Társoldalunk:

Megcsömörlenek a szurkolók, ha túl sok meccset kell nézniük

2019.10.16. 11:39

Julian Nagelsmann, a Gulácsi Pétert és Willi Orbánt is foglalkoztató RB Leipzig vezetőedzője arra figyelmeztet, hogy könnyen túltelítetté válhat a futballpiac.

A 32 éves szakember szerint egy esetleges európai szuperliga bevezetése nem tenne jót a labdarúgásnak, és ezzel együtt a szurkolóknak sem.

"Ez a sportág tömegeket mozgat meg, milliók nézik vagy űzik maguk is. Ha azonban kétnaponta mérkőzés lenne, megszűnne a varázs. Koncertre sem megyünk minden másnap" – fogalmazott a fiatal szakember a dpa német hírügynökségnek nyilatkozva.

Julian Nagelsmann nem szeretné kétnaponta pályára küldeni a játékosaitForrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Jan Woitas

Hangsúlyozta: a futballnak különlegesnek kell maradnia, ha eltúlozzák, akkor "a spirál éppen az ellenkező irányban fog forogni".

Nagelsmann szerint ésszerű, hogy a labdarúgás több figyelmet kap, mint a többi sportág.

"Sok ember él belőle. És ha ebből a szempontból nézzük, teljesen indokolt a népszerűsége" – mondta, hozzátéve ugyanakkor: kissé komikusnak találja, hogy a kevésbé népszerű sportágak világbajnokságai manapság már szinte el sem jutnak az emberekhez.