Vágólapra másolva!
Nagyjából 10 forduló telt el az öt európai topligából, a bajnoki szezon negyedéhez érve pedig lassan kialakulnak az erőviszonyok az angol, a spanyol, az olasz, a német és a francia ligában is. Megvizsgáltuk, hogy bő három hónap után mi szűrhető le az eddigi meccsekből, hogy az egyes országok címvédő csapatai hogyan teljesítettek, és hogy befolyásolhatja-e a szereplésüket a BL-menetelés.

Premier League

A bajnok Manchester City az előzetes várakozásoknak megfelelően természetesen idén is nagy esélyes, ám két fontos dolog is bezavarhat a címvédésbe. Mivel Pep Guardiola már kétszer megnyerte a bajnokságot,

Manchesterben mindenki arra vár, hogy végre a hőn áhított Bajnokok Ligája-serleg is bekerüljön az Etihad Stadion múzeumába.

A katalán mesternek azonban az angol csapattal eddig nem sikerült maradandót alkotnia a legrangosabb európai kupasorozatban, olyannyira, hogy még a legjobb négybe sem jutott be az eddigi három próbálkozás alkalmával:

egyszer a nyolcaddöntő, kétszer pedig a negyeddöntő jelentette a végállomást a Citynek.

Idén a csoportból való továbbjutás szinte már borítékolható, háromból három győzelem, 9 pont, igaz Fortuna is kegyes volt az angolokhoz, hiszen a Sahtar-Atalanta-Dinamo Zagreb trió előtt végezni rutinmunka kell hogy legyen. Tavasszal aztán, az egyenes kieséses szakaszban majd kiderül, megszakad-e az átok.

A Manchester City nagy meglepetésre 10 forduló alatt már kétszer is kikapott - igaz az idei szezonban alighanem a Bajnokok Ligája jelenti a prioritást Pep Guardiola csapatának Forrás: AFP/Oli Scarff

A másik tényező Jürgen Klopp Liverpoolja, amely éppen fordított utat jár be - az előző BL-kiírást megnyerték a vörösök,

a Premier League-t viszont 30 (!) éve nem sikerült, így az Anfielden nem titkolt cél, hogy ebben az évben megszakítsák a három évtized óta húzódó rossz sorozatot.

Mindent meg is tesznek érte Szalahék, 10 forduló alatt a lehetséges 30-ból 28 pontot szereztek, és hat ponttal vezetnek Guardiola Cityje előtt, amely nagy meglepetésre már kétszer is kikapott, otthon a Wolves, idegenben pedig az újonc Norwich lepte meg Agüeróékat. A bajnoki aranyérem szempontjából persze alighanem a két egymás elleni rangadó lesz majd a döntő:

először november 10-én találkoznak a csapatok a 'Pool pályáján, 2020. április 4-én pedig a manchesteriek lesznek a pályaválasztók.

La Liga

A bajnok Barcelona tragikusan kezdte az idényt, rögtön

az első fordulóban 1-0-ra kikapott a Bilbao vendégeként,

köszönhetően a csereként beálló veterán támadó, Aritz Aduriz elképesztő góljának.

A Baszkföldön elszenvedett vereség mellett egy Granada elleni idegenbeli kudarc (0-2), és egy Pamplonában elért 2-2 az Osasunával árnyalja az eddigi mérleget. Egyelőre a botlások nem kerültek sokba Valverde csapatának, hiszen rendkívül szoros az élmezőny, vesztett pontok tekintetében a katalánok jobban is állnak a jelenleg listavezető, újonc (!) Granadánál. Az elhalasztott El Clásicó miatt léptek pályára eggyel kevesebb meccsen Messiék, ráadásul az argentin kisebb sérülések miatt egyelőre inkább a lelátóról figyelte, mintsem a pályáról segítette a társakat. Akárcsak Luis Suárez,

a dél-amerikai támadóduó hiányát pedig még akkor is megérezte a Barca, ha nyáron Antoine Griezmann a Camp Nouba került.

Messi, Griezmann, valamint a képről hiányzó Luis Suárez sérülések miatt egyelőre keveset lehetett együtt a pályán - pedig alighanem hármuk teljesítménye határozza majd meg a Barca idei szezonját Forrás: AFP/Lluis Gene

A gránátvörös-kékekkel kapcsolatban tehát alighanem az lesz a legnagyobb kérdés, mennyit tud együtt játszani egészségesen ez a trió, valamint hogy az aranyéremért a legnagyobb rivális két madridi topklub mellett a Sevilla és a Real Sociedad meddig képes a nagyok nyomában maradni.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Real Madrid 27 20 1 6 56-18 38 66
D
GY
D
GY
D
I
2.
Girona 27 18 4 5 57-33 24 59
D
V
V
GY
V
I
3.
Barcelona 27 17 3 7 56-34 22 58
GY
D
GY
GY
D
I
4.
Atletico Madrid 27 17 6 4 54-29 25 55
D
V
GY
D
GY
I
5.
Athletic Bilbao 27 14 5 8 46-26 20 50
GY
D
GY
V
D
I
6.
Real Betis 27 10 5 12 32-28 4 42
D
GY
D
GY
V
I
7.
Real Sociedad 27 10 7 10 37-29 8 40
D
V
GY
V
V
I
8.
Valencia 26 10 9 7 31-31 0 37
V
GY
V
D
D
I
9.
Las Palmas 27 10 10 7 29-29 0 37
D
GY
V
D
D
I
10.
Osasuna 27 10 11 6 31-37 -6 36
V
GY
GY
D
GY
I
Teljes lista

Serie A

A Juventus sorozatban kilencedik Scudettójára hajt, 9 játéknapot követően pedig vezeti is az olasz bajnoki tabellát. Előnye azonban csak egy pont a nyáron alaposan megerősített Inter előtt, a milánóiak ráadásul nemcsak a játékoskeretbe igazoltak klasszisokat (Lukaku, Alexis Sánchez), a kispadra is egy topmenedzsert tudtak megnyerni, Antonio Conte személyében. A torinóiak hét győzelem mellett két idegenbeli döntetlennel rajtoltak, Firenzében a Fiorentina ellen az iksz talán annyira nem meglepő, az újonc Lecce otthonában a legutóbbi játéknapon játszott 1-1 azonban annál inkább.

Ami mindenképpen a Juve mellett szól, az a keret erőssége, és mélysége, szinte minden posztra legalább két hasonló képességű játékossal rendelkezik a címvédő.

A szintén nyáron érkező új edző, Maurizio Sarri személye viszont nagy kérdőjel, aki bár a Chelsea-vel az Európa-liga előző kiírásának megnyerésével megszerezte első trófeáját a felnőttek között, eddig nem halmozta el aranyérmekkel korábbi állomáshelyeit, amelyek közül a mostani, és a londoni mellett a Napoli volt kiemelkedő.

Maurizio Sarri személye nem feltétlenül garancia a sikerekre - ettől függetlenül a Juve vele is megszerezheti sorozatban 9. Scudettóját Forrás: NurPhoto/Gabriele Maricchiolo/NurPhoto/Gabriele Maricchiolo

A megérzésünk ettől függetlenül azt mondatja velünk, hogy vele is összejön majd a bajnoki cím, ám ahogyan a ManCity szurkolói, úgy alighanem a Juventus-drukkerek is a Bajnokok Ligájában várnának maradandót a csapattól. Mivel az utóbbi években a Juve elődöntőt és döntőt is játszott,

Cristiano Ronaldóval, Dybalával, vagy éppen Matthijs de Ligttel a csapatban talán a végső győzelem sem lenne akkora meglepetés.

Bundesliga

A német bajnokságban a csapatok az utóbbi évek, de talán évtizedek legszorosabb rajtját produkálták - kilenc forduló után meglepetésre a Borussia Mönchengladbach áll az élen, ám a nyolcadik Leverkusen is mindössze négy pontra van Marco Rose együttesétől. Az üldözők között vannak meglepetés alakulatok - Freiburg, Wolfsburg, Schalke -, és persze az előző szezon dobogósai, az RB Leipzig, a Dortmund és a címvédő Bayern. A bajorok jelenleg második helyen állnak, egy ponttal lemaradva a 'Gladbach mögött, egyelőre mégsem ez a legfontosabb velük kapcsolatban, hanem az a földöntúli teljesítmény, amit a müncheniek csatára, Robert Lewandowski művel.

A lengyel támadó történelmet írt, minden eddigi bajnokiján gólt szerzett, ez pedig korábban egyetlen játékosnak sem sikerült, 13 találatával pedig már most toronymagasan vezeti a góllövőlistát.

Minden sorozatot figyelembe véve ráadásul sorozatban 13 találkozón talált be, és már 20 gólnál jár. Ha Lewa formája kitart, valamint ha az olyan meccseket sem engedi ki a kezéből a címvédő, mint a Hertha, Leipzig vagy Augsburg elleniek, amelyeken vezetett, vagy hátrányból fordított Niko Kovac együttese, mégis csak döntetlent ért el, itt is meglehet az újabb salátástál.

Meg persze ha Niklas Süléhez hasonló kulcsember nem dől ki hosszabb időre

- a német válogatott hátvédje térdszalag-szakadás miatt ebben a szezonban már aligha léphet pályára, így a jövő évi Európa-bajnokságról is lemaradhat.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Bayer Leverkusen 24 20 0 4 61-16 45 64
GY
GY
GY
GY
GY
I
2.
Bayern München 24 17 4 3 65-28 37 54
GY
V
V
GY
D
I
3.
VfB Stuttgart 24 16 6 2 55-31 24 50
GY
GY
GY
D
GY
I
4.
Borussia Dortmund 24 12 4 8 48-30 18 44
D
GY
D
V
GY
I
5.
RB Leipzig 24 13 7 4 53-31 22 43
GY
D
GY
V
GY
I
6.
Eintracht Frankfurt 24 9 5 10 38-31 7 37
V
D
D
D
GY
I
7.
Hoffenheim 24 9 9 6 43-44 -1 33
D
D
V
GY
GY
I
8.
Freiburg 24 8 10 6 32-44 -12 30
V
V
D
V
D
I
9.
Werder Bremen 24 8 10 6 33-37 -4 30
GY
V
GY
D
V
I
10.
Augsburg 24 7 9 8 39-41 -2 29
D
D
V
GY
GY
I
Teljes lista

Ligue 1

Ha a Citynél és a Juventusnál megjegyeztük, hogy a csapat szurkolói és vezetősége aligha elégedne meg egy újabb bajnoki aranyéremmel, ez a PSG esetében hatványozottan igaz.

A francia bajnokság a párizsiak játszóterévé silányult,

már szezon előtt is csak az lehet a kérdés a riválisok körében, hogy a Paris Saint-Germain mögött melyik együttes pályázhat az ezüstéremre. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy Thomas Tuchel csapata 11 játéknapot követően annak ellenére vezet már nyolc (!) ponttal a többiek előtt, hogy a Reimstől és a Rennes-től is kikapott. Ahogy tehát az lenni szokott, nem a pályán, hanem az azon kívül történtek tartották, tartják lázban a francia fővárost,

ráadásul szokás szerint a brazil fenegyerek, Neymar Jr. állt a hírek középpontjában.

A szélső ugyanis nyáron kerek-perec kijelentette, vissza szeretne térni a Barcához, végül azonban nem jött össze az üzlet, maradnia kellett a Parc des Princesben. A Strasbourg elleni hazai meccsen be is találták az ultrák, egy drapériával üzentek édesapjának, aki egyben a menedzsere is, hogy

- ez Rio de Janeiro azon negyede, ahol tombol a prostitúció.

"Neymar Sr., menj és add el a fiad Vila Mimosában!" - üzenték a szurkolók a brazil játékos édesapjának, akinek fia a pályán adott csattanós választ Forrás: twitter.com

Neymar a pályán válaszolt: csapata az ő góljával nyert a 92. percben, ezzel a találattal:

A soron következő, Lyon elleni idegenbeli rangadót is 1-0-ra nyerte a PSG,

ugye kitalálják, ki volt a gólszerző? Természetesen Neymar, ezúttal a 87. percben.

A brazil azóta megsérült, ám a nyáron érkező Icardi, valamint Mbappé és Di María vezérletével sorra nyeri a meccseket a párizsi alakulat, a bajnoki trófea aljára tehát kis túlzással már most el lehet kezdeni gravírozni a Paris Saint-Germain nevét. Hogy aztán a Bajnokok Ligájában végre kijön-e a lépés a francia kirakatcsapatnak, valamint hogy

Tuchel és Löw Zsolt tűzben tudja-e tartani a sztárokat a szezon második felére is,

az már a jövő zenéje.

Szavazzon!

Melyik európai topbajnokság címvédőjének van a legnagyobb esélye megnyerni az idei Bajnokok Ligáját?