Kiküldött munkatársunk helyszíni jelentése Cardiffból, Walesből.
A hajnali fél négyes ébredés, a taxiba való beszállás, a Ferihegyi repülőtér megközelítése, a londoni átszállás, a brit fővárosból Cardiffba tartó vonatút szinte egybemosódott. Egy jegeskávét szorongatva gondolkodtam az autóban. A sofőr napjaink egyik leghíresebb zeneszerzőjének, Hans Zimmernek válogatás CD-jét hallgatta. Amikor az utazás közben felcsendült „Az utolsó szamuráj" című film egyik betétdala, a zene mellé bevillant néhány kép.
Olyanokra kell gondolni, amikor a válogatott játékosai melegítenek a meccs előtt, és semmi másra nem fókuszálnak, csak az előttük álló feladatra.
Ezt követően viszont ugrott egyet a lejátszási lista, és felcsendült az Idyl's end című darab, amely a szamurájok harci indulója a filmben. Ez újabb képeket hívott elő. Láttam magam előtt, hogy Dzsudzsák Balázs szabadrúgásból gyönyörű gólt lő Romániának a 2014-es Eb-selejtezőn, majd azt, ahogy rohan a szurkolók felé, és extázisban ünnepel. Újra átéltem a 2015-ös norvégok elleni Eb-pótselejtezős csodát, amit volt szerencsém a helyszínen megélni. Előjött rengeteg emlék, és mire odaértem a reptérre, már bennem volt a meccshangulat, és az, hogy mikor nyerjünk, ha nem most?
Ez az a mérkőzés, amikor – papíron - szinte minden a magyarok ellen szól.
Marco Rossi nem számíthat két alapemberre a védelemben.
Eltiltások is nehezítik a helyzetét, ráadásul a pénteki Uruguay elleni stadionavató meccsen eltört Kalmár Zsolt bokája is. A fogadóirodáknál nem a mieink az esélyesek, de az ilyen meccsekből lehet igazán jól kijönni. Igaz, hogy a cardiffi meccs sorsdöntő, azonban a magyar csapat ezer sebből vérzik, pont ezért játszhat teher nélkül.
És ez a tehermentesség a szurkolókon is meglátszik. A londoni repülőgépen már szép számmal voltak magyarok. A drukkerek boldogan, jókedvűen beszélgettek, és a korábbi Honvéd-játékosok – Baráth Botond és Eppel Márton – idei teljesítményét elemezték ki.
Helyi idő szerint délelőtt 10-re érkeztem meg Londonba, ekkor még több mint két órám volt a Cardiffba tartó vonat indulásáig. Az állomáshoz közeli kocsmában azonnal belefutottam egy magyar csoportba, akik jókedvűen sörözgettek. A melegítőben ülő szurkolók minden kör előtt koccintottak a magyar válogatott sikerére, korábbi történeteket elevenítettek fel, és már a keddi meccsről ábrándoztak.
Azon belül is arról, hogy milyen jó lesz majd együtt vonulni Cardiff utcáin a mérkőzés előtt. A magyar drukkerek már korábban megszervezték ezt, tehát biztosan lesz majd közös vonulás a walesi főváros utcáin.
Esélylatolgatásba senki nem bocsátkozott, de ez nem is erről szól. A magyar szurkolók élvezik, hogy itt lehetnek, és hogy a csapatuk komoly téttel bíró Eb-selejtezőt játszik. Csak abban bízhatunk, hogy mindez a játékosokra is átragad, hogy kedden este ugyanilyen lazán, de eltökélten lépnek majd pályára a Wales elleni sorsdöntő mérkőzésen. A meccsre minden jegy elkelt. Ugyanakkor a walesiek nem a hatalmas, 74 ezer néző befogadására képes Millenium Stadionban rendezik a mérkőzést, hanem egy jóval kisebb pályán, a Cardiff City létesítményében.
A walesi játékosok sokkal jobban szeretnek itt játszani.
Bár jóval kevesebb néző fér be, de a hangulat jobb, mint a hatalmas, 74 ezres arénában.
A kedd este 20.45-kor kezdődő Wales-Magyarország Eb-selejtezőről az Origo a helyszínről számol be.