Vágólapra másolva!
Bármennyire is hihetetlen, Brazíliában a magyar labdarúgó-válogatott tiszteletére eddig egyszer, 1971-ben játszották el a magyar himnuszt. Legalábbis olyan mérkőzésen, amelyet mindkét ország hivatalosnak ismer el. Mert 1965-ben volt egy másik meccs is, amely teljesen a feledés homályába vész. Ezt a két találkozót most azért idézzük fel, mert október 26-tól a magyar U17-es válogatott a korosztályos világbajnokságon Brazíliában játszik. Három csoportmeccset egészen biztosan. Azaz minimum háromszor szólni fog a magyar himnusz a dél-amerikai országban.

1971. július 22-én a brazil labdarúgó-válogatott 0-0-s döntetlent ért el Magyarország ellen barátságos mérkőzésen.

90 ezer sikerre éhes és felajzott brazil szurkoló döbbenten látta, hogy a riói Maracanában a hazaiak kapusa, Felix volt a mezőny legjobbja,

hogy a nyugatnémet bíró nem adta meg Dunai Antal szabályosnak tűnő gólját. Dunai – ha ez a meccs szóba kerül – a mai napig nem érti a játékvezető ítéletét. Brazíliában elképesztő szeretettel és tisztelettel fogadták Illovszky Rudolf csapatát. Az akkor már háromszoros világbajnok (1958, 1962, 1970) Selecao addig egyszer sem tudta – hivatalos mérkőzésen – legyőzni Magyarországot. Az 1954-es vb-n 4-2-re nyertünk ellenük, 1966-ban meg 3-1-re Liverpoolban. Nem véletlen, hogy a meccset a „Nagy reváns" címmel illették.

A 0-0 után először döbbent csend ülte meg a stadiont,

majd a nézők tüntetni kezdtek Mário Zagallo szövetségi kapitány ellen.

Puskás Lajos (balra) és Vidáts Csaba Rióban 1971-ben Forrás: Origo

De hogyan jutottunk el idáig? A 0-0-s döntetlen mögött olyan történet húzódik meg, amelyet ma már kevesen ismernek.

A sztori 1971. május 19-én, Szófiában kezdődött.

Ezen a napon Európa-bajnoki selejtezőn Magyarország 3-0-s vereséget szenvedett Bulgária csapatától. A meccs döbbenetes hatást okozott, nemcsak azért, mert a bolgárokkal szemben 23 éve veretlen volt a magyar válogatott, hanem mert a csapat totálisan széteső, kilátástalan játékot mutatott be. Nem csoda hát, hogy a szövetségi kapitány,

Hoffer József a mérkőzés után saját munkahelyének, az MTI sportszerkesztőségének diktálta be lemondását.

Szófia után a magyar válogatott szövetségi kapitány nélkül maradt, miközben mindenki tudta, hogy 1971. július 22-én Rióban lesz a csapat következő mérkőzése a háromszoros világbajnok ellen.

Szófiában a magyar csapat a következő összeállításban lépett pályára: Rothermel – Fábián, Páncsics, Vidáts, Juhász – Dunai III (Ede), Kocsis, Zámbó – Fazekas, Albert, Kozma.

A Népsportban az 1969-es marseille-i, csehszlovákok elleni 1-4-hez hasonlították a kudarcot. Az MLSZ tehát ott állt egy porrá zúzott csapattal és szövetségi kapitány nélkül. A testületet ekkor vezető dr. Terpitkó Andrásnak jutott eszébe, hogy

vissza kellene hozni a válogatotthoz azt az Illovszky Rudolfot,

akit 1967-ben a magyar állami sportvezetés – Csanádi Árpád legfőbb irányításával – addig piszkált, míg a mester lemondott. Ekkor adták oda a kapitányi tisztséget az NDK-ból hazatérő, teljesen fogalmatlan Sós Károlynak, aki nem akart kapitány lenni. De Illovszkyt akkor már nem lehetett meggyőzni, ő vette a kalapját. Sóssal az 1968-as Európa-bajnoki selejtezőn úgy estünk ki a szovjetek ellen, hogy a hazai 2-0 után Moszkvában 0-3 következett, majd jött Marseille, és jöttek a csehszlovákok.

Csakhogy Illovszky Rudolf ekkor Görögországban, a Pierikosz csapatánál dolgozott Kateriniben. És

„másodpercekre" volt attól, hogy kinevezzék a spanyol élvonalban szereplő Zaragoza vezetőedzőjének.

Erre azonban már nem került sor. Az MLSZ hazarendelte a szakembert, aki 1971. június elején vette át újra a kapitányi tisztséget – tudva azt, hogy az első meccsét a Maracanában kell megvívnia Brazília ellen.

Illovszky Rudolf szövetségi kapitány eligazítást tart a játékosoknak 1971-ben az esztergomi edzőtáborban Forrás: MTI/Petrovits László

A szövetségi kapitány az 1970-71-es bajnoki idény vége után a Népstadionba rendelte a válogatott játékosokat. Onnan utaztak el Esztergomba, itt zajlott a felkészülés a brazilok ellen. Ide már nem utazhatott el a Honvéd játékosa,

Kocsis Lajos, aki részegen jelent meg az edzőtáborban.

Délelőtt 10 órakor. Illovszky azonnal hazaküldte Kocsist.

Idehaza senki sem reménykedett abban, hogy a megtépázott és önbizalmát vesztett magyar válogatott helytáll majd a riói pokolban.

Ha 3-0 alatt megússzuk, akkor már örülhetünk –

nagyjából ebben a hangulatban szállt repülőre a társaság, hogy 29 órás utazást követően Rio de Janeiróban landoljon. A repülőtéren a Brazil Labdarúgó Szövetség akkori elnöke, Joao Havelange fogadta a küldöttséget.

Pelé az 1971. július 11-én az osztrákok ellen lejátszott barátságos meccs után Sao Paulóban Forrás: Agęncia Estado/Copyright © Agęncia Estado. Todos os direitos reservados./Domicio Pinheiro

Az 1970-es világbajnokságon aranyérmes – amúgy minden idők legerősebb csapatának tartott együttes, sorozatban öt barátságos meccset játszott le. Ezek a következők voltak.

  • 1971. július 11. Brazília-Ausztria 1-0 (a meccs egyetlen gólját Pelé szerezte)
  • 1971. július 14. Brazília-Csehszlovákia 1-0 (Tostao góljával)
  • 1971. július 18. Brazília-Jugoszlávia 2-2 (ez volt Pelé búcsúmeccse)
  • 1971. július 22. Brazília-Magyarország 0-0
  • 1971. július 24. Brazília-Paraguay 1-0

Pelé tehát a jugoszlávok elleni 2-2-es döntetlent hozó meccsen vonult vissza. Soha többet nem játszott a válogatottban, 92 alkalommal ölthette magára a nemzeti csapat mezét. Ugyanakkor ne gondoljuk azt, hogy Pelé nélkül valamiféle tartalékos brazil csapat várt a magyarokra. A Brazília-Magyarország barátságos mérkőzésen a hazaiak a következő összeállításban léptek pályára: Felix – Ze Maria, Brito, Plazza, Everaldo – Clodoaldo, Gerson, Rivellino – Zequinha, Tostao, Vaguinho.

Most akkor nézzük azt a brazil tizenegyet, amely az 1970-es mexikóvárosi vb-döntőben Olaszország ellen pályára lépett: Felix – Carlos Alberto, Brito, Plazza, Everaldo - Clodoaldo, Gerson – Jairzinho, Rivellino, Tostao, Pelé.

Akárhogy is forgatjuk,

a magyar csapat elleni barátságoson nyolc olyan játékos futott ki a Maracana gyepére, aki szerepelt a 4-1-es brazil győzelmet hozó vb-döntőben Olaszország ellen.

Más szóval: a házigazda tényleg revánsot akart venni rajtunk, és a lehető legkomolyabban vette a meccset.

Maracana a magyaroknak tapsolt – ezzel a címmel jelent meg a Népsport 1971. július 23-i kiadása. Itt az ideje, hogy felidézzük, kik érték el ezt a hősies 0-0-t Rióban: Géczi – Fábián, Páncsics, Vidáts, Juhász Péter – Juhász István, Fazekas, Szűcs Lajos – Bene, Dunai II (Antal), Zámbó.

Tehát, a Szófiában a bolgárok elleni 0-3-as meccs magyar csapatából heten Rióban is felléphettek. Vidáts szinte levette a pályáról Tostaót, Páncsics az egész magyar védelem legjobbja volt, Géczi István két alkalommal bravúrral védett, miközben az egész meccs legjobbja a brazil kapus, Felix lett. A 14. percben Fazekas lövését talán ma sem tudja senki, hogyan védte ki. Miként az is nagy kérdés, hogy

Tschenscher, az NSZK-beli bíró milyen szabálytalanságot vélt felfedezni Dunai Antal gólja előtt

a 36. percben. Nem volt ott semmilyen szabálytalanság, a bíró szabályos gólt vett el Magyarországtól.

Páncsics Miklós tör be két brazil védő közé Arcanum - Képes Sport

A 0-0 után éktelen botrány tört ki a Maracanában, mert a közönség képtelen volt elviselni, hogy a háromszoros világbajnok nem tudta legyőzni Magyarországot. A másnap megjelenő brazil újságok magyar komplexusról írtak, felidézve, hogy a dél-amerikai ország válogatottja még soha nem nyert a magyar csapat ellen. Zagallo kapitány elismerte, hogy a magyarok jobbak voltak. Ennél is tovább ment Zagallo segítője, João Saldanha, aki a következőket mondta:

A Népsport 1971. július 23-i számának címoldala Forrás: Origo

Ferihegyen, 1971. július 24-én hatalmas tömeg verődött össze, majd

spontán ünneplés vette kezdetét a riói 0-0 után.

Mindez úgy, hogy a meccset a tévé nem közvetítette, a rádió is csak felvételről, reggel 6 órakor sugározta a II. félidőt a Maracanából. Illovszky vezetésével pedig szárnyakat kapott a csapat. Az Európa-bajnoki selejtező hátralévő három meccsét három győzelemmel hozta le, a franciákat Párizsban 2-0-ra vertük, idehaza a bolgárokat szintén 2-0-ra, a norvégokat pedig 4-0-ra. A csoport megnyerése után jött a legendás hárommeccses dráma Románia ellen. Az első meccs 1-1-es döntetlenje után a visszavágón 2-2 született, így harmadik meccsre került sor Belgrádban.

Ezen a magyar csapat 2-1-re nyert, így bejutott az Európa-bajnokság négyes döntőjébe.

Ott előbb egy borzalmasan balszerencsés meccsen 1-0-ra kikapott a szovjetektől, majd a bronzmérkőzésen 2-1-re a belgáktól. Ekkor már idehaza megint mindenki a pokolba kívánta a csapatot – csak azért, mert negyedik lett és azért, mert az 1972-es müncheni olimpia döntőjét is elvesztette.

Azt a csapatot kergették volna szét, amely alig egy évvel korábban a nyolc világbajnokkal felálló brazilok ellen ért el csodálatos döntetlent Rióban.

A meccs, amelyet az MLSZ nem ismert el hivatalosnak

1965. november 22. Kevés helyen lehet már olvasni a Brazília B – Budapest válogatott mérkőzésről, amelyet a brazil szövetség a mai napig hivatalos meccsként könyvel el. Az MLSZ nem. A mérkőzésen a brazil B (mert a brazil A ugyanezen a napon a szovjetekkel vívott barátságos meccset) 5-3-ra győzött a Budapest válogatottnak elnevezett együttes ellen, amelyet Baróti Lajos irányított, és amely az akkori legerősebb magyar csapat volt. Íme, a mieink összeállítása: Géczi (Gelei) – Novák (Káposzta), Mészöly (Mátrai), Sóvári – Solymosi, Sipos – Göröcs (Albert), Bene, Farkas J., Rákosi, Fenyvesi.

A meccsen a 33. percben már 5-0-ra vezettek a brazilok, akiknek kapuját az a Felix védte, aki 1970-ben világbajnok lett, de szintén pályára lépett a brazil B-ben Rivellino is, aki sokkal nagyobb pályát futott be Felixnél. Ezt a meccset sem lehetett látni Magyarországon. A helyszínre a csapattal egyetlen magyar újságíró, Tabák Endre utazhatott, aki a brazil játékvezetőről a következőt írta a Népsportban: „Eunarioueroz rosszul vezette a mérkőzést. Ismét bebizonyosodott, hogy nemzetközi mérkőzésen nem szabad hazai játékvezetőt szerepeltetni. Az első brazil gól megítélésénél egészen durva hibát követett el. A későbbiekben is többször sújtotta tévedéseivel a magyar csapatot."

Nem nehéz elképzelni, mi folyhatott a pályán ezen az 1965-ös meccsen Sao Paulóban.

A cikket az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével írtuk meg.