Vágólapra másolva!
Gera Zoltán október 15-i búcsúmérkőzése után szövetségi edzőként tér vissza a nemzeti stadionba, ahol az U21-es válogatott kispadján találkozik Ausztria csapatával. Hamarosan kedvezményes áron vásárolhatóak meg a belépők.

Néhány nap leforgása alatt gazdára találtak a Magyarország–Uruguay találkozó belépőjegyei, három nappal a nyitómeccs után

az U21-es csapat Ausztriát fogadja az új nemzeti stadionban,

amely a 2020-as Európa-bajnokság egyik helyszíne is lesz.

Az U21-es fociválogatott is pályára lép az új Puskásban Forrás:mlsz.hu

A 2021-es, magyar-szlovén közös rendezésű U21-es kontinenstornára készülő együttes november 14-én Észak-Írországban lép pályára felkészülési mérkőzésen,

majd 18-án, 19 órakor a Puskás Arénát is „felavatja", így a szurkolóknak rövid időn belül újabb alkalmuk nyílik belülről megcsodálni a stadiont,

és azok is megnézhetik a főváros új ékességét, akik esetleg lemaradtak a nyitómérkőzésről – számolt be a szövetség honlapja.

Gera Zoltán az mlsz.hu-nak elmondta, hatalmas dolog a játékosok számára, hogy a nemzeti stadionban játszhatnak.

„A saját bőrükön próbálhatják ki,

és a mostani meccs ehhez hatalmas motivációt jelent" – fogalmazott a szövetségi edző.

Gera Zoltán kapitányként is kipróbálhatja a Puskás Ferenc Stadiont Forrás: MLSZ TV

A kedvezményes árú jegyek értékesítése jövő héten indul. 600, 900, 1 200 és 1 500 forintért válthatóak majd meg.

A jegyek értékesítéséről és a mérkőzésre megnyitott szektorokról jövő héten adnak részletes tájékoztatást.

A 2021 júniusában sorra kerülő korosztályos Eb-t hat helyszínen rendezik, 12 csapat részvételével, a tervek szerint Székesfehérvárott, Szombathelyen és Budapesten, illetve Celjében, Ljubljanában és Mariborban. A magyar és a szlovén válogatott rendezőként automatikusan ott lesz a tornán, korosztályos válogatottunk tehát nem vesz részt a jövő ősszel induló Eb-selejtező sorozatban, az Európa-bajnokságig kizárólag felkészülési mérkőzéseken lép pályára.