Társoldalunk:

Sorozatban hatodik PL-sikerét aratta a Chelsea - videó

2019.11.09. 15:34

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 12. fordulójának szombat délutáni összecsapásán a Chelsea hazai pályán 2-0-ra verte a Crystal Palace együttesét.

Az első félidőben még tartotta magát a Crystal Palace, annak ellenére, hogy a Chelsea sokkal többet birtokolta a labdát, és 11 alkalommal próbálkozott, igaz, csak ebből csak kétszer talált kaput a hazai londoni csapat.

A második játékrészben már ki is jött a két csapat közötti tudáskülönbség. Az első találatra az 52. percig kellett várni, amikor Willian kiszolgálása után Tammy Abraham nem rontott már ziccerben.

A legfontosabb kérdéseket Christian Pulisic zárta le a 79. percben, az amerikai támadó – aki sorozatban a harmadik meccsén volt eredményes – fejjel volt eredményes.

Sorozatban ez volt a hatodik sikere a Premier League-ben a Chelsea együttesének, amely öt pontra megközelítette az éllovas Liverpoolt.

Frank Lampard ugyanakkor megszakította a spanyol César Azpilicueta nagy sorozatát: a spanyol válogatott hátvéd a mostani összecsapást megelőzően sorozatban 73 bajnokin volt ott a Chelsea kezdőcsapatában, ezúttal azonban a kispadról nézte végig társai diadalát. Azpilicueta legutóbb a 2017. december 2-i, Newcastle United elleni meccset hagyta ki.