Társoldalunk:

Ronaldo helyett ezúttal Dybala volt a Juve nyerőembere

2019.10.23. 06:08

Bár több topcsapat is hátrányba került, végül mindegyik győzni tudott a Bajnokok Ligája-csoportkör harmadik fordulójának keddi játéknapján. Robert Lewandowski megelőzte a legendás Ruud van Nistelrooyt a góllövőlista örökrangsorában, és feljött az ötödik helyre, Thibaut Courtois végre kapott gól nélkül hozott le egy mérkőzést, a PSG, a ManCity és a Tottenham pedig gálázott. Jöjjenek a főszereplők nyilatkozatai.

A csoport

A Real Madrid nagy meglepetésre két kör után nyeretlenül állt a csoportjában, Zinédine Zidane csapatának így kötelező volt a győzelem a Galatasaray vendégeként. A 13-szoros BL-győztes Toni Kroos góljával nyert Isztambulban,  a találaton kívül is rengeteg lehetőséget dolgozott ki, főként Eden Hazard és Karim Benzema révén, és bár újabb gólt nem szerzett, a kulcsfontosságú három pontot begyűjtötte. "Tudtuk, hogy jó teljesítményt kell nyújtanunk, hiszen Törökországban nyerni sohasem egyszerű, de szerencsére átérezték a játékosok a mérkőzés súlyát. Nagyszerűen védekeztünk, remek támadásokat vezettünk, így elértük a célunkat" - értékelt szűkszavúan a lefújást követően Zidane.

Thibaut Courtois-t rengetegen bírálták a közelmúltban, ezúttal viszont csapata egyik legjobbja volt. Fontos volt a győzelem, örülök, hogy ezúttal a védéseim, főleg a meccs elején fontosnak bizonyultak Természetesen hozzám is eljutnak a kritikák, de tisztában vagyok a képességeimmel, így ezek közül igyekszem csak az építőjellegűekkel foglalkozni.  Megvoltak a helyzeteink, így lezárhattuk volna a találkozót, akkor nem kellett volna izgulni a hajrában, de összességében nem forgott veszélyben a sikerünk, a három pontnál most semmi nem volt fontosabb a számunkra." A belga kapus főleg csapata második félidőben nyújtott teljesítményével volt elégedett, és mint mondta, nem tettek le a csoportgyőzelemről, a hátralévő három találkozót is szeretnék megnyerni.

Thibaut Courtois ezúttal remekül védett, az ő bravúrjai is kellettek a Real Madrid első idei BL-győzelméhezForrás: Anadolu Agency/2019 Anadolu Agency/Erhan Sevenler

Az eddig hibátlan PSG a Club Brugge otthonába látogatott, és bár az első félidőben még jól tartotta magát a belga csapat, a másodikban a csereként beálló Kylian Mbappé vezérletével kiütötte riváisát a Paris Saint-Germain. Rendkívül boldog vagyok, hogy végre visszatérhettem a pályára, és három góllal, valamint egy gólpasszal segíthettem a csapatot"  - kezdte értékelését a párizsiak fiatal támadója, majd így folytatta. "A végeredmény ellenére kemény meccs volt, a Brugge jó csapat, főleg hazai pályán, de kihasználtuk az erősségeinket, és magabiztosan, megérdemelten nyertünk. Nem szabad azonban túlértékelnünk a sikert, még csak a csoportkörben járunk, és bár természetesen örülünk a mai teljesítménynek, a hátralévő meccseken is így kell futballoznunk."

Thomas Tuchel, a PSG edzője a fölényes győzelem ellenére látott negatív dolgokat is a pályán. "A második találatig nem játszottunk igazán jól, sok problémát okozott nekünk a hazaiak agresszív letámadása. Szerencsére a kétgólos előny megnyugtatott minket, Kylian ezúttal is igazolta a klasszisát. Mindenki tudja, mennyire fontos láncszeme ő a csapatunknak, nagyon utálok nélküle játszani, de most épült fel a sérüléséből, így korai lett volna őt a kezdőbe neveznem."

Thomas Tuchel utálja úgy pályára küldeni a csapatát, hogy Kylian Mbappé nincs ott a kezdőben - érthető, a fiatal játékos csereként beszállva lőtt mesterhármastForrás: AFP/Kenzo Tribouillard

B csoport

A Bayern München a párizsiakhoz hasonlóan mindkét eddigi meccsét megnyerte, az Olympiakosz otthonában azonban a 23. percben hátrányba került. A duplázó Robert Lewandowskinak köszönhetően azonban végül 3-2-re nyert, a meccs hőse így nyilatkozott a lefújás után. "Hétvégén sajnos pontokat veszítettünk a bajnokságban, így mindenki számára fontos volt, hogy győzelemmel reagáljunk a botlásra. Az első félidőben is jól játszottunk, kontrolláltuk a mérkőzést, a hazaiak gyakorlatilag a semmiből találtak egy gólt. Szerencsére gyorsan tudtunk egyenlíteni, a második félidőben pedig eldöntöttük a három pont sorsát. Mindig próbálok a lehető legjobban koncentrálni, hiszen bármelyik szituáció sorsdöntő lehet egy adott találkozón. Természetesen boldog vagyok, ha gólt, gólokat lövök, de a csapat sikere mindennél előbbre való. A következő körben egy újabb győzelemmel bebiztosíthatjuk a továbbjutásunkat, nem is lehet más a célunk, mint hazai pályán is legyőzni a görögöket." 

A lengyel támadó keddi duplájával már 57 gólnál tart a Bajnokok Ligájában, amellyel feljött az örökranglista ötödik helyére, megelőzve a holland Ruud van Nistelrooyt.

A bajorok edzője, Niko Kovac így kommentálta a találkozót. "Saját magunknak tettük nehézzé a mérkőzést, ám az erőnket mutatja, hogy hátrányból is felálltunk, és megnyertük a meccset. Kilenc pontunk van, fél lábbal a nyolcaddöntőben vagyunk, a következő körben szeretnénk matematikailag is biztosítani a helyünket a legjobb 16 csapatközött."

A csoport másik mérőzésén az utóbbi időben hullámvölgyben lévő Tottenham ezúttal szebbik arcát mutatta, Mauricio Pochettino együttese 5-0-ra győzte le a Crvena zvezda együttesét, pontot téve ezzel egy hárommeccses nyeretlenségi sorozatra. A londoniak csapatkapitánya, a két gólt szerző Harry Kane szerint az ehhez hasonló győzelmek segíthetnek leginkább a csapaton. Pontosan erre volt szükségünk, egy ilyen remek teljesítményre, egy nagy arányú, önbizalom-növelő győzelemre, kapott gól nélkül. Nehéz heteken vagyunk túl, de ennek a sikernek lökést kell adnia a folytatásra"

Harry Kane szerint a Tottenhamnek pontosan egy ilyen győzelemre volt szüksége, mint amilyet a Crvena zvezda ellen aratott, hogy kilábaljanak a gödörbőlForrás: AFP/Ben Stansall

A Spurs edzője, Mauricio Pochettino a szurkolókról is beszélt. "Érzem, hogy mennyire szeretnek itt engem az emberek, és fontos, hogy ők is tudják, én is oda vagyok értük.  Nincs helye mellébeszélésnek, nem voltunk jó formában, de végre azt az arcunkat mutattuk, amit megszokhattak tőlünk a drukkerek, amelynek köszönhetően az előző szezonban BL-döntőt játszottunk, és amely remélhetőleg a következő meccseken újra jellemezni fog minket. A közönségre is szükségünk volt ehhez a győzelemhez, köszönöm nekik a biztatást."

A találkozón Kane mellett Szon Hung Min is duplázott, aki már a közeljövőbe is tekintett. "Nemcsak a győzelem volt fontos, hanem az is, hogy végre a tőlünk elvárható szinten játszottunk.  Vasárnap azonban fontos rangadó következik a Liverpool otthonában, illetve a BL-ben kemény idegenbeli túrák várnak ránk majd Szerbiában és Münchenben is,  így helyén kell kezelnünk a sikert, és a következő feladatokra koncentrálni.

C csoport

Az éllovas Manchester Cityre az Atalanta is ráijesztett, egy 11-es góllal az olasz csapat szerzett vezetést az Etihad Stadionban, Guardiola alakulata azonban Agüero duplájával még az első félidőben fordított, a második játékrészben pedig Sterling mesterhármasával végül kiütéses győzelmet aratott. "Minden mesterhármasom után kapott meccslabdát az anyukámnak adom, az ő jamaikai házában vannak, ez is oda kerül majd"  - árult el némi kulisszatitkot az angol szélső. Nem szoktam sokáig az elmúlt meccsekkel foglalkozni, természetesen örülök a győzelemnek és az újabb három pontnak, de már alig várom, hogy újra a pályán legyek, és játszhassak.  Ezért vagyok itt, hogy gólokat lőjek, és gólpasszokat adjak. Az Atalantát is dicséret illeti, nem álltak be védekezni, ahogyan azt sok csapat teszi ellenünk, hanem felvállalták a saját játékukat."

Raheem Sterling háromszor is ünnepelhetett, minden sorozatot figyelembe véve ráadásul az idei szezonban már negyedszer szerzett mesterhármastForrás: AFP/Paul Ellis

A hazaiak menedzsere, Pep Guardiola is elismerően beszélt az olasz riválisról. "Megérdemelten szerepel a BL-ben az Atalanta, mind védekezésben, mind támadásban a maximális teljesítményre késztettek bennünket.  Ezért is fontos ez a győzelem, meg persze azért, mert így a következő körben kivívhatjuk a továbbjutást."

A csoport másik meccsén a BL-ből a Ferencvárost is búcsúztató Dinamo Zagreb újabb értékes pontot gyűjtött, ezúttal az ukrán Sahtar ellen, idegenben. "Elégedett vagyok a mutatott játékunkkal, és bár a döntetlen sem rossz eredmény, van némi hiányérzetem, mert megvoltak a lehetőségeink arra is, hogy akár megnyerjük a mérkőzést. Két hét múlva, Zágrábban ennél több kell, amiatt viszont nagyon boldog vagyok, hogy az Atalanta és a Sahtar ellen sem vallottunk szégyent, és bebizonyítottuk, nem véletlenül kerültünk a Bajnokok Ligája főtáblájára"  - értékelt a meccset követő sajtótájékoztatón a horvátok edzője, Nenad Bjelica.

Való igaz, a zágrábiak mernek nagyot álmodni, három kör után ugyanis a hibátlan City mögött négy ponttal jelenleg a továbbjutást érő, második helyen állnak a csoportban.

D csoport

Az Atlético sokáig hiába játszott fölényben, nem tudta feltörni a Leverkusen védelmét, a 70. percben azonban csereként pályára lépett Alvaro Morata, aki nem sokkal később eldöntötte a találkozót. Madridi oldalról a csapat hátvédje, Kieran Trippier értékelt. Kiélezett meccs volt, de végig úgy éreztem, hogy meg fogjuk nyerni. Nekünk voltak nagyobb helyzeteink, jól védekeztünk, kontrolláltuk a találkozót, és szerencsére végül a győztes találatot is megszereztük.  Remek volt Morata fejese, ahogyan Lodi beadása is, ezzel a három ponttal pedig nagy lépést tettünk a továbbjutás felé. Tudtuk, hogy a németek leginkább kontrákból veszélyesek, így egy percre sem lankadhatott a figyelmünk, de boldog vagyok, hogy ismét kapott gól nélkül hoztunk le egy találkozót."

A csoport másik meccsén Torinóban meglepetésre az esélytelenebb Lokomotiv Moszkva szerzett vezetést, amelyet egészen a 77. percig hősiesen őrzött is. Akkor azonban érkezett Paulo Dybala, aki két perc alatt duplázott, és megnyerte a meccset a torinóiaknak. "Szükségünk volt erre a győzelemre, ahogyan nekem is a gólokra. Sokáig hátrányban futballoztunk, de végig higgadtak maradtunk, a tapasztalatunknak köszönhetően pedig sikerült a fordítás. Igazi csapatmunka volt, mindenki kivette belőle a részét, és úgy érzem, ebben a szezonban a korábbi eredményeknél is többre lehetünk képesek." 

Ezúttal nem Cristiano Ronaldo, Paulo Dybala volt a Juve nyerőembereForrás: AFP/Miguel Medina

Tekintve, hogy a torinóiak elődöntőt, és döntőt is játszottak a közelmúltban a legrangosabb európai kupasorozatban, alighanem a BL-győzelem járt az argentin középpályás fejében.

Az orosz csapat edzője, Jurij Szjomin természetesen nem volt boldog a lefújás után. "Csalódottak vagyunk, hogyne lennénk azok, hiszen egy nagy bravúr küszöbén álltunk, mégis pont nélkül maradtunk.  Sajnos a hajrában a hazai csapat felőrölte az erőnket, de nem akartam cserékkel belenyúlni a meccsben, bíztam benne, hogy állni fogjuk a rohamokat. Sajnos nem sikerült." 

Hosszabbítás

Végül jöjjenek a játéknap érdekességei:

  • Kylian Mbappé 2008 óta az első támadó, aki csereként beállva mesterhármast ért el, legutóbb ez a bravúr Joseba Llorentének sikerült a Villarreal színeiben, aki az Aalborg ellen szerzett három gólt
  • Harry Kane már 16 gólt szerzett a BL-csoportkörében, angol játékosok közül egyedül az MU egykori klasszisa, Paul Scholes áll előtte 19 találattal
  • Raheem Sterling a nyolcadik angol játékos, aki három gólig jutott a legrangosabb európai kupasorozatban, korábban Michael Owen, Andy Cole, Wayne Rooney, Harry Kane, Mike Newell, Alan Shearer és Danny Welbeck vette be háromszor az ellenfelek kapuját
  • A Tottenham 40. meccsén először szerzett három gólt az első félidőben a Bajnokok Ligájában
  • Tony Kross 100. meccsét játszotta a Real Madrid színeiben a BL-ben, amelyet góllal ünnepelt, Thierry Henry, Zlatan Ibrahimovic, Andrea Pirlo és Cristiano Ronaldo után ő az ötödik játékos, aki ezt elmondhatja magáról
  • Manuel Neuer a 103. meccsét játszotta a Bajnokok Ligájában, ezzel a kapusok örökranglistáján beérte az eddigi német listavezetőt, Oliver Kahn-t
  • Alvaro Morata az első játékos, aki az Atlético és a Real Madrid színeiben is gólt szerzett a BL-ben
  • Maradva az Atléticónál, Diego Simeone csapata a legutóbbi 24 európai kupameccséből 19 győzelem és 3 döntetlen mellett mindössze egyet veszített el
  • A Dinamo Zagreb támadója, Mislav Orsic 4 gólnál és 1 gólpassznál jár az idei sorozatban, amellyel vezeti a kanadai táblázatot

Szerdán újabb nyolc meccsel folytatódnak a BL-csoportkör küzdelmei, a topcsapatok közül pályára lép a Barcelona, és a Liverpool is, mi magyarok pedig Gulácsi Péter és Willi Orbán együttesének, az RB Leipzignek a Zenit, míg a Szoboszlai Dominiket is soraiban tudó Red Bull Salzburgnak a Naploi ellen szurkolhatunk. 

A csoport:
Club Brugge (belga) - Paris Saint-Germain (francia) 0-5 (0-1)
Galatasaray (török)-Real Madrid (spanyol) 0-1 (0-1)

B csoport:
Olimpiakosz Pireusz (görög)-Bayern München (német) 2-3 (1-1)
Tottenham Hotspur (angol)-Crvena zvezda (szerb) 5-0 (3-0)

C csoport:
Manchester City (angol)-Atalanta (olasz) 5-1 (2-1)
Sahtar Donyeck (ukrán)-Dinamo Zagreb (horvát) 2-2 (1-1)

D csoport:
Juventus (olasz)-Lokomotiv Moszkva (orosz) 2-1 (0-1)
Atlético Madrid (spanyol)-Bayer Leverkusen (német) 1-0 (0-0)