ez a gól tényleg a semmiből jött, egy nagyon jó kombinációból született, ami látszott, hogy már előre ki volt dolgozva, akár szögletre, akár szabadrúgásra.

Ez egy kicsit megakadályozott minket a saját játékunk kibontakozásában. Onnantól kezdve pedig az ellenfél azt játszhatta, amit szeretett volna. A második félidőben egyre inkább veszélyesebbek lettek ezek az ellentámadások, az én csapatom is csak nyomta-nyomta a játékot, próbálta kezelni ezeket a támadásokat, de pont egy ilyenből született a második gól is. A gondunk tehát pont ez volt. Voltak ugyan helyzetek, voltak jók is, de magát a lövési lehetőséget, a támadást nem sikerült megfelelően befejezni. Megesik, hogy néha veszítünk, bár úgy érzem, hogy legalább egy pontot megérdemeltünk volna, illetve a szerencse sem állt mellénk" – értékelt Nebosja Vignjevics, az Újpest edzője, akinek a lefújás után a távozását követelték a lila-fehér szurkolók.

Kilenc emberrel tett csodát a ZTE

A forduló legjobb mérkőzését Kisvárdán rendezték, ahol az újonc Zalaegerszeg kettős emberhátrányban egyenlített.

"Az első félidő katasztrofálisra sikerült, buta gólokat kaptunk.

A szünetben átszerveztük a játékunkat, jól sült el a kettős cserénk is, nagy javulást láttam a csapatomtól. A második játékrészben már kellő agresszivitással és elszántsággal mentünk előre, sajnos még megvannak a játékunkban azok a 20 perces kihagyások, amik sokba kerülnek" - mondta a találkozó után Miriuta László, a Kisvárda vezetőedzője.

Miriuta távozhat?

Távozhat posztjáról az NB I-ben másfél hónapja nyeretlen Kisvárda edzője, Miriuta László. Ha menesztik a szakembert, már kilencedik alkalommal nem fog eltölteni egy teljes idényt aktuális csapatánál - írja a Csakfoci.hu.


Utoljára augusztus 24-én nyert bajnokit a Kisvárda, Miriuta a nyilatkozataiban nem fogta vissza magát: többször is kritizálta a csapat összetételét, legutóbb szombaton, a ZTE elleni 3-3-s bajnokit követően, mondván "ilyen kerettel nem lehet bennmaradni".


A csakfoci.hu értesülései szerint a kisvárdai vezetőség nem elégedett a szakember munkájával, ráadásul a kezdetektől fogva különbözik az edző és a vezetők véleménye arról hogy milyen futballt kellene játszania a csapatnak ezzel a kerettel. A szakember egyértelműen erősítene még a kereten, míg a vezetők szerint elérhetőek a kitűzött célok. Az ellentétek és az eredménytelenebb szereplés miatt könnyen elképzelhető, hogy Miriuta távozni fog posztjáról.


A román-magyar edző nem először kényszerülhet idő előtt elhagyni hivatalát: német, román és magyar munkáltatóinál átlagosan 248 napot tölthetett el a Transfermarkt szerint, eddigi 9 felnőtt csapatából csupán egynél, a CFR Cluj-nál töltött el egy teljes idényt.

"Érzelmi hullámvasút volt ez a mérkőzés.

Az első félidőben megérdemelten szereztünk kétgólos előnyt, a szünet után azonban ritmust váltott az ellenfelünk, keményen, határozottan játszottak, a beíveléseikkel és fejeseikkel meggyűlt a bajunk. Amikor hátrányba kerültünk, kevesen gondolták volna, hogy sikerül felállnunk, a csapatunk erejét mutatja, hogy kettős emberhátrányban is gólt tudtunk szerezni, és ponttal térünk haza Kisvárdáról - értékelt dr. Dobos Barna, a Zalaegerszeg edzője.

Érik a videobíró az NB I-ben?

A Puskás Akadémia a 92. percben lesgyanús góllal egyenlített a Diósgyőr ellen, így Hornyák Zsolt csapata elhozott egy pontot Miskolcról, és továbbra is a tabella negyedik helyén áll. A találkozó után szinte mindenkit a PAFC egyenlítőgólja foglalkoztatott, amiről szabad szemmel lehetetlen megállapítani, hogy szabályos volt-e vagy sem. Az M4 Sport vasárnap esti GÓL 2 című műsorában ugyanakkor elemezték az esetet, és megállapították, hogy a Puskás Akadémia gólja szabályos volt.

Nem a játékvezetőre gondolok, hanem a segítőjére. Nem szoktam velük foglalkozni, de több ember egész heti munkáját tették tönkre. Emellett mi is hibáztunk, két pontunkba került ez az óriási a hiba - kezdte az értékelést Feczkó Tamás, a DVTK vezetőedzője. Utólag azt kell mondanunk, nem volt igaza a mesternek.

„Jól kezdtük a mérkőzést, két komolyabb helyzetünkből többet is kihozhattunk volna. Utána átadtuk a területet a PAFC csapatának, hogy birtokolja azt, ezzel belekényszerítettük abba területbe, ahol labdát akartunk szerezni. Ez működött, azonban sajnos egyetlen kontratámadást sem tudtunk végigvinni. A második félidőben rendkívül türelmesen játszottunk, az ellenfélnek nem volt területe, hogy megbontsa a védelmünket. A korábbi mérkőzéseken ellenfelünk sorra alakította ki a helyzeteket és lőtte a gólokat, ellenünk pár átlövési kísérleten kívül nem tudtak veszélyeztetni. A játékosaimra büszke vagyok, olyan mentális erőről és taktikai fegyelemről tettek tanúbizonyságot, ami nagyon ritka" - tette hozzá a miskolci csapat vezetőedzője.

Lehetetlen megállapítani, hogy lesen helyezkedett-e a 11-es számú gólszerző Forrás: M4 Sport

„Számomra nagy szenvedést jelentett a találkozó, egyáltalán nem tetszett, amit láttam. Más stílust vártam a hazaiaktól, és ezt nem kritikai éllel mondom, egyszerűen támadójátékot vártunk tőlük, ezért meglepődtünk, hogy beálltak a térfelükre. Nem tudtuk megbontani kilencven percen keresztül az ellenfél védekező játékát, és majdnem ráfizettünk erre.

A DVTK védekező blokkját visszalépéssel, mélységből indított ritmusváltással kellett volna bontani, nem vagyok elégedett Urblík és Knezevic játékával, akiknek ez lett volna a feladatuk. Sokáig úgy nézett ki, 0-0 lesz a végeredmény, majd majdnem megbüntettek a hazaiak egy végigvitt ellentámadással. Hála Istennek tudtunk egyenlíteni, de maga a mérkőzés nem tetszett" – értékelt Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia edzője.

Rebrov örül a válogatott szünetnek

"Nehéz mérkőzést játszottunk. A Ferencváros ellen mindenki száz százalékot akar nyújtani, a Honvéd is nagyon akarta a győzelmet. Keményen védekeztek, megérdemelten szerezték meg az egy pontot. Nehéz időszakon vagyunk túl, három meccsünk volt hat nap alatt, de most jön egy kis pihenő a válogatott-szünetnek köszönhetően. Amikor ennyien tömörülnek előttünk, az sosem könnyű, és a pálya sem volt a legjobb. A második félidőben több jó lehetőséget is kidolgoztunk. Nem egyszerű sok helyzetet kialakítani egy erősen tömörülő csapat ellen, de nekem sokat jelent, hogy fegyelmezett csapatmunkát vittünk ki a pályára. Háromnapos pihenőt kap most mindenki. Hálás vagyok a szövetségnek, hogy jövőre pótolhatjuk a Debrecen elleni mérkőzést, így nem kell az első adandó lehetőségnél játszani. Hetente átlagban két meccset játszunk, így jól jön a pihenő" – értékelt a Fradi edzője, Szergej Rebrov a találkozó után.

„Két olyan csapat mérkőzése volt, amely teljesen más taktikával játszik. Egy olyan csapat ellen álltunk helyt, amelyik az Európa-ligában és a Bajnokok Ligája selejtezőjében is szerepelt. Ilyen erős és fontos egyesület ellen taktikailag helytállt és bizonyított a Honvéd. Kevés lehetőséget hagytunk a Ferencvárosnak, így megérdemeltük a pontot" - mondta Honvéd edzője, Giuseppe Sannino

Nézőcsúcs az NB II-ből

A hétvégi nézőcsúcsot az NB II produkálta ezúttal. AZ NB I-ben a legtöbben a Honvéd-Fradin voltak (3600), míg a Szeged-Csanád Grosics Akadémia-Békéscsaba rangadón 5000 néző volt a helyszínen, a Szent Gellért Fórumban.

Eredmények:
Mol Fehérvár FC–Debreceni VSC 2–1 (Kovács I. 9., Muszliu 66., ill. Adeniji 29.)
Diósgyőri VTK–Puskás Akadémia 1–1 (Sesztakov 76., ill. Vlaskó 91.)
Paksi FC–Kaposvári Rákóczi 2–1 (Remili 47., Windecker 55., ill. Hegedűs D. 36.)
Kisvárda–Zalaegerszegi TE 3–3 (Grozav 47., Kravcsenko 56., Tischler 71., ill. Bedi 26., Radó 43. – 11-esből, Babati 82. – 11-esből)
Újpest FC–Mezőkövesd Zsóry 1–2 (Koszta 93., ill. Berecz Zs. 43., Sillye 90.)
Budapest Honvéd–Ferencváros 0–0

Az NB I a válogatott horvátok és Azerbajdzsán elleni Eb-selejtezős meccse miatt szünetel, a következő fordulóban a rangadóké lesz a főszerep október 19-én.

A 9. forduló programja:
Debreceni VSC-Diósgyőri VTK 17.00
Kaposvár-Kisvárda 17.00
Mezőkövesd-MOL Fehérvár FC 17.00
Puskás Akadémia-Paks 17.00
Zalaegerszeg-Budapest Honvéd 17.00
Ferencváros-Újpest 19.30

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Paksi FC 23 15 4 4 42-26 16 49
GY
GY
V
GY
GY
I
2.
Ferencvárosi TC 22 15 4 3 59-22 37 48
GY
GY
GY
GY
GY
I
3.
Fehérvár FC 23 12 8 3 42-34 8 39
GY
GY
GY
V
V
I
4.
Puskás Akadémia FC 23 9 6 8 37-26 11 35
V
GY
GY
V
D
I
5.
DVSC 23 9 9 5 31-29 2 32
GY
V
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 23 9 10 4 29-44 -15 31
V
V
V
GY
V
I
7.
Kecskeméti TE 23 9 11 3 32-36 -4 30
GY
V
GY
V
V
I
8.
DVTK 22 8 9 5 35-35 0 29
D
V
V
GY
D
I
9.
ZTE FC 23 8 11 4 33-43 -10 28
GY
D
GY
GY
V
I
10.
Újpest FC 23 8 12 3 29-47 -18 27
V
GY
V
V
GY
I
Teljes lista