Vágólapra másolva!
Keresztszalag-szakadás miatt legalább hat hónapig nem játszhat a Haladás középpályása, Németh Márió.

Az NB II-ben egyelőre a kiesés ellen küzdő Haladás még a Nyíregyháza elleni 1-3-as bajnoki a 77. percében, térdsérülés miatt veszítette el saját nevelésű alapemberét, Németh Máriót.

Németh Márió (b) fél évig nem játszhat Forrás: csakfoci.hu

A 24 éves középpályásnak 2016. október 22-én, Mezőkövesden a bal térdében elszakadt az elülső keresztszalagja, akkor a műtétet követően hosszú hónapokot kellett kihagynia. Most is hasonló sérülésre gyanakodtak az esetében, az MR-vizsgálat pedig valóban kiderítette, hogy ezúttal is a bal térdében szakadt el az elülső keresztszalag. A felépülése nagyjából fél évet fog igénybe venni.

(csakfoci.hu)