Vágólapra másolva!
A labdarúgó OTP Bank Liga hatodik helyén álló Kisvárda Master Good a hivatalos honlapján tudatta, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott a csapat nyáron kinevezett vezetőedzőjével, Miriuta Lászlóval.

A kilencszeres magyar válogatott középpályást júniusban nevezték ki a Kisvárda labdarúgócsapatának élére. Vezetésével nyolc meccsen három győzelem, egy döntetlen és négy vereség volt a szabolcsi csapat mérlege.

A keddi megbeszélés után úgy döntöttünk, hogy megköszönve Miriuta László nálunk végzett munkáját, elválnak az útjaink egymástól – olvasható a klub közleményében. - Egyúttal ezzel is lehetőséget biztosítunk Miriuta Lászlónak, hogy a csapatunkkal elért jó eredményeket meglovagolva, a későbbiekben, akár már a közeljövőben új csapatot találjon magának. Ehhez és a további karrierjéhez is nagyon sok sikert kívánunk."

Miriuta Lászlóval a középmezőnyben volt a Kisvárda Forrás: kapilali/Pusztai.Skapilali

„Sajnálom, hogy így alakult, de szeretném megköszönni a lehetőséget,

amit Kisvárdán kaptam. Sok sikert kívánok a továbbiakban a csapatnak és a klubnak is, kívánom a szurkolóknak, hogy a folytatásban is sok örömüket leljék a csapat szereplésében" – mondta Miriuta László.

A Kisvárda kedd délutáni edzését Kocsis János és Bodnár László asszisztensedzők valamint Szabó Attila kapusedző irányította.