Társoldalunk:

Kovács István: Végtelenül büszke vagyok

2019.11.16. 13:17

Kovács István, a Fehérvár FC focistája is pályára léphetett az Uruguay elleni nyitómeccsen a Puskás Arénában. A középpályás a klubja hivatalos oldalának mondta el, mennyire büszke arra, hogy ő is pályára léphetett.

"Végtelenül büszke és hálás vagyok, hogy pályára léphettem a Puskás Aréna avatóján Uruguay ellen. Felemelő érzés volt ennyi szurkoló előtt futballozni, számomra ez egy örök élmény marad még akkor is, ha ez csupán egy barátságos találkozó volt.

Kovács István, a szlovákok elleni selejtezőnForrás: MTI/Illyés Tibor

Mindenkit feldobott az a csodálatos hangulat, amit 67 ezer ember varázsolt a stadionba. Amiatt csalódottak vagyunk, hogy legalább egy döntetlent nem sikerült elérnünk, persze tisztában vagyunk azzal, hogy Uruguay magasabb polcon helyezkedik el a futball vitrinjében, mint mi. Becsülettel tettük a dolgunkat, de azt azért el kell ismerni, hogy mindkét uruguayi gólt klasszis teljesítmény előzte meg.

Az első félidőben talán túlságosan is tiszteltük ellenfelünket és nem voltunk kellően agresszívak, a második félidő már rendben volt, a párharcokban sem féltettük magunkat, sajnos Kalmár Zsolt meg is sérült és bár engem is kellett ápolni a pályán, szerencsére nem történt komolyabb baj. Mindannyian nagyon várjuk a keddi sorsdöntő meccset Wales ellen, mindent megteszünk azért, hogy kiharcoljuk az Eb-re való kijutást már a jövő héten. Fantasztikus élmény lenne ebben a káprázatos Arénában jövő nyáron Eb-meccseken pályára lépni" - nyilatkozta Kovács István.