Vágólapra másolva!
Szoboszlai Dominik, Gulácsi Péter és Willi Orban helye is ott lehet a kezdőcsapatban a Bajnokok Ligája szerda esti mérkőzésein. Szoboszlai csapata, a Salzburg a Napolit fogadja, míg Gulácsi és Orban csapata, a RB Leipzig pedig a Zenit csapata ellen játszik fontos mérkőzést.

Az E-csoportban egy Napoli elleni hazai bravúrral akár a továbbjutásra is reálisan pályázhatna a Salzburg.

Szoboszlai Dominik csapata eddig gólgazdag mérkőzéseket játszott, a Genk elleni 6-2-es győzelemből ő maga is góllal vette ki a részét.

Ezt követően az Anfield Roadon a Liverpool ellen háromgólos hátrányból visszazárkózva végül 4-3-as vereséget szenvedtek, így szinte biztos, hogy a Napolinak sem lesz könnyű dolga ellenük.

Ezúttal is nehéz feladat vár Szoboszlai Dominik csapatára a BL-ben Forrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit/Fotostand / Wassmuth

A Liverpoolra könnyebb feladat várhat, a Genk ellen idegenben kötelező a győzelem a címvédőnek. Ahogyan az F-csoportban a Barcelona is gálaelőadással készül a cseh válogatott játékosokkal felálló, az első körben az Intert megtréfáló Slavia Praha otthonában. A Barcelona szombati spanyol bajnoki mérkőzésén először fordult elő, hogy a Messi, Suárez, Griezmann támadósor mindhárom tagja a kapuba tudott találni ugyanazon a mérkőzésen. Ez aggasztó lehet a Slavia számára, mely szezonbeli egyetlen vereségét az előző, Dotmund elleni BL-csoportmérkőzésén szenvedte el – a lejátszott 16-ból.

A szerdai játéknap rangadóját az Inter és a Dortmund vívja. Antonio Conte csapatának ez egy újabb vizsga lesz az október eleji Juventus, illetve Barcelona ellen vesztesen megvívott rangadók után. A két csapat legutóbb az 1993-94-es UEFA-kupa negyeddöntőben találkozott, akkor két idegenbeli győzelem született. Dortmundban az Inter nyert 3-1-re, míg fordított pályaválasztással a Dortmund hagyta el győztesen a pályát (2-1).

A Dortmund dolgát nehezíti, hogy Antonio Conte eddig még nem szenvedett vereséget hazai pályán a BL-ben, négy győzelem mellett hatszor játszott döntetlent mindenkori csapataival. Ennél csak Frank Rijkaardnak (12) és Jupp Heynckesnek (11) van hosszabb szériája e tekintetben. A túloldalon mióta Lucien Favre az edző, a Dortmund öt idegenbeli BL-meccséből hármat is meg tudott nyerni. A mérkőzés legnagyobb kérdése, hogy mire megy a dortmundi Sancho, Brandt, Reus támadótrió a Jasin-díjra jelölt Handanoviccsal megtámogatott Godín, de Vrij, Skriniar védelemmel szemben.

Marco Reus, a Dortmund kapitánya ezúttal az Inter otthonában lép pályára Forrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit/Elmar Kremser/Sven Simon

A G-csoportban nincsen igazi gigász, viszont itt van az RB Leipzig.

A Gulácsi Pétert és Willy Orbant foglalkoztató német klub a csoportot vezető Zenit ellen játszik,

és hazai pályán elvárható a győzelem Julian Nagelsmann csapatától. A Benfica két kör után nulla ponttal áll, így a Lyon elleni hazai mérkőzés megnyerése az utolsó szalmaszálat jelentené a portugál bajnoknak.

Az Inter-Dortmund mérkőzés mellett a másik színvonalasnak ígérkező találkozó az Ajax-Chelsea lesz. A H-csoport rangadóján a két 3-0-s győzelemmel rajtoló amszterdamiak hazai pályán biztosíthatnák be újabb tavaszi BL-szereplésüket. A Frank Lampard irányította londoniak a nyáron nem vehettek részt az átigazolási őrületben, így saját nevelésű játékosokkal vettek új irányt. Tammy Abraham vezeti a Premier League góllövőlistáját, Mason Mount minden mozdulatával Lampardra emlékeztet, Fikayo Tomori pedig a védelembe illeszkedett be nagyon gyorsan.

Az Ajax fiataljait az előző szezon menetelése után senkinek nem kell bemutatni. Őrült mérkőzésnek ígérkezik ez is. A Lille-nek a Valencia elleni fellépése lesz az utolsó esély, hogy beszálljon a továbbjutásért vívott küzdelembe a H-csoportban. A Valenciánál a kínai tulajdonos, Peter Lim már a szezon második hónapjában kirúgta Marcelinót, így megtört az a fejlődés, mely kibontakozni látszott az előző év végén. A Lille-nek a legfőbb gondja, hogy megtalálják az Arsenalba távozó Nicolas Pépé utódját a csatársorban. Két zaklatott csapat mérkőzése lehet ez.

Bajnokok Ligája, 3. forduló, a szerdai játéknap programja:

E csoport:

Salzburg (osztrák)-SSC Napoli (olasz) 21.00
Genk (belga)-FC Liverpool (angol) 21.00

Az állás: 1. SSC Napoli 4 pont, 2. Salzburg 3 (9-6), 3. FC Liverpool 3 (4-5), 4. Genk 1

F csoport:

Internazionale (olasz)-Borussia Dortmund (német) 21.00
Slavia Praha (cseh)-FC Barcelona (spanyol) 21.00

Az állás: 1. Borussia Dortmund 4 pont (2-0), 2. FC Barcelona 4 (2-1), 3. Internazionale 1 (2-3), 4. Slavia Praha 1 (1-3)

G csoport:

RB Leipzig (német)-Zenit (orosz) 18.55
Benfica (portugál)-Olympique Lyon (francia) 21.00

Az állás: 1. Zenit 4 pont (4-2), 2. Olympique Lyon 4 (3-1), 3. Leipzig 3, 4. Benfica 0

H csoport:

Ajax Amsterdam (holland)-Chelsea (angol) 18.55
Lille (francia)-Valencia (spanyol) 21.00

Az állás: 1. Ajax Amsterdam 6 pont, 2. Chelsea 3 (2-2), 3. Valencia 3 (1-3), 4. Lille 0