Társoldalunk:

Az uruguayiak megtiszteltetésnek tartják, hogy ők játszhatnak a stadionavatón

2019.11.14. 20:24

Ötvenhét év után játszik újra hivatalos mérkőzést egymással a magyar és az uruguayi labdarúgó-válogatott. A két csapat ezúttal a Puskás Aréna nyitó mérkőzésén sorakozhat fel a gyepen. Egy nappal a találkozó előtt a vendégek szövetségi kapitánya, Oscar Washington Tabárez, és a csapatkapitány, Diego Godín válaszolt az újságírók kérdéseire.

A FIFA világranglistáján ötödik helyen álló dél-amerikai sztárcsapat egy szűk háromnegyed órás tréningen mérte föl a Puskás Aréna adottságait. Uruguay hiába szinte a kezdetektől a világ egyik legjobb csapata, a mieink elleni három eddigi hivatalos mérkőzésen egyszer sem tudott nyerni, egy vereség mellett két döntetlen a mérleg uruguayi szempontból. Igaz, amikor utoljára találkozott egymással a két csapat, 1962-ben, akkor még a mieinket is a világ legjobbjai között tartották számon.

Oscar Washington Tabárez, aki ezúttal is botra támaszkodva érkezett a sajtótájékoztatóra, 2006 óta ül az uruguayi válogatott kispadján, ami már-már történelmi léptékkel is mérhetően hosszú időnek számít a mai labdarúgásban. 

"Az egy nagyon fontos mérkőzés volt" – utalt a szakvezető az 1954-es világbajnoki elődöntőre, amit az Aranycsapat, sokak által minden idők egyik legjobbjának tartott meccsén 4-2-re nyert meg. 

Oscar Tabáreznek nem okoz gondot az Aranycsapat tagjainak felsorolásaFotó: Koncz Márton - Origo

"Én magam hét éves voltam, az iskolában egy hatalmas rádión hallgattuk a közvetítést. A magyar csapat világbajnoki gólrekordot állított fel, amit azóta sem tudtak megdönteni, Uruguay pedig elszenvedte első vereségét a világbajnoki döntők során. Nagyon hálás vagyok a futball azon ajándékáért, hogy Magyarország ellen vezethetem a csapatomat – mondta Tabárez, miközben jószerével az egész Aranycsapat összeállítását elsorolta.

"Meg kell találni az okokat, hogy miért került ki a magyar csapat a világ legjobbjai közül, és, hogy mikét kerülhet oda vissza" – adott egy tanácsot a magyar szakmának a rutinos szakvezető.

Dél-amerikai csapat ritka vendég Magyarországon, de a 2000-es években Brazília és Argentína után a kontinens harmadik nagy csapatát is fogadhatjuk, ami mindkét válogatott számára kiemelkedő esemény. Ezt erősítette meg Oscar Tabárez is.

Igaz, hogy ez csupán egy barátságos mérkőzés, számunkra mégis hatalmas megtiszteltetés, hogy a Puskás Aréna megnyitóján játszhatunk. Gyönyörű, lenyűgöző a stadion. Amit eddig Budapestből láttunk, az ugyancsak fantasztikus, egy nyüzsgő, lüktető város fogadott bennünk, méghozzá roppant szívélyesen."

Tabárez elmondta, nem sokat tudtak mostanában a magyar fociról, csak azon csodálkoztak, hogy mostanában nem találkoznak a válogatottunk nevével a világbajnokságokon.

"Láttuk, hogy milyen kultúrája van ennek az országnak, biztosak vagyunk benne, hogy ilyen alapokra építve újra jó lehet a magyar foci."

Uruguay nem fogja félvállról venni a pénteki találkozótFotó: Koncz Márton - Origo

Saját példaként a 2006-os munkába állását hozta fel: "Amikor átvettem Uruguay irányítását, el kellett gondolkoznom azon, hogy tudunk a múltból építkezve újra erős csapatot építeni. És most ott vagyunk a legjobbak között, egyetlen válogatott sem játszhat ellenünk könnyű mérkőzést."

Tabárez a barátságos meccseken arra törekszik, hogy az eredményt is szem előtt tartva stabilizálja a csapat játékát. "Nem szeretnék az összeállítás tekintetében semmi előrebocsátani, de várhatóan hét-nyolc olyan játékos is lesz, aki egy-két évvel ezelőtt még nem is volt tagja a keretnek. A legnagyobb sztárjaink, akik európai top klubokban játszanak, mint Cavani, vagy Suárez, nagy terehelésnek vannak kitéve, rájuk különösen oda kell figyelnünk."

Tabárez kapitány a mieink Horvátország elleni játékából indul ki a mérkőzés előtt. "Látszott, hogy egy gyors, dinamikus csapat lesz az ellenfelünk, igyekszünk kikapcsolni az erényeiket, és rájuk kényszeríteni az akaratunkat. Nyerni szeretnénk, de biztos, hogy nem lesz könnyű dolgunk."

Diego Godín 12 Spanyolországban töltött szezon (az első hármat a Villareal, a többit az Atlético Madrid csapatában töltötte) után idén nyáron szerződött az olasz Internazionaléhoz, ahol ugyanúgy alapember, mint korábbi csapataiban volt. És ez a válogatottban sincs másként.

Szeretnénk kihasználni a lehetőséget, hogy egy versenyképes európai csapat ellen tudunk játszani. Egy gyors, dinamikus együttes ellen, amelyiknek a játékosai európai klubokban fociznak. Mi márciusban szeretnénk csúcsformában lenni, a kapitánynak addig sok-sok mindent ki kell még próbálnia" – mondta az Inter játékosa, aki elárulta, hogy szétnéztek Budapesten, hiszen hétfő óta a magyar fővárosban vannak a válogatott tagjai.

Diego Godín az uruguayi válogatott egyik legrutinosabb tagjaFotó: Koncz Márton - Origo

"Nagyon kedvesen, szívélyesen fogadtak bennünket" – nyugtatott meg mindenkit Godín.

  Megtiszteltetés, hogy mi avathatjuk föl ezt a gyönyörű stadiont, ami az egyik legszebb, ahol valaha játszottam. Biztos vagyok benne, hogy méltó ünnep lesz a pénteki találkozó a magyar futball számára

– mondta Godín, aki néhány hónappal Tabáres kinevezése előtt húzta föl először a válogatott mezét.

"Mindig igyekeztünk fejlődni, de, hogy mitől tud ilyen jó lenni a fociban egy ilyen kis ország, azt nem tudom megmondani. Nem vezethető vissza egyetlen okra, benne van a történelmünk, a kultúránk, a mentalitásunk, a génjeink, szóval ez egy összetett dolog" – mondta Godín arról, hogy mitől tud évtizedek óta a világ élvonalában szerepelni a dél-amerikai csapat.

A mieink elleni meccset követően Uruguay a Lionel Messivel felálló Argentína ellen lép pályára Tel-Avivban, a dél-amerikai újságírókat pedig talán már jobban foglalkoztatja az a találkozó.

"A játékosaim azt mondják, én is úgy látom és az orvosok is azt mondják, hogy mindenki remek állapotban van. Egyelőre csak a pénteki meccsre koncentrálunk, majd a lefújás után gondolkozunk az argentin meccsről. Vannak még homályos dolgok az izraeli találkozóról, gondolok itt a biztonsági intézkedésekre az aktuális hírek tükrében. Az argentinok ellen egy gyors, intenzív mérkőzésre számítunk, ellenük mindig nagyszerű dolog pályára lépni."

Ugyanerről Diego Godín azt mondta, hogy az argentinok elleni meccs valóban extra motivációt jelent, mert az mindig is az egyik legfontosabb meccs az uruguayi válogatott számára.