Vágólapra másolva!
Olasz sajtóértesülések szerint a Napoli belga válogatott támadója, Dries Mertens a szezon végén távozik a csapattól, és az Internazionaléban folytatja pályafutását.

A nápolyi csapatál jelenleg áll a bál, mióta a klubelnök, Aurelio De Laurentiis edzőtáborba zavarta a játékosokat az előző hétvégi római vereség után. Ezt követően a Bajnokok Ligájában sem tudott nyerni a Salzburg otthonában a Napoli, a találkozó után pedig a focisták fittyet hányva a rendeletre, hazamentek a családjukhoz, és ebben a vezetőedző, Carlo Ancelotti is támogatta őket. A feszültség szinte kézzel fogható a klubon belül, ráadásul az eredmények továbbra sem jönnek, szombaton mindössze egy 0-0-ra futotta a hazai pályán a Genoa ellen.

Dries Mertens (középen) és a klub között elmérgesedett a viszony Forrás: AFP/Andreas Solaro

Nem meglepő, hogy ilyen időkben felröppennek különböző átigazolási pletykák, az egyiket pedig már kész tényként kezelik az olasz lapok. Dries Mertens ugyanis állítólag már megegyezett az Internazionalével, hogy jövő nyáron aláír, miután lejárt a szerződése a Napolinál. A belga gólvágó 2013 óta szolgálja az együttest, melynek színeiben 212 összecsapáson 116 találatot szerzett, ezzel a házi örökranglista második helyén áll. A hírek szerint De Laurentiis szeretné a jelenlegi fizetésénél olcsóbban megtartani Mertenst, aki nem fogadta el a feltételeket.

A támadó hivatalosan csak 2020 januárjától tárgyalhat más klubokkal, ekkor várható a bejelentés is - már ha igaznak bizonyulnak a híresztelések.